Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-413

413. országos Illés november 21-én, pénteken. 1890. 45 De hát azt gondolom, hogy praecisirozni, Bzorosan megállapítani, hogy az ilyen rendelet mit foglaljon magában, arra a képviselőház nem is lehet hivatva. En tehát oda kívánnám utasíttatni a minister urat, hogy ő azt a rendeletet, nem monmondom, hogy ilyen vagy amolyan irányban, de módosítsa és pedig az érdekeltek és igy a püspöki kar hozzájárulásával. Azt hiszem, most már a mindkét fél részéről szerzett tapasztalatok alapján lehetne békés megoldásra jutni, mert hiszen valamint a kormánynak nem lehet sem szándéka, sem czélja provocálni a culturharczof, ép ugy nincs ez eszeágában sem a püspöki karnak, sem pedig az alsó clerusnai, (Helyeslés halfelöl,) Sajnos, hogy igen sokan a világiak közül nincsenek eléggé informálva, tájékozva e kér désben, de evvel nem akarom azt mondani, hogy igen sokan nincsenek egyúttal capacitálva. Igenis capacitálva vannak, de felvilágosítva az elmék ma sincsenek teljesen. És miért, t. ház? Egyszerűen elfogultságból. (Halljuk! Halljuk!) Ha egy protestáns ember az ő állásának igazolására bátran síkra száll, csak elismerésre számíthat vallásbei ijei részéről; ha egy katholicus ember teszi ugyanezt, az már ultrámon tan, intoleráns s igy tovább. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Eddig csak Apponyi gróf volt ultramontan hírében, most már ez a párt is szaporodik: már Győrffy Gyula t. képviselőtársam is ultramontan hírbe keverte magát, mert sikra szállt a katholicus álláspont mellett; sőt ép igy kezdik Ugron Gábort is ezen cathegoriába számítani. Szóval mindenki, a ki a katholicus érdekekért nyíltan síkra száll, ultramontan, a kivel beszélni nem lehet. (Igaz! Igás! Ugy van! a baloldalon.) Hát vetkőzze le végre-valahára magáról a t. ház ezt a felekezeti elfogultságot, ezt a balvéleményt és előítéletet, akkor aztán lehet komolyan és érdemileg tanácskozni, akkor meg lesz adva a mód, hogy midőn az egész katholicus világ óhajtja a törvény módosítását és tiltakozik a rendelet ellen, találkozzanak a házban avatott emberek és pedig világiak, a kik nyíltan, bátran és csak objective hozzámérjenek szólni ezen kérdéshez. (Helyeslés balfelóí.) Még csak egy megjegyzést Helfy t. képviselőtársamnak tegnapi beszédére. (Halljuk! Halljuk !) Azt mondta a t. képviselő ur, „hogy a papoknak dogmák közé bújni semmi körülmények közt nem szabad". Hát nem akarunk mi dogmák közé bújni a jelen alkalommal sem. De én tagadásba veszem azt, hogy Helfy t. képviselőtársam, a kiről nem is tudom, milyen vallású, (Derültség) tisztában volna azzal, hogy mi az a dogma. O nagyon behatóan foglalkozott vele és kijelentette, hogy a dogmákat századokkal ezelőtt alkották és akkor elkeresztelési ügy még nem volt dogmával sanctionálva; de bocsánatot kérek, ez oly roppant primitív felfogás, hogy igy csak az beszélhet, a ki a katholicismusnak alapelveit sem ismeri és a kis kathekismust sem olvasta. Mert hiszen a katholicus egyház dogmákat nem csinált azóta, mióta alapíttatott, hanem igenis időközönkint, midőn szükség v-m rá, egyes dogmákat, melyek implicite a katholicus egyház tanításában benfoglaltatnak, publicál. Igy 1854-ben is lett kihirdetve egy dogma, erre igen jól fog emlékezni a t. képviselő ur — én nem'

; emlékszem, de az akkori hangulatot a leírásokból ismerem — és tudni fogja, hogy ezen dogma kihirdetése alkalmával a hivatalos közegek is, de az egész katholicus világ is örvendett. Akkor a viszonyok, a, kor szelleme más volt; mert csakhamar, néhány évre rá, jön ismét a vaticani zsinat, kihirdet egy dogmát és ime, ekkor a hangulat egészen más fordulatot vesz a közvéleményben. Ezen, t. képviselőház, épenséggel nincs mit csodálkozni. Mi katholicusok kell, hogy ragaszkodjunk dogmáinkhoz, papok és világiak; mert ha egyszer megszűnünk a dogmához ragaszkodni, abban a pillanatban megszűnünk katholicusok lenni. (Egy hang balfélől: Helfy katholicus!) Katholicus? Nem tudom. Hogy nem római-katholicus, azt gyanítom; talán turini katholicus. (Óriási tetszés.) T. képviselőház! Horvát Boldizsár t. képviselőtársam beszedjében jelezte az apályt és a dagályt. En ezt a két szót alkalmazom a magam egyházára, a katholicus egyházra is és sajnálattal constatalom, hogy a mi hitéletünk terén csakugyan beállt ma az apály, száz esztendeje már ide-oda, hogy ezen apályban sínylik a katholicus egyház, de ez legkevésbé fog bennünket kishitűekké tenni; ellenkezőleg, biztos kilátásunk lehet, hogy a hosszas apályra a közeljövőben már is dagály fog bekövetkezni és jegyezzék meg maguknak azok, a kik a katholicus egyházzal szemben elfogultak, hogy a katholicus egyház olyan, mint a Higany. Minél nagyobb az erőszak, melyet kifejtünk az ilyen rugany elnyomásához, annál nagyobb a visszahatás, melyet ez azután gyakorol és annál nagyobb erővel löki vissza azt, a ki nyomta. Én respectálom a keresztény felekezet jogait, a melyeket maguknak kivívtak, de engedjék meg, hogy respectáljam első sorban saját egyházam jogait és hogyha ők megkívánják azt, hogy a protestáns hívek respectálják és nyíltan is szint valljanak az ő hitelveik mellett: akkor engedjék meg azt is, hogy a katholicus hívek