Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-440

242 440. országos iücs jaimár 20-áii, kedden 1SÍM. Megzavarja a magyar nyelvnek az óvodákba behozatala a gyermeket saját anyanyelvének tanulásában. Ennek ellentmond az élet. Minden művelt szülő, a ki csak teheti, valamely világnyelven beszélő honnét, dajkát vesz gyermeke mellé abban a korban, a mikor tudja, hogy azt a nyelvet a gyermek könnyen el tudja sajátítani. Bizony nem tenné, ha igaz lenne, hogy ennek az idegen nyelvnek a megtanulása csak az anyanyelv kárával járna, (ügy van!) Egyébiránt a magyar nyelv ismeretéhez bevezetés az óvodákban már azért sem lehet az anyanyelv ártalmára, mert hisz az oktatás egyáltalán ki van zárva. A mi kevés ráragad, az lesz -az övé. Nem vetkőztetjük ki nemzetiségéből, de megtanítjuk rá, hogy a magyar szó hangzása ne legyen előtte olyan idegen, mint valami yolapük, hanem már itt szokja meg azt a saját nyelve mellett vele egy hazában élő testvérei nyelvének tekinteni, olyan nyelvnek, melynek esetleg hasznát is veheti élete pályáján. (Helyeslés.) És ha mindazon practieus előnyöktől, melyek e nyelv bírásából az egyesekre haramia nak, eltekintünk is, akkor is szükséges volna, ennek a közös hazának és az együvé tartozandóságnak nevében azt követelni, a mit igen szépen hallottunk hangoztatni azok részéről is, kik a javaslatot ellenezték. (Igaz! ügy van! a szélsőbalon.) Ha én t. képviselőtársam helyzetében lettem volna, azon kifogásaim alapján, melyek valóban megszívlelésre érdemesek, nem azt hoztam volna ki, hogy ennélfogva ezt a javaslatot visszautasítom, hanem hogy a részletes vitában erre vonatkozó módosításaimat ajánlani fogom a t. háznak. Ha a t. képviselő ur nem ezt a következtetést vonta le, azt kell ebből következtetnem,- hogy hozhattunk volna mi a képviselőház elé bármilyen törvényjavaslatot, ha abban meg lett volna bizonyos irányzat arra nézve, hogy Magyarország idegen ajkú polgárainak gyermekei magyarul is taníttassanak, azt ő ép ugy visszautasította volna, mint ezt. (Igaz! a szélsőbalon.) Következtetnem kell ezt abból a hangból, a mely minden ügyes s óvatos leplezés daczára beszédéből átcsillogott. Beszél besorozott, ujonezozott gyermekekről, Európának ezen a téren nem megelőzéséről, hanem meglépéséről stb. Mindezekből azt látom, hogy ő ezen törvényjavaslatnak még javított kiadásban való elfogadását is ellenezné. Ugyanezt a hangot hallottam a másik t. képviselő ur felszólalásában is, a kit tegnap volt szerencsénk hallani. Az is beszél kiszolgáltatott gyermekekről, kényszerített magyarosításról. Arról a kíméletről és gyengédségről, nielylyel egymásnak hazánknak különböző nyelven beszélő polgárai tartoznak, sokszor van szó; de mindig csak abban az irányban, hogy mi legyünk kiméletesek, ők a kiméletesség követelményei alól magukat mindig kivonni hajlandók. Mikor a felvidéken egynéhány évvel ezelőtt nagy fokú inség tört ki, ugy, hogy a lakosok felszedték sátorfájokat, indultak munka után é* elhagyogatták gyermekeiket, a szláv és német nyelven megjelenő külföldi hírlapokban egész riadalom támadt ellenünk és arról beszéltek, hogy mi itt magyar janicsárokat nevelünk a tót ajkú gyermekekből, azokat összeházasítjuk, hogy a keringésében lassuló magyar vért az egészséges szláv faj vérével felfrissítsük. Ha az emberbaráti jóindulat és igazi jótétemény ily viszonzásban részesül, ez az embert elkeseríti; de én ezen elkeseredés daczára sem kívánom magamat emancipálni a kímélet tekintetei alól, mint ezt ők teszik. Igen, mi meg akarjuk fogadni Filtsch képviselő urnak azt az intelmét, hogy hazánknak más nyelven beszélő polgárait ne tekintsük idegeneknek, hanem közös testvéreinknek. Ezért keressük minden gyanúsítás és támadás daczára azokat a szálakat, melyek bennünket testvérileg szorosabban egymáshoz fűzzenek, köztünk az egységes érzelmet, a közö^ hazához való egyenlő szeretetet erősítsék. Hogy e szálak között ott találjuk az érzelem- és gondolat-közlés eszközét, a nyelvet is, az talán csak nem hiba, sőt az lenne a csodálatos, ha épen azt kihagynók. Vagy az a baj, hogy egymás megértésére a magyar nyelvet s nem mást kívánjuk választani? Hát melyiket válaszszuk: a németet, vagy a szláv nyelvek valamelyikét? Hiszen azok nem e haza valamennyi népei összetartozásának a kapcsai, hanem igenis kapcsok ez országnak egy-egy külön-külön része s más, reánk idegen államok népei között. Egyedül a magyar nyelv a,z, mely bennünket különálló politikai nemzetté qualificál s általunk e hazát külön állami egyeddé teszi és másoktól megkülönbözteti. Ha akarnók, sem lehetne egyéb választásunk; azt kell tennük, ha egyáltalában másoktól különálló politikai nemzet s önálló állami egyed kívánunk lenni. (Igaz! ügy van! balfelöl.) Ez pedig akarunk lenni s ez irányban kell csinálnunk politikát. (Élénk helyeslés.) Mivel pedig e javaslat szintén ez iránynak hódol, rám nézve csak egy okkal több, hogy elfogadjam a javaslatot, melyet emberbaráti s másodsorban gazdasági és paedagogiai természete nem enged elejtenem. (Általános élénk helyeslés.) Schuster József: T. képviselőház! Politikai axiómaként áll itt e házban és künn a hazában is az a vélemény, hogy az ellenzéki programra alapján választott és a pártokon kívül álló szász képviselő particularista és irredentista.