Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-440

440. országos ülés január 2ö.ftn, keddeu. 1891. 235 nem engedhető. Ha a társulat egészen felekezeti alapon indul és létesül s akkor hiv német apáczákat az intézet vezetésére, én, mint más felekezethez tartozó, nem tennék rá megjegyzést. (Halljuk ! Halljuk!) A másik észrevétel, a melyet a törvényjavaslat ellen többen felhoztak (Halljuk! Halljuk!) és a melyet legtűzetesebben szintén Zay képviselő úr fejtett ki, az, hogy az óvoda itt kény szerintézmény lesz, hogy a javaslatban az óvoda-kényszere mondatik ki. Én nem tudom, t. ház, hogy lehetett ezt a javaslatból kiolvasni. Mert én annak 4. §-ából, mely ide vonatkozik, azt olvastam ki, hogy kényszerítőleg kimondatik, hogy a szülők azután gyermekeiknek jobb gondját viseljék, mint eddig, akár otthon, akár egyebütt, a hol tetszik; azon esetre pedig, ha erre főkép szegénységüknél fogva nem képesek, közköltségen állíttatik fel nyilvános ápoló intézet, hová gyermekeiket be kell adniok. Ez, t. ház, nem a szabadság korlátozása, nem teher, hanem jótétemény a szegény emberek számára. (Élénk helyeslés a baloldalon) Ez a javaslat világosan elismeri a szülői gondozás, sőt az egyéb magángondozás előnyét; nem kell tehát az egészen világos dolgokat félreérteni

v csupán dialecticai érdekből. (Helyeslés.) Érdekes jelenség, hogy a törvényjavaslat ellen beszélők sorában, tán egy nevet kivéve, mind a szász képviselők vannak felírva; holott a másik oldalon nemcsak mi, a kik néha szoktunk a kormányjavaslatai mellett beszélni, hanem t. szomszédaink is helyet foglalnak, a kik soha vagy tán igen ritkán fogadják el a kormány javaslatait. Ugy látszik, hogy valami nemzetiségi bajt látnak e javaslatban és egyéb észre vételeik csak ennek az egynek, nem mondom, hogy leplezésére, hanem gazdagítására szolgálnak. Ép azért megesett még oly eszes férfiún is, mint Zay t. képviselőtársunk, hogy egyéb észrevételein betelt: qui minium probat, nihil probat. E nemzetiségi szempontokra tegnap a minister űr oly kimerítően és helyesen megfelelt, hogy nekem azt ma csak ismételnem kellene és a tiszteit képviselő űr e magyarázatban meg is nyugodott. Én ennek némi pótlására csak ismétlem azt, a mit neki már más helyen mondtam: mutasson nekem Magyarország ezeréves történetében csak egyetlen bármi kis tényt, midőn a magyar nemzet a közötte élő kisebb népek erőszakos magyarosítására kezét kinyújtotta volna. (Élénk helyeslés.) Ilyet nem tud mutatni sem ő, sem más. És ha azt mondaná: itt van e törvényjavaslat, mely a jövőben ezt tenni akarja, figyelmeztetném a képviselő urat arra, a mit úgyis jól tud: hogy a népeknek is megvan a saját nemzeti psychologiájok és ha egy nemzet valamely dolgot, a melyre pedig helyzeténél fogva oly nagyon provocálva volt, nem tett meg ezer éven át, jövőben sem fogja megtenni, mert nemzeti psychologiájával ellenkezik. Nyugtassa meg magát a t. képviselő ur e tekintetben. Örömmel is hallottam tegnap, hogy a cultusminister magyarázatában való megnyugvását jelentette ki. Magyarországon nincs afféle szándéka senkinek. Általában e törvényjavaslatot egyes részleteiben lehet jobbá is tenni, mint a milyen, de mostani tapasztalataink mellett igy is megnyugvással fogadhatjuk el az általános tárgyalás alapjául és én a magam részéről el is fogadom. (Általános élénk helyeslés.) Széll Ákos jegyző: Mocsáry Lajos! Mocsáry Lajos: T. ház! Nem^ vagyok azon helyzetben, hogy e majdnem általános helyesléssel fogadott törvényjavaslatnak elfogadásához járulhassak. Én a kisdedóvást nem tartom alkalmas tárgynak arra, hogy államosittassék és e czélból vonassék be a törvényhozás intézkedéseinek körébe. Nem tartom pedig alkalmasnak mindenekelőtt a személyes szabadság, a szülők természeti jogának szempontjából. Én azt hiszem, t. ház, hogy a szülők mikép ápolják, mikép dajkálják és a mi ezzel tökéletesen egy eathegoriába tartozik, de valamennyinél fontosabb, mikép táplálják a maguk apró gyerekeit: az annyira magán, annyira a család körébe tartozó dolog, hogy e téren nem hiszem, hogy a szülőket korlátozhatnék, a nélkül, hogy a személyes szabadságot korlátozzuk azon mértéken túl, mely az államfentartás szempontjából okvetlenül megkívántatik. Jól tudom én, t. ház, hogy nehéz megvonni azokat a határokat, a meddig az államnak a személyes szabadság korlátozásában mennie lehet; jól tudom, hogy az állam a szülők és gyermekek közti viszonyt sem hagyhatja érintetlenül, de a miről meg vagyok győződve, az az, hogy ha a szabadságot érzékenyen sérteni és a socialismus terére csapongni nem akarunk, ^ a végletekig ezen a téren menni nem szabad. Én azt hiszem, hogy midőn az állam elmegy odáig, hogy parancsolólag elrendeli a gyermekek iskoláztatását, akkor elment azon határig, a melyen túl helyesen menni ezen a téren nem lehet. Nem helyeslem tehát a törvényjavaslat egyik alapelvét: az óvodák felállításának és a gyermekek azokba való járásának kötelezettségét. A személyes szabadságra való tekintetből nem fogadhatom el azt azért sem, mert oly intézkedésekkel van egybekapcsolva a kisdedóvásnak államosítása, a melyek a hatóságok visszaélésére és a népnek zaklatására igen bő alkalmat szolgáltatnak. Bő alkalmat szolgáltat erre a törvényhozás mindig, midőn a maga intézkedéseit nehezen meghatározható, nehezen 30*