Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-412

33 412. orsiágoi ülés noromfeer 20-án, esfttörtSkBn. 1890. sem, hogy ha van a kormányzatnak egy ága, mely teljes joggal megkövetelheti a vele való foglalkozást s a minden párttekinteten felül való emelkedést, akkor ez bizonyosan a közoktatás, a nemzeti eultura ügye; hogy a legkevesebbet, a mit ez ügynek megadhatunk s meg kell adnunk, az a pártatlan érdeklődés és fesztelen kritika. Oly csekélység ez, a melynél csekélyebb csak e táreza költségvetése lehet. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Valóban, t. ház, ha bennem megvolna az irigységre való hajlandóság, tudnám én irigyleni a cabinet minden tagját, csak a cultusminister urat nem. Irigyelni tudnám a ministerelnök urat, nem azért, mert három ember is telik belőle: ministerelnök, belügyminister és pártvezér, de mert az isteni gondviselés abban a nevezetes időpontban állította a nemzet élére, mikor annak életében egy korszakalkotó fordulat van készülőben; egy korszakalkotó fordulat, melyet nem ő készített elő, de a melynek dicsősége vagy dicstelensége az ő nevéhez lészen fűződve. (Élénk helyeslés és tetszés bal- és szélsőbalon.) Tudnám én irigyelni a pénzügyminister urat, a ki ha leleményes az adóforrások megnyitásában, elő is tudja teremteni e források kiaknázásának legszükségesebb eszközeit; irigyelni tudnám a kereskedelmi minister urat, a ki ha nagyszerű eszméivel felkelté a magyar ember utazó kedvét, szintén elő tudja teremteni az utazás legszükségesebb, legnélkülözhetlenebb kellékeit; tudnám irigyelni äz igazságügyi minister urat is, a ki a királyi táblák decentralisatiójával nemes versenyre tüzelte a haza összes városait, (Derültség) melyek egyszerre mint egy villamos ütésre valamennyien a gazdasági és szellemi eultura legmagasabb fokán állottak, (Nagy derültség) csak még egy hiányzott mindenhez : a királyi tábla. (Nagy derültség.) Tudnám én irigyelni még a földmívelésügyi minister urat is, a kin az a rettenetes szerencsétlenség esett meg, hogy ministerré kellett lennie; (Nagy derültség) tovább megyek: irigyelni tudnám a honvédelmi minister urat is (Nagy derültség és tetszés a szélsőbalon.) Thaly Kálmán: A kétfejű sasért! Benedek Elek: a ki abban a rettenetes helyzetben van, hogy az ő nem nagyon erős .alkotmányos érzékével épen a magyar kir. honvédelmi ministerium élén kell állania; mind tudnám én irigyelni, egyes egyedül csak a cultusminister urat nem! T. ház! Képzeljük magunkat Magyarország cultusministerének a helyébe; képzeljük el, hogy a cultusminister ur, a miben én a legteljesebb őszinteséggel szólva — nem is kételkedem, nagyszerű rendeltetésének magaslatán áll; képzeljük el, hogy a minister ur erről a magaslatról nemcsak látja, de minden izében ismeri is azokat a nagy feladatokat, a melyek a nemzeti eultura terén megoldásra várnak ; képzeljük el, hogy a minister ur nemcsak látja, nemcsak ismeri ezeket, hanem meg is van benne a rendeltetéséhez és hivatásához méltó ambitio, hogy a feladatokat megoldja; hogy a nemzeti culturának s ezzel együtt a nemzeti államnak alapjait lerakja az ország minden pontján, a hová csak az ő keze elér, a hová az ő szeme ellát; ha mindezt elképzeltük, t. ház s hozzá lerajzoljuk a való állapotot s számba veszszük azokat a gyarló eszközöket, melyek rendelkezésére állanak: az egész ház az én pártomra áll s velem együtt a legőszintébb részvétet fogja érzeni ama belső küzdelmek iránt, a melyek a minister ur keblében dúlhatnak és melyek fölöttébb alkalmasak arra, hogy őt búskomorrá tegyék. (Derültség.) A cultusminister ur költségvetése nemcsak abban különbözik a többitől, hogy (Halljuk! Halljuk!) úgy nagy feladataihoz, mint a többi táreza költségvetéséhez képest aránytalanul kisszerű, de már megokolásának hangja is lényegesen elüt a többiétől. A cultusminister ur szinte szégyenkezve vallja be, hogy két segédfogalmazó fizetésével megterhelte az állam pénztárát s egy egész oldalon át kénytelen bizonyítani, hogy 1866. óta 24 ezerről 60 ezerre emelkedvén az ügyiratok száma s egyetlen egygyel sem a fogalmazóké: tiz fizetéstelen segédfogalmazó közül kettőnek kénytelen fizetést adni. Tehát még mindig marad 8 fizetéstelen fogalmazó, a kik ingyen dolgoznak, jóllehet kész emberek s jóllehet az állam kénytelen elfogadni ingyen munkájukat. Kérdem, méltó-e az államhoz, dicsekedni az egyensúly helyreállításával és elfogadni 8 ember ingyen munkáját, oly emberekét, a kik egyetemet végeztek, diplomát szereztek s kik közül egyik-másik könyveket is irt; megengedni, hogy ingyen dolgozzanak, mig — hogy a minister ur saját szavaival éljek — bele fásulnak a várakozásba!? De ez a szomorú, bántó eset nemcsak annyit jelent, hogy 8 ember ingyen kénytelen dolgozni s a 800 frtos állásra való várakozásban hullatja el a haját, veszíti el ifjúságát és élete kedvét, hanem jelenti azt is, hogy Magyarországon a diploma nem biztosít kenyeret; hogy Magyarországban a szülőknek, mikor talán egész vagyonukat áldozták föl egyegy gyermekükért abban a reményben, hogy ez majd biztosítja aggkoruk gondtalanságát: keserűen kell látniok, hogy csak szaporították a proletárok számát s feláldozott vagyonuk árán adtak a hazának egy embert, a ki meghasonlott lélekkel indul az életnek. Nem gyakorol-e mindnyájunkra leverő hatást, hogy épen a cal-