Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-420

226 420. országos ülés november 29-éiu szombaton, 181)0. Én tehát el fogom várni, hogy a jövőben mit tesz a t. kormány, de mégis figyelmébe ajánlom azt, a mit előttem más képviselő urak is felemlítettek, hogy inkább azon viszonyokon kellene segíteni, melyekben nem tisztán a felekezeti szempont az irányadó, hanem a magyarság és államiság. Itt a segélyt szívesen fogadom. (Helyeslés) Gróf Károlyi Gábor: Nagyszerű! (Zaj jobbfelöl,) Elnök: Károlyi Gábor képviselő urat, ezen közbeszólásáért rendre utasítom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Gróf Károlyi Gábor: Csak azt mondtam, hogy nagyszerű! Elnök: A képviselő urat újólag rendre utasítom és megvárom tőle, hogy Magyarország parlamentje iránt kellő tisztelettel viseltessék. (Élénk helyeslés.) Báró Kaaslvor: T. ház! Félremagyarázott szavaim helyreigazítása végett kérek szót. (Halljuk! Halljuk!) Tisza Kálmán t. képviselő nr engem megnevezve, egészen félreértette előadásomat, midőn abból azt következtette, mintha én a protestáns vagy csak az evangelieus egyház számára oly intézkedéseket proponálnék vagy kívánnék a kormánytól, hogy az egyházfelekezetek rendes dotatiója, részben vagy egészben, a magyar állam budgetjébe iktattassák bele. En ezt — hivatkozom az^ egész házra — egy szóval sem mondottam. Én csak arra utaltam, a midőn Bartha és Kovács Albert képviselő urak előadásából hallottam, hogy a református egyháznak némely községei mily viszonyok közt vannak, hogy hasonló viszonyok uralkodnak egyes községekben mi nálunk evangelicusoknál is és hogy ezen viszonyokon általános rendszabályokkal, intézkedésekkel segíteni kell. Én ebből az autonómiának, melyet magam is kiemeltem, semmiféle megtámadását nem következtettem és kérem a t. házat, hogy ezt ne következtesse, mert a mit nem mondtam, azt nem mondtam. Tisza Kálmán: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Én egyszerűen a t. házra hivatkozom, hogy egy szóval sem mondtam, hogy b. Kaas Ivor t. képviselő ur a protestáns egyházak öszszes költségeit vagy költségeinek egy részét az állam budgetjébe akarja iktattatni. Egyszerűen ő rá hivatkoztam azért, mert ő említette fel azokat a viszonyokat, mondván, hogy vannak helyzetek, midőn a felekezeti kérdés találkozik a nemzeti, az állami érdekkel és én ezekre fordítottam a figyelmet. (Helyeslés jöbbfelől.) Elnök: Ki következik? Dárdai Sándor jegyző: Horváth Gyula! Horváth Gyula: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Én a kérdés megítélésénél itt a törvényhozásban azt a kiinduláspontot választottam, hogy ámbár ez a tétel reformátusok, lutheránusok, görögkeletiek közt osztatik meg, annak a, ki egyik vagy másik irányban arra számot tart, valamint annak, a ki e felett dönt, határozottan az állami szempontok által kell vezettetni. Én részemről egyáltalában nem szeretném, ha az egyházak segélyezésénél, bármily jogosult lehet is az a kérdés, hogy egyiknek vagy másiknak mily arányban van a segélyre szüksége, ennek felemlítésével úgyszólván a különböző felekezeti érdekek akár egymás mellé, akár egymással szembe állíttassanak. En magában véve a tételt ugy tartom leghelyesebbnek, hogy az a 330 ezer forint a maga egészében szavaztassák meg, oly egyházfelekezetek segélyezésére, a melyek állami segélyre vannak utalva. Ebből indulva ki, én természetesnek, helyesnek és jogosnak tartom, hogy a magyar parlament a magyar nemzeti érdeket előmozdítsa és annak előmozdítására ugy anyagi, mint morális erővel a lehető legnagyobb áldozatokat hozza. De nem tartom helyesnek és nem tartanám őszintének azt az eljárást, hogy ott, a hol állami segélyről van szó, a magyar állami érdek úgyszólván külön csempésztessék be, ugy állíttatván fel a dolog, hogyha ezt vagy amazt az egyházat segélyezem, abban az esetben a magyar érdeket mozdítom elő, ha pedig a másik egyházat segélyezném, akkor ez nem történnék. Míg egyházak állami segélyezéséről van szó, az egyedül jogostilt álláspont szerintem az, hogy azon egyházak segélyeztessenek, a melyeknek segélyezése állami szempontból kívánatos és szükséges. Ott, a hol a magyar állami és nemzeti érdekeket akarom előmozdítani, ott megmondom ezt tisztán és világosan és megszavazom azt az összeget, a melyre a magyar állami és nemzeti érdekeknek szükségök van. Ebből a szempontból, t. ház, én abban a nézetben vagyok, hogy igenis kívánatos és szükséges a segélyezés, mert ezek a segélyezésre szorult egyházak igen sok tekintetben, mint itt már felemlítve volt, egyszersmind oly czélok elérésére is működnek közre, melyek egyszersmind állami czélok. A népnevelés kérdése, a mely határozottan az állami czélok között szerepel, részben ezen egyházak által oldatik meg. Hogy az egyházak ezen összegeket mily czélokra fordítják és hogy ezek mily arányban osztassanak fel, ez részint gyakorlati közigazgatási kérdés. Ebben a tekintetben az előterjesztést a legjobban és leghelyesebben azt teheti meg, a ki a kellő adatokkal rendelkezik erre nézve. Én az egyházak segélyezésére szánt összeg felemelését teljesen jogosultnak tartom, mert azoknak szükségletei az évek hosszú során tetemesen emel-