Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.
Ülésnapok - 1887-434
484. országos ülés üepzembor 17-én, szerdán. 1890. 193 Következik a mai napirend legutolsó tárgya és pedig a ministerelnök s a honvédelmi minister urak válasza a hozzájuk Komjáthy Béla és Pázmándy Dénes képviselő üräk^líáT intézett interpédTatiók tárgyában. Bátor vagyok a t. háznak előterjeszteni, hogy a két interpellatió, mint ugyanazon esemény ötletéből eredő, a mely összefügg és azonos, valamint az azokra adandó két válasz, a t. ház engedelmével, együttesen lesz elintézendő Az első választ a honvédelmi minister ur fogja megadni. B, Fejérváry Géza honvédelmi minister: T.ház! (Halljuk! Halljuk!) F. é, október hó 3-án Pázmándy Dénes képviselő ur a következő interpellatiót intézte hozzám: „1. Van-e tudomása arról, hogy f. é. augustus havában Joannovics Sebő egyéves önkéntest a pilis-csabai táborban, egy szolgálaton kivül tett nyilatkozata miatt, letartóztatták és ellene a katonai bűnvádi eljárást megindították? 2. Hajlandó-e a t. minister ur közreműködni, hogy Joannovics Sebő egyéves önkéntes ellenében a katonai bűnvádi eljárás beszüntettessék? cc T. ház! Az imént felolvasott interpellatió első pontjára nézve van szerencsém válaszolni, hogy igenis, van tudomásom arról, hogy Joannovics Sebő egyéves önkéntes, orvostanhallgatót, a pilis-csabai táborban tett nyilatkozata miatt letartóztatták és a hadi törvényszéki vizsgálatot ellene elrendelték. Szederkényi Nándor: Mit mondott az az egyéves önkéntes? (Zaj.) B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: A dolog következőképen történt: Ő Felsége születése napja alkalmából a pilis-csabai táborban a tisztek s ezekkel együtt az önkéntesek díszebédet rendeztek. Mikor az elnöklő tiszt ő Felsége egészségére poharat emelt, egy félórával később nevezett egyéves önkéntes felállott és Kossuth Lajos egészségére (Zajos éljenzés a szélsőbalon) emelte poharát, egyúttal felszólítván egyéves önkéntes bajtársait, hogy ők is csatlakozzanak hozzá. Guláesy Dezső: Voltr.k ott ielen tisztek? B. Fejérváry Géza honvédelmi minister: Tiszt volt jelen, legalább ugy vagyok értesülve. Egyébiránt, ha nem is volt ott liszt, ez a dolog lényegén nem változtat semmit. Ennek folytán, t. ház, a nevezett egyéves önkéntes hadi törvényszéki vizsgálat alá vonatott és a végtárgyalás f. évi szeptember 27-én megtartatott. Az első bíróság ítélete a kihirdetés előtt a főtörvényszék elé terjesztetett. A katonai főtörvényszék f. évi október 10-én hozott ítéletével a többször nevezett egyéves önkéntest a katonai büntetőtörvénykönyv 562. §-ában körülirt közcsend és rend ellen elkövetett vétség, valamint a részegség kihágása miatt lefokozásra stfpvn. NAPLÓ. 1887—92. XXL KÖTET. és vizsgálati fogsága egy hónapjának a büntetésbe való beszámításán felül még 3 havi helyőrségi — a büntetés elején és végén magánfogság által szigorított fogságra ítélte. Ez az ítélet kihirdettetett október 18-án, midőn is a nevezett egyéves önkéntes kérelmére az Cgész ügy a katonai legfőbb törvényszék elé terjesztetett felülvizsgálás végett. A katonai legfőbb törvényszék múlt hó 14-én hozott végzéssel, arra való tekintette], hogy az általa ünnepelt személyiségre vonatkozó pohárköszöntő oly illoyalis katonai tüntetésnek ismertetik el, a mely a katonai szolgálati szabályok által tiltott cselekményt képez, az ítéletet törvényesen indokoltnak találta. Ennélfogva a legfőbb katonai törvényszék, a főtörvényszék részéről helybenhagyott első ítéletet szintén helybenhagyta. Ez a tényállás. (Egy hang a szélső baloldalon: Zsarnokság!) Itt mellékesen megjegyzem, hogy ezen ítélet következtében a többször nevezett egyéves önkéntes az egyéves önkéntesi kedvezményt nem veszti el, minthogy a szóban levő cselekmény azon cselekmények közé nem tartozik, melyek következtében a véderőtörvény 24. §-a szerint elitéltetés esetén az egyéves önkéntesi kedvezménytől megfosztandó lenne. (Egy hatig a szélső baloldalon: Tiszt nem lesz soha!) Nem tartozik hozzám. A második pont az, hogy hajlandó-e a minister ur közreműködni, hogy Joannovics Sebő egyéves önkéntes ellenében a katonai bűnvádi eljárás beszüntettessék ? Minthogy, úgy hiszem, nincs kétség az iránt, hogy az illető egyéves önkéntes tettleges szolgálata idején a katonai bűnvádi és fegyelmi szabályok alá tartozik: valamint az igazságügy minister urnak jogában nem áll egy már megindított bűnvádi eljárást beszüntetni, (Egy hang a szélső baloldalon: Itt politikai dologról van szó !) ugy nekem sem áll jogomban a katonai bíróságnál már törvényesen megindított valamely bűnvádi eljárás megszüntetése iránt intézkednem. Tehát nem volt, nincs és nem is lehet soha szándékom a hadi törvényszéki eljárásba beavatkoznom; valamint hogy polgári törvényszékkel szemben, az igazságügyministeraek sem volna erre joga. (Helyeslés a jobboldalon.) Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés a joboldalon.) Gróf Szapáry Gyula ministerelnök: T. ház! Komjáthy Béla t. képviselő ur hozzám is intézett ez ügyben interpellatiót, melynek lényege az, hogy szándékozom-e a közvélemény megnyugtatása czéljából a Joannovics Sebő egyéves önkéntes ellen a katonai bíróság által folyamatba vett bűnügyben, a vizsgálati iratok alapján, a képviselőház előtt a valódi tényállást elő25