Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-413

413. országos fllés november 21-én, pénteken. 1890. 53 hogy nem azért, mintha nem ismerte volna el azoknak az érveknek fontosságát, hanem azért, mert magára nézve nem találta veszélyesnek azt, hogy a ezím és a tényleges politika közöU milyen hézag tátong, (ügy van! balfelöl.) De, t. ház, én itt a polgári házasság, a családjog intézményének a szabadelvűsig szempontjából való tárgyalásába nem is kezdek. Mondom: ezek az érvek ismeretesek. Hanem engedje meg a t. ház, hogy ha már szóba kenilt, beszéljek róla, mint a nemzeti politika egyik első rangú követelményéről. (Halljuk! Halljuk!) T. ház ! A magyar nemzeti politikának czélja a Magyarországon lakó nem magyar ajkú állampolgároknak egy politikai és culturai közösséggé való egybeolvasztása. Azon fordul meg a magyar állam sorsa, vájjon e probléma megoldása sikerül-e vagy nem. (Ugy van! balfelől.) Ha sikerül, akkor a magyar állam élni fog; ha nem sikerül, szükségkép el fog veszni. Ennélfogva, t. ház, minden, a mi ezt az összeolvadást előmozdítja, az én szememben jó és kívánatos; minden, a mi ezt gátolja, rossz és elhárítandó. (Helyeslés balfelől.) Az összeolvadás egyik főakndálya, t. ház, a mi házassági jogunk s annak egyik cardinalis elve, a mely lehetetlenné teszi azt, hojjy a keresztények és a nem keresztények között házasságok jöjjenek létre. Éz az elv az, t ház, mely az ország jelentékeny elemeinek egybeolvadását akadályozza. És ezért akarom én az igen t. képviselőház figyelmét e kérdésre felhívni és ugyanakkor követve a logikát, mely abban az áramlatban van, a melynek hatása alatt állunk, egy lépéssel a polgári házasság kérdésén túlmenni, hogy foglalkozhassam egy kérdéssel, a mely mint kérdés, ebben a formában még a t. képviselőház előtt nem szerepelt s a melyet én rövidség okáért a zsidókérdésnek nevezek. (Halljuk! Halljuk!) Valaki azt kérdhetné tőlem, t. képviselőház, hogy van e Magyarországon zsidókérdés? Szendrey Gerzson: Nagyon! (Derültség.) Grünwald Béla: Hát, t. képviselőház, vannak, a kik azt állítják, hogy nincs. Ezt a nézetüket arra alapítják, hogy ime az antisemita párt megszűnt létezni, antisemiticus izgatásokat nem látunk, az antisemitismus eruptióit a* nép alsó rétegeiben sem tapasztaljuk többé, a hullámok elsimultak, csend és béke van mindenütt. Ezekből a jelenségekből, t. képviselőház, csak a felületes szemlélő következtetheti azt, hogy ez a kérdés nem létezik. Megvan, t. képviselőház és a ki mélyebben tekint a nép lelkébe, azt fogja látni, hogy ma a zsidóelem és a keresztény társadalom között oly feszültség uralkodik, a mely 10 esztendővel ezelőtt nem létezett. Szendrey Gerzson: Meg van az oka! (Mozgás.) Grünwald Béla: Világos, mindjárt megmondom. A tiszaeszlári eset óta a zsidóság az akkori események hatása alatt kétségkívül nagy lélektani processuson ment keresztül. A kereszténytársadalomban nyilvánuló jelenségek a különállás tudatát ébresztették fel benne és a zsidóelem ennek következtében elidegenedett az őt környező társadalomtól és elidegenedett némileg magától a nemzettől is; mert lélektani lehetetlenség, hogy az ember ragaszkodjék egy közösséghez, a melyben megvetés, üldözés, veszély fenyegeti. Ez oly természetes, t. képviselőház, hogy ha valaki azt követelné, hogy ilyen viszonyok közt a zsidóságban a magyar állam vagy a magyar nemzet iránt valami rendkívül mély ragaszkodás mutatkozzék, akkor lélektani lehetetlenséget követelne. (Ugy van! balfelől.) De, t. képviselőház, a keresztény társadalom, látva ezt a természetes processusü — melynek kétségtelen jelei mutatkoznak, mutatkoznak a sajtóban, mutatkoznak a magánbeszélgetésekben — megint a zsidóságtól idegenedik el (Halljuk!) és vádolni kezdi a zsidóságot azzal, hogy nem érzi magát eléggé solidaritásban a nemzettel, hogy különállást követel magának, hogy éi'deksolidaritásban van egymással, nem vesz részt a nemzet életében, nem lelkesül ideáljaiért. És igy, t. képviselőház, a feszültség megvan a két elem között, az kétségtelen. Es egy nevezetes jelenséget tapasztaltam én, a ki ezt a kérdést a legnagyobb érdeklődéssel tanulmányoztam. Azt tapasztaltam t. 1, hogy mindnyájan antisemiták vagyunk, (Derültség. Halljuk! Halljuk!) abban az értelemben, hogy a legjobbak is, a legszabadelvűebbek is, ha például a zsidóság gyarapodását látják, azt fejcsóválva nézik s ezt nem tartják a nemzeti erő gyarapodásának, hanem az ugy tűnik fel nekik, mintha valamely idegen elem gyarapodnék a nemzet rovására. Különben ez a hangulat, t. képviselőház, ott van a törvényeinkben is. Felruháztuk a zsidóságot minden joggal, a melyet egy állam valakinek adhat. Ok tulajdont szerezhetnek, ők politikai jogokat élvezhetnek, hanem csak a küszöbig engedte jutni a törvény a zsidóelemet, (Igaz! balfelől) azontúl visszautasította; nem engedte belépni a keresztény család szentélyébe. És, t. képviselőház, itt van az a, főok, a mely lehetetlenné tévén az összeolvadást, annak a veszélynek tesz ki bennünket, hogy a mig ez fennáll, a mig t. i. törvényeink azt mondják, hogy a zsidóférfiú, bármily kiváló és müveit, nem érdemes arra, hogy a legutolsó keresztény leánynak férje lehessen és megfordítva, addig, t. ház, ne reméljük, ne követeljük, hogy a