Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-423
433. orsíágos ülés decnember S-ái», szerdán. 1890. 297 évben ismét Brünnben vagy Lembergbea állomásoz. Hogyan iskoláztassa akkor gyermekét, h* folytonos vándorlások veszélye fenyegeti ügy van! balfelől) és ha nem lehet szerencsés leányát vagy leányait a fennálló katonai leányiskolák egyikébe díjtalan helyre bejuttatni ? Maga kénytelen tehát sok esetben az a családos tiszt gyermekeit oktatni és habár tiszti karunk képzettsége mellett feltehető is, hogy az ily magánoktatási rendszer mellett a gyermek általános műveltségre szert tehet, mindamellett a mostani qualificationális paroxismus korszakában, az ilyen nevelési rendszer mellett, nem bírván gyermekei államérvényes végbizonyítványokat felmutatni, ekként atyjuk társadalmi rangjának megfelelő állást (Ugy van! balfeläl) sem nyerhetnek; miért is vajmi gyakran kénytelenek a legalsóbb állásokban kenyerüket megkeresni, avagy — elhagyatva mindenkitől — elhagyni kétségbeesésükben néha a becsület ösvényét is. (ügy van! balfelöl) Ezek a családos katona életének szomorú exigentiái, melyek kérlelhetetlensége az 1887 : XX. t.-cz. megalkotójának figyelmét elkerülte. (ügy van! jobbfelöl.) Azt hiszem tehát, jogosult óhajnak adok akkor kifejezést, midőn arra ké reui a t. minister urat, hogy figyelmét kiterjesztve az általam most elmondottakra, a 18-ik évet meghaladott katona leányárváknak megfelelő ellátásáról is szíveskedjék majd beterjesztendő javaslatában gondoskodni; (Helyeslés balfelöl) magától értetődvén, hogy ezen ellátás az illetőnek férjhezmenetele, avagy valamely ellátási intézetbe leendő fölvétele esetén, ugy a törvényjavaslatban részletesebben megjelölendő, egyéb esetek beálltával megszüntethető, illetőleg megszüntetendő is leend; mely esetek részletezésére ezúttal kiterjeszkedni nem szándékozom, (Halljuk!) Azt hiszem, t. ház. azoknak, kik egész életüket és ezen élet összes tevékenységét az állam szolgálatának szentelték, azoknak érdekében elutasíthatlan kötelességünk legalább annyit megtennünk, hogy elérkezvén majdan sokat hányatott életük végső órája, ne súlyosbítsak halálos tusájokat még azon gyötrő tudattal is, hogy hátramaradt gyermekükre a koldulás keserű kenyere — sok esetben pedig éhhalál, vagy a mi még ennél is rosszabb — az erkölcsi tönkrejutás vár. A felebaráti szeretet sugallta igénytelen szavaimat a t. honvédelmi minister ur nagybecsű figyelmébe ajánlva, a költségvetést, mint ezt már ki is jelentettem, készséggel elfogadom. (Élénk helyeslés a baloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi minister : T. ház ! (Ha-ljuk! Halljuk!) Nincs szándékomban nyomban érdemileg válaszolni a t. képviselő urnak, fentartván magamnak a jogot, KÉPVH. NAPLÓ. 1887—91 XX. KÖTET. hogy későbben tegyem azt meg. Csak két dolgot akarok most megjegyezni. Az egyik az, hogy 1887 : XX. t.-cz. azon intézkedéseinek, melyek a katonatisztek özvegyeiről való gondoskodásról szólnak, kiterjesztésére vonatkozólag a legközelebbi napokban leszek bátor törvényjavaslatot a ház elé terjeszteni. (Általános helyeslés.) A másik, a mit előadni kívánok, egy kérés. (Halljuk!) Tavaly ugyanis költségvetésem tárgyalása alkalmával a t. ház elfogadta az épen most felszólalt képviselő urnak egy határozati javaslatát, mely szerint az egyéves önkéntesekre vonatkozó adatok a minister által évenkint jelentés alakjában előterjesztendők. Ezen jelentést én már benyújtottam. Minthogy pedig az említett határozati javaslat azt kívánja, hogy a jelentés az tíjonezok megajánlásáról szóló törvényjavaslattal egyidejűleg tárgyaltassék, kérésem az, hogy — miután az újonezok megajánlásáról szóló törvényjavaslat már szintén beterjesztetett és előreláthatólag legközelebb tárgyaltatni fog — az egyéves önkéntesekre vonatkozó esetleges gravaminákat e tárgyalás alkalmával méltóztassék felhozni, a mikor kész vagyok ezekre nézve is felvilágosításokat adni, (Helyeslés jőbbfelöl.) Beőthy Ákos: Mindegy az, most sem orvosolják, akkor ?em orvosolják azokat! (Derültség balfelől.) Madarász József jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! Tizenkettedszer vagy tizenhannadszor történik már, hogy a honvédelmi táreza költségvetésének tárgyalása alkalmával azon pártnak nevében és megbizásával, melyhez tartozni szerencsém van, felszólalok. Szép idő ez, mely alatt mindig ugyanazon eszméket vitattuk és vallottuk. Ezeket valljuk ma is, ugy, hogy méltán kezdhetném felszólalásomat Jókai Mór t. barátom ama költeményével: „Régi dal, régi dal, régi dicsőségről", tudniillik az 1848/49-iki honvédek dicsőségéről, a mely el nem múlt és nem fog elmúlni soha. (Igaz ! ügy van! a szélső baloldalon.) Azért említem, t. ház, e régi dicsőséget, mert mi azt óhajtanok, hogy a jelenlegi honvédek is ezen régi dicsőségnek örökösei legyenek. Mi a honvéd-hadsereget az 1848-iki szeljem szerint óhajtanok kiegészíttetni; mert — a mint egyik részére nézve Nagy István t. barátom is említette iménti felszólalásában — mindaddig, mig a honvédség műszaki csapatokkal, különösen pedig tüzérséggel ellátva nincs, a katonai követelményeknek nem felelhet meg teljesen, még kevésbé felelhet pedig meg azon nemzeti és közjogi követelményeknek, a melyekre mi ezeken a padokon különös súlyt helyezünk. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezen kívánságokat kötelességünk ismételni mindaddig, fi?
