Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-412
412. országos ülés noyemljer 20-án, csütörtökön. 1890. 33 tusministerium, melynek vezetése, őrködése mellett, a szellemi munkával foglalkozók ezrei lépnek az életbe ; merthogy épen a eultusminister nem hivatásszerűleg buzdítja az ifjakat a szellemi munkára; nem birja megfizetni a szellemi munkát; azt a munkát, melyet első sorban neki áll erkölcsi érdekében megbecsülni, ha azt kívánja s bizonyára kívánja is, hogy a szellemi munka minden téren megbecsültessék! ? T. ház! Jól tudom, hogy a minister ur ép oly elégedetlen, sőt talán állásánál fogya még elégedetlenebb a költségvetéssel, mint én, vagy bárki más. Nem is foglalkozom a költségvetéssel. Csak constatálom, hogy kisszerű a nagyszerű feladatokhoz mérten a hogy a minister ur "azt a keveset, a mi rendelkezésére áll, bölcsen és igazságosan osztja meg. Csak magával a minister ur jelentésével akarok igen röviden foglalkozni, különösen e jelentésnek a népoktatásra vonatkozó részével. A minister urnak bizonyára halvány emlékezetében lesz az a támadás, melyet ezelőtt két évvel a neve alatt megjelent, de még nem általa szerkesztett jelentés és a tankönyvek ellen intéztem. Ha ma visszagondolok akkori beszédemre, úgy találom, hogy semmi meggyónni valóm nincs: a nemzeti cultura iránt való őszinte érdeklődés beszélt belőlem akkor is, beszél ma is s csak megelégedéssel coustatálhatom, hogy akkori beszédemnek örvendetes nyomait találom a ministeri jelentésben, mely előnyösen különbözik az eddigiektől. Lelkiismeretesnek látszik a hivatalos adatok elfogadásában, nincs annyira elragadtatva az eredmények által, nem látja, oly rózsás színben a népoktatás állapotát s nem csupán haladást constatál, de nem titkolja, ha valamely téren hiány mutatkozik. Ez maga is örvendetes jele a javulásnak. Jól esett olvasnom, hogy a minister ur az állam olvasókönyvét, melyet a háznak akként mutattam be, hogy az közönséges visszaélés az állam nevével, kiadta javításra. Jól esett olvasnom azt is, hogy a minister ur az általam lerajzolt gyetvai tót pajták "helyébe húsz tantermet rendez be s a bocskoros tót tanítókat tíz vándortanítóval váltja föl. Jól esett olvasnom ezt nemcsak azért, mert egyszerűen igen jól esik, ha a kormány egy bárkitől eredő becsületes és jóindulatú tanácsot elfogad és megszívlel, de jól esett azért is, mert ebben egy igen örvendetes jelenséget, a kormány politikájának igen jótékony megjavulását fedeztem fel: azt tudniillik, hogy az életrevaló eszméket és tanácsokat a kormány nemcsak azoktól a politikai tényezőktől fogadja el, kiket az őt támogató párt vonakodik keretébe befogadni vagy sajátságos módon irtózik tőle, de még attól is, kit az őt támogató párt kidobott. Igaz, EÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XX. KÖTET. t. ház — és ezt a történeti, igazság érdekében eonstatámom kell — hogy az én igénytelen politikai személyemnek kidobása azzal a ritka szeretetreméltósággal történt, a mely talán egyedül báró Podmaniczky képviselő ur sajátja s a melynél nagyobb szeretetreméltóságot azóta csak egyet tapasztaltam, azt, a melylyel e párt igen t. vezére és e párt minden tagja maga közé fogadott. De, t. ház, most nem ez a fontos, hanem az, hogy a minister ur az állam olvasókönyvét kiadta corrigálásra. Meg is jelent belőle két kötet, el is olvastam elejétől végig. Szerkesztette egy igen jó barátom. Ha már most, t. ház, egy általam személyesen nem ismert ember könyvét annak idejében akként mutattam be a t. háznak, hogy az közönséges visszaélés az állam nevével, igen természetes, hogy nyilatkoznom kell ugyané könyvnek egy jó barátom által megjavított kiadásáról is. Nos, t. ház és t. minister ur, ez a könyv sem nem jobb, sem nem rosszabb, mint mindazok az olvasókönyvek, a melyeket magánkiadók juttatnak forgalomba ministeri jóváhagyás alapján. Általában az én felfogásom az, hogyha az állam versenyre kél a magánkiadókkal a könyvek kiadásában, oly könyveket adjon ki, hogy ezeknek a versenyben semminemu szükségük ne legyen az állam tekintélyére. Hogy milyennek tartom én a mintaszerű olvasókönyvet, azzal én tisztában vagyok, de megvallom, a hangulatot nem találom alkalmasnak arra, hogy ezt most kifejtsem. Fentartom ezt a részletes vitára. Es most előttem áll még a kérdések egész sorozata, melyekkel mind foglalkoznom kellene s melyeket mind a részletekre tartok fenn. Ilyen a tanfel ügy el ők intézményének reforinálása; ilyen a közoktatásügyi tanácsnak a reformálása; ilyen a felsőbb állami leányiskoláknak a tanfelügyelők alá való helyezése, a mi egy valóságos absurdum és egy egész sereg fontosnál fontosabb eulturalis kérdés. Én mindezekkel e pillanatban nem foglalkozom, hanem egy jobb időre hagyom, midőn a minister urnak is és a t. háznak is meg lesz a kellő nyugalma. Befejezem beszédemet a következőkben, (Ralijuk!) Ha mi a, kisdedóvodákban és a népiskolákban meg akarjuk vetni a hamisítatlan nemzeti cultura alapjait, ha a kormány a legőszintébb igyekezettel, aleghazafiasabb ambitióval halad ama nagy nemzeti czél felé, hogy ez az állam igazán nemzeti állam legyen, nem elég, hogy hivatalosan, mintegy ridegen rátegye kezét össze eulturalis intézményeinkre, de ha ráteszi, ugy tegye rá, hogy kezének nyomán üdv és áldás fakadjon, hogy minden eszköz, melyekkel és melyek által a nagyszerű feladat megoldására tör, egy közös eszmét szolgáljon: a nemzeti cultura eszméjét! (Élénk helyeslés balféläl.) 5
