Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-440

440. nrv/Agos iiiós január 20 ái, kedden. 181)1. 24S — Ha már egy ilyen, a particnlarismus és irredentismus Kain-jelóvel megbélyegzett szász képviselő, a ki pedig a valóságban érzelemből és meggyőződésből feltétlen hive a modern államnak és hive a magyar állameszmének is; ha egy ilyen képviselő itt e házban először szót kér, akkor természetes dolog és bizonyára menthető is, ha egy képviselő ilyen helyzetben első felszólalása alkalmával mindenekelőtt kénytelenítve érzi magát ama jelzett és, fájdalom, az egész magyar nép között elterjedett, megrögzött hitet sajnálatos tévhitnek, amaz ítéletet elöljáróban előítéletnek nyilvánítani és határozottan visszautasítani. És midőn én ezt, mint ilyen képviselő ezennel megteszem, egyszersmind kötelezve érzem magamat azt be is bizonyítani. Ugy hiszem pedig, hogy ezt bebizonyíthatom, midőn a modern államnak általánosan elismert, kétségbe nem vonható elveit és követelményeit nyíltan és tartózkodás nélkül vallom és elismerem és ha ezen törekvésemben nem fogom mindig elkerülhetni, hogy beszédem folyamán a tárgytól némileg el ne térjek vagy oly igazságokat fel ne hozzak, melyeket mindenki ismer és tud, erre előre is engedelmet és ezért bocsánatot kérek. A modern állam gondoskodása hatásköréhe von ezer fontos ügyet, melyeket azelőtt vagy az egyház, vagy a társadalom többékevésbé kielégítő módon oldott meg és intézett el. Teszi ezt és meg kell tennie nemcsak mintegy viszonszolgálatot a sok mindenféle kötelesség- és áldozatért, melyeket polgáraitól kivan, hanem főkép azért, mivel az állam érdeke azt követeli; az államérdeknek pedig minden ekei ott fenn kell állani és kell, hogy esetleg az államnak minden hatalmi eszközeivel eléressék. És minthogy az állam tudja, hogy a közös szellemi jelleg a nevelés és művelődés közössége s egyenlősége a legerősebb kapocs, kötelék, mely az állampolgárokat összeköti és összetartja: akkor kell, hogy minden erre vonatkozó cselekményeit, rendszabályait és törvényeit ezen elv vezesse és ezen szellem lengje át. És minthogy már a jogélet és közgazdaság mellett a népnevelés és oktatás is leghatalmasabb oszlopai a modern államnak, nem lehet kérdés — és valóban nem is az — hogy az államnak nemcsak joga van, hanem kötelessége is a nevelés- és oktatásügyre legbuzgóbb és legnagyobb figyelmét és gondját fordítani, hogy ezen a téren is kell közvetlenül munkálkodni és törvény utján intézkedni. Minthogy pedig jól ismeri a nagy veszélyeket, melyek a centralisatióra, az egyenlőség utáni sajátságos törekvésében rejlenek, egyik legfontosabb és legnehezebb feladata lesz, hogy itt a helyes középutat és határt keresse és megtalálja. Ezen határok felkeresése és megjelöléséhen legelőször és mindenekelőtt az általánosan helyesnek elismert elvek és tapasztalati tételek által fogja magát vezettetni. Egy ilyen tapasztalati tétel pedig az lehetne, hogy a magukban helyeslendő jól kigondolt, elméleti és erkölcsi szempontból meg nem tagadható rendszabályok és törvényes határozmányok, általánosító, a fennálló viszonyokat és állapotokat tekintetbe nem vevő foganatosítások által ellenkezőre fordultak. Ilyen tapasztalati tételek lehetnének továbbá, hogy oly dolgokat, melyek csak lassankint és zavartalanul önmagukból fejlődhetnek, nem lehet egyszerűen rendeletek és törvények által mint bevégzett tényeket életbeléptetni; hogy határozott meggyőződést közvetlenül teremteni és valamely szellemi irányt külső nyomás, törvények és rendeletek által ebímozdítani nem lehet. Mert mit tehetnek a természet örök törvényei ellen az emberek gyarló törvényei? Hogy a nevelés sikere nem íügg az intézkedésektől és szabályzatoktól, hanem függ az élő emberektől, kik azokat foganatba veszik és hogy az, a minek áldásosán kellene működni, átokká lehet, ha emberek helyett korlátlanul a rendeletek kormányoznak és szilárd személyes akarat helyett a viszonyok súlya érezteti nyomását: hogy . szigorú, egyenlő törvényes határozmányok által és azoknak különös államérdekekkel való ősszebonyolítása által az egész nevelés- és oktatásügyet a megkötöttség állapotába hozzák, a mely a nevelőket és tanítókat akadályozza i vagy megnehezíti az ifjúságnál az igazi czélok i elérését és ez által pedig épen az államférfiú akadályoztatik leginkább terveinek megvalósításában és czéljainak elérésében. Az a tapasztalati tétel is fogja vezetni az államot, hogy valamint nincs hatásosabb eszköz egy ártalmasnak tartott irányt a szellemi életben megerősíteni, mint a mikor azt kii 1 tani igyekeznek : ugy nincs biztosabb út üdvös irány elfojtására, mint mikor azt nyomással ég kényszerrel akarják előmozdítani. Goethe azt mondja : „ So eigentldimlieh widerstrebend ist derMensch, zu seinem Vortheil will er keine Nöthigung, da dilidet er keinen ZAvang." Az állam pedig iskola-politikai actiójában a nevelés egyik alaptétele által is fogja magát vezettetni, tudniillik, hogy az embernek legszabadabb, lehetőleg még kevéssé a polgári viszonyokra irányzott nevelése és művelése mindenütt többre becsülendő minden más nevelésnél. Minden bizonynyaí előnyös dolog, ha az ember és polgár viszonyai összevágnak. Az embert pedig sohasem szabad a polgárnak feláldozni. Az iskolának, a nevelésnek feladata a gyer31*