Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-423
433. országos ülés deczenVbor 3-án, szerdán. 1890. 299 kább előmozdítja és az összevonások a tisztikarnak némi előnyt is adnak, a mennyiben nagyobb városokban inkább élhetnek a műveltség elemei közt és magukat a magasabb katonai művelte egekben i« kiképezhetik, banem ebből az következik, hogy rendesen az olcsóbb helyről a legdrágább helyre mennek és igy történik, bogy a minister ur maga is kénytelen bevallani, hogy a lakbérátlagok, áthelyezési pénzek, 16eleség stb. mind emelkednek és igy a költségvetésben szaporulat jön létre ezen tény által, a mi másrészt azon gazdálkodási rendszerrel, a melyet a minister ur az átlag levonásával elő akart mozdítani, nem egyeztethető össze, mert pl. Pozsony egyáltalában a legdrágább városa . a monarchiának. De továbbá ez összpontosítás ujabb építkezéseket von maga után és nagymérvű lakbér és laktanya-átalakításokat is. A hol a város maga nagyobb csapattest számára pompás laktanyát épített, oly helyen szerencséje van a honvédségnek, hogy a syrapathia irányukban annyira megy. hogy az egyes municipiuinok erejöket túlhaladó áldozatkészséggel mindent elkövetnek, hogy a honvédségnek kellő laktanyákat és egyéb szükséges épületeket emelj ének. De nem mindenütt van ám ez igy. Pozsonyban pl. a honvédkincstárnak magának kellett egy honvédlaktanyát felépíteni s az épület felépítése nem volt egyéb, mint toldozás-foldozás. Igy van ez sok helyütt, sőt még itt Budapesten is. Es itt figyelmeztetnem kell a t. minister urat, hogy a honvédtisztikar köreiben, melylyel sokat érintkeztem, általános az a - meggyőződés — micsoda alapon, nem tudom, a minister urnak kötelessége és van is alkalma azt megvizsgálni —• hogy ezen építkezések nagyon drágán és átlag véve ezélszertítlenül, sokszor pedig rosszul történnek. Különösen az átalakításoknál hoznak fel számos példát a tiszt urak, hogy mennyire hevenyészve történnek azok, úgy, hogy, bár sok pénzbe kerülnek, alig készülnek el és már nem lehet hasznukat venni. Fel tudnék hozni egyes példákat, de nem akarom a t. ház figyelmét úgy is hosszabbra terjedő beszédemben ezekkel terhelni. Ilyen átalakítások több helyütt történtek, de nem feleltek meg azok a szolgálati követelményeknek, noha aránylag egy új, czélszerű állandó épületnél többe kerültek. A honvéd-kincstár új építkezéseire nézve egyáltalában nagy a panasz magok közt a tisztek közt is és a minister ur figyelmét csak arra akarom felhívni, bogy méltóztassék e téren a legszigorúbb kritikát gyakorolni, mert széles körökben él ez a meggyőződés a honvéd-kincstári építkezésekre vonatkozólag. Van egy nevezetes tétele a t. honvédelmi minister ur költségvetésének, olyan tétel, a melyet e házban mindenki, de a háznak leginkább azon tagjai, a kik e padokon ülnek, mindenkor örömmel szavaznak meg. Ez az átmeneti kiadások első czíme. alatt, az országos honvédsegélyző egylet rendelkezésére előirányzott 200.000 frt. Hát, t. ház, épen ezekben az években következik be azon időszak, a mikor a 48—49-iki dicső harezok aggastyánai közül azok, a kikuek magánvagyonuk nem igen volt, de munkaképesek lévén, iparűzésből, gazdálkodásból fentartották magukat, most azonban elöregedtek, az országos honvédsegélyző egylethez fordulnak segélyért, ugy, hogy kétlem, hogy e pénz elegendő lesz-e. Én részemről, ha meggyőződném arról, hogy ez az összeg elégtelen, mert magam is tudom, hogy tömegesen érkeznek az elaggott bonvédek kérvényei ezen egyesülethez, nagyobb összeget is kész volnék megszavazni ; de takarékossági szempontból s a parlament jogának megőrzése szempontjából szabályozni óhajtanám ezt a dolgot. Ezért arra kérem a t, minister urat s azt hiszem, ez ellen talán nem fez ellenvetése, hogy miután a honvédsegélyegylétnek új alapszabályzata van készülőben, mert fájdalom egy pár évvel ezelőtt volt rá, Sajnos eset, a mikor rendetlenségek merültek fel a kezelésben, az az előtti hiányos alapszabályok következtében, ha tehát a kezelési eljárás szígorittatott, az csak helyén való volt. Azonban óhajtanám, hogy ha kész szívvel megszavazzuk ez összeget, legalább ismerhetnők azon eljárási módozatokat, a melyek szerint a honvédsegélyző egylet ez összegnek kiosztása körül eljár, — mondom — óhajtanám, ha a t. minister ur ez egyletnek alapszabályait terjesztené a ház elé. Másrészt pedig czélszerünek látnék egy kimutatást, ugy, a mint az egyes brancheoknál, a mint az a Ludovika-akademiának 120 alapítványi helyéről is történik, melyben kimutattatnék, természetesen nevek nélkül ugyan, de cathegoriák szerint, hogy kik segélyeztetnek, ezen 200.000 frtból; hogy például a régi 48—49-es honvédek özvegyei nyugdíjazására mennyi összeg fordittatik, mennyi fordittatik a törzstiszteknek, főtiszteknek, altiszteknek s a legénységnek részint nyugdíjazására, részint segélyezésére. Szóval egy ily általános képet adó, tájékoztató kimutatást óhajtanék s azt hiszem, mikor ezt óhajtom, a t. háznak csak oly jogával kívánok élni, melyet az más ügyekben is gyakorol. És ha ez összeg szétosztásáról képet nyerünk, ez annál inkább hajlandóvá tesz bennünket jövőre ez Összeget, és ha kell, nagyobbat is. megszavazni. Azt hiszem, hogy e kimutatás és az alapszabályok beterjesztése ellen sem a minister urnak, sem a honvédsegélyző egyletnek nem lehet kifogása, miután bennünket e kérdésnél a legjobb szándék, a humanismus azon segélyezettek 38*
