Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-422

422. országos ülés densember 2-án, kedden. 1890. 265 nisteriumba összehivatnak, úgyszólván zárt ajtók mögött történnek és a nagyközönség, különösen a szakközönség egyáltalán nem értesül egyébről, mint arról, hogy vájjon a szaktanáeskozmány az általa tárgyalt javaslatnak hányadik szakaszáig haladt. Én azt hiszem, hogy nagyon üdvös volna, ha ezen szaktanácskozmáoyok tárgyalásai nyilvánossággal folynának, értem a nyilvánosságot legalább akképen, hogy közöltetnék hivatalosan a közönséggel, a szakközönséggel, hogy mi történt, miféle nézetek nyilváníttattak ott. Azt hiszem, nem kell bővebben magyaráznom, hogy a nyilvánosság ezen kizárása, illetőleg a zárt ajtók mögött való tanácskozás egyáltalán nem felel meg a czélnak. T. ház! A mint előrebocsátottam, nem szándékozom a reformjavaslatokkal foglalkozni és nem is szándékozom egyes themáról hoszszasabban beszélni, csak nagyon röviden, inkább mozaikszerííleg kiyánom az igen t. igazságügyminister urnak becses figyelmét egy-két kérdésre felhívni. (Halljuk!) Az első, a mit megemlíteni akarok, a katonai büntető törvénykönyv kérdése. Eötvös Ká roly t. képviselőtársam tegnap igen szépen kifejtette, hogy mióta várjuk mi a katonai büntető törvénykönyv reformálását, újjáalakítását. Ezekről a padokról számtalanszor sürgettük; egy izben speciális ügyből kifolyólag nekem is volt szerencsém sürgetni a katonai büntető törvénykönyv létesítését és minduntalan csak azt halljuk a kormány tagjaitól, hogy a katonai büntető törvénykönyv munkában van. a katonai büntető törvénykönyv iránt a tárgyalások folyamatban vannak, nemsokára meglesz, hanem bizonyos akadályok merültek fel. T. ház! Azt hiszem, hogy most már annyi mindenféle biztatás után joggal kérdhetjük mi, kik oly régóta sürgettük ezen katonai büntető törvénykönyv tárgyában javaslat benyújtását: vájjon mik azok az akadályok, a melyek a katonai büntető törvénykönyv reformját késleltetik? Én erre nézve az igen t. igazságügyminister úrtól nyilt és egyenes választ várok. (Helyeslés a ssého baloldalon.) T. ház! Legyen szabad a t. igazságügymiuister urat azon visszás állapotokra is figyelmeztetnem, melyek a külfölddel való jogi érintkezéseinkben előfordulnak. Nem akarok példákat elősorolni; azt hiszem, hogy a t. igazságügyminister ur már igen sok esetet hallott, igen sok panaszt észlelt azon irányban, hogy jogi érintkezéseinkben a viszonosság elve a külföldön nem tartatik meg. És különösen igen fontosnak tartanára azt, hogy a. t. minister ur főgondot fordítana arra, hogy a keleti tartományok, Szerbia, Bulgária, stb. kényszerittessenek arra, — ha másként nem megy — hogy a viszonosKÉFVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XX. KÖTET. ság elvét tartsák tiszteletben és tétessék lehetővé, hogy a magyar állampolgár jogos követeléseihez juthasson mielőbb. Mert bármiként intézkedik is a keleti kereskedelemnek gyarapítása és kiterjesztése tárgyában a kereskedelmi minister ur, hogyha nem intézkedünk akként, hogy a magyar állampolgár jogos követeléseihez juthasson, akkor abból a keleti kereskedelemből nem lesz semmi. De nem csoda, t. ház, ha a külföldi országokkal ily viszonyban vagyunk, mikor látjuk azt, hogy milyen abnormis viszonyban vagyunk idebent is Horvátországgal és Fiumével szemben. A t. minister ur bizonyosan hallott és olvasott is azokról az igazán botrányosaknak nevezhető visszaélésekről, melyeket a horvátországi bíróságok a. magyar felekkel szemben elkövetnek. A mennyiben a t. minister urnak netalán adatokra volna szüksége, adatokkal fog szolgálni minden olyan ember

? a kinek valaha dolga volt a horvátországi bíróságokkal. Ezek meg fogják mondani, hogy a horvátországi bíróságok következetesen és systematice a Magyarországból érkezett megkereséseket végre nem hajtják vagy elkésve foganatosítják. (ügy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Szintén felemlítendőnek tartom azt a megfoghatatlan állapotot, melyben törvényhozási viszonyaink tekintetében Fiumével állunk. (Halljuk ! Halljuk!) Sajnos dolog az, hogy a mikor a fiumei ügyvédtől megkívánják, hogy magyar állampolgár legyen és azután mégis a fiumei törvényszéknél más magyar állampolgár ügyvédnek a beadványát nem fogadják el, hanem csakis olyan ügyvédét, a ki a fiumei törvényszéknél be van jegyezve. Azután az a quaiifieálíiatatlan állapot van Fiuméban, hogy a horvát nyelvű beadványokat elfogadják, de a magyar nyelviteket nem. Nem értem, t. híz, miféle viszonyban van akkor Fiume Magyarországhoz? Hogyan lehet ezen viszonyt magyarázni és értelmezni, ha odáig nem tudunk jutni, hogy ezen igazi drága gyöngyében a mi hazánknak a magyarnyelvű beadványokat elfogadják? Szolgálhatok erre vonatkozólag a minister urnak adatokkal is és kimutathatom, hogy minő hátrányokkal jár az, hogy a fiumei törvényszéknél nem fogadják el a magyar nyelvű, és magyar ügyvéd által ellenjegyzett beadványokat és miképen vélekedett erről a t, minister urnak elődje? Történt, hogy egy alföldi kereskedő czég egy fiumei czéggel állván összeköttetésben, köztük per támadt és a fiumei ezég Fiumében beperelte az illető alföldi kereskedő czéget. Ez a kereskedő kap egy olasz nyelvű végzést, a melyben tárgyalásra van idézve és pedig oly időben kapta,hogy a tárgyalásra el nem mehetett volna még akkor sem, ha azon végzés tartalmát megértette u