Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-431

118 481. orsíágos ülés deezember 18-án, szombaton. 1890, válnak be és igy az állam a sorozási és felülvizsgálati költségek szaporításával csak magának okoz felesleges kiadást, mely kellemetlenségektől mindkét fél könnyen megkíméltethetnék. Azért hoztam fel. mindezt, mert, a mint én tudom, az 1889-iki védtörvényliez kibocsátott e részbeni utasítás szinte felette csekély követelésekkel lép fel a physikai képesség tekintetében; tehát attól tartok, hogy jövőre is ebi fognak fordulni azon kellemetlenségek, melyekre imént reá mutattam; pedig ezektől úgy az államot, valamint az ok nélkül zaklatott védköteleseket egyaránt óhajtanám megóvni. (Helyeslés balfelöl.) A második, mire figyelmeztetni bátorkodom a t. minister urat és a mi főokát képezi a közös hadseregnél észlelhető, tetemes halálozások- és betegségeknek, ez a legénység rossz és hiányos tápláléka, (Igás! Ugy van! balfelól) mely a mint nem áll többé a többi európai hadseregek élelmezésének színvonalán, úgy nem áll arányban azon testi kívánalmakkal sem, melyeket a parancsnokok a legénységgel szemben a katonai szolgálat érdekében joggal támaszthatnak. A porosz katona példának okáért naponkint 250 gramm húst kap, háború idején kétszer annyit, azaz fél kilogrammot és ezt megkapja nemcsak papíron, de valóban is. A mi katonáink ellenben naponta csak 190 gramm húst kapnak, háborúban a szabványos adag 300 grammot tesz ki; de az egész élelmezési ügynek nagy fogyatkozásai mellett, ennyit is többnyire csak elméletben kapnak meg, de nem a valóságban. Az összes tápanyagok, melyet a mi katonáink béke idején az államtól nyernek, egy egészséges ember testi erejének fentartására sehogy sem elegendők; az a 6 krajczárnyi zsold pedig, melyből a katonának még sok mindenféle apróságot is kell beszereznie, azoa sovány táplálkozásnak kellő kiegészítésére sehogy sem alkalmas. (Igám! Ugy van! balfelöl.) Ennyit az élelmezésről. Reá kell továbbá még utalnom azon sok esetben nagyon is kegyetlen és embertelen bánásmódra, melynek a legénység, nem a tiszti, hanem az altiszti kar részéről sok ezrednél ki van téve ; a hol még ma is a pofnak és a rúgásnak jut a főszerep a legénység oktatásánál, főleg pedig az ujonczok kiképzésénél. Nem csoda azután, ha a polgári élet aránylagos függetlenségéből ily állapotbu jutott ujoncz nemcsak hogy nem képes új helyzetével kibékülni, hanem ellenkezőleg az ily durva bánásmód végkép elkeseríti ós kétségbe ejti, minek természetes következményét azután a gyakori szökések és öngyilkosságok képezik, melj utóbbiakat illetőleg könnyen ki lehet a statistika segélyével mutatni, hogy az öngyilkosok 68 — 69 százaléka épen az ujoncz-állományból szokott kikerülni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nagy jót cselekednék tehát az, ki annak a méltán oly nagy feltűnést keltett röpiratnak, melynek ez a czíme: Der Sóidat soll nicht | gedrillt, sondern erzogen werden, — a katonát nem idomítanunk, de nevelnünk kell, — az altiszti műveltség és észjáráshoz alkalmazott, I népszerű kis kivonatát megirná, melynek azután az altiszti körökben leendő kellő elterjesztéséről megfelelőleg gondoskodni kellene. (Élénk helyeslés balfelöl) Egyúttal azonban a tisztikar is utasítandó volna, hogy alantas közegeiket, az altiszteket az eddiginél humánusabb bánásmódra serkentsék és ha ennek ellenkezőjét tapasztalnák, szigorúan meg is fenyítsék. (Élénk helyeslés balfelöl) Előttem épen nem képez mentséget, ha I azután ily panaszok hangoztatásával bárki azzal áll elő, hogy ez másutt is csak úgy van. Ha csakugyan igy van, hát ott is rosszul van; (Ugy van! balfelöl) és ez minket inkább csak arra ösztönözhet, hogy e czélhoz nem vezető, sőt azt inkább veszélyeztető visszaélések megszüntetése dolgában mi járjunk elől jó példával; mi által bizonyára magának a hadseregnek fognánk a legénység testületi önérzetének felébresztése által a legnagyobb szolgálatot tenni. Ennyit óhajtottam az ujonczmegajánlási javaslat kapcsán megjegyezni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Áttérve most már a t. honvédelmi miuister urnak azon jelentésére, mely a közös hadseregbeli és honvédségi volt egy évi önkéntesek tartaléktiszti vizsgájának eredményét tárja elénk, u

gy e jelentés megbirálásánál, annyival inkább szorítkozhatom csak néhány rövid megjegyzésre, mert hisz a védtörvényjavaslat tárgyalásakor is tüzetesen kifejtettem már az egy évi önkéntesi intézmény ozélja és rendeltetése iránt táplált nézeteimet, valamint reflectáltam már a t. minister urnak ezen jelentésére akkor is, midőn néhány nappal ezelőtt a honvédelmi minieteri tárcza költségvetésének tárgyalásakor szót emeltem. Tisztán csak mathematikai szempontból bírálgatva a közös hadseregbeli önkéntesek vizsgájának eredményét, megengedem, hogy a visszavetettek összegét, azaz 1076 ból 163 at amúgy elvontan, csupán csak, mint számot tekintve, az még nem jelent valami nagy számot; ha azonban a gyakorlati élet nehézségei, küzdelmei szempontjából bírálgatom ezen eredményt, akkor azt a némelyek által oly csekélynek tartott 163-as számot bizony mégis elég nagy számnak kell mondanom; főleg akkor, ha tekintetbe veszem azon mindenki előtt ismert tényt, hogy a vizsgálati bizottságok mindenütt a lehető legnagyobb elnézés tanúsítására lettek utasítva; hogy kevesbíttetett a tantárgyak száma; reducaltatott a tankönyvek tar-