Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-420

420. országos ülés november 29 én, szombaton. 1890. 225 téseknél, csakhogy ezekről köztörvény nem intézkedik. Ez onnét van, mivel hogy eddig a magyar politikának az volt az alapelve minden egyházi kérdésben, hogy: „Quieta non movere" és ennek a következméuye az egyházakra, de különösen a magam egyházára nézve minden tekintetben sajnos volt. Sajnos, mert ezen papi híványok évről-évre vesztenek értékükben. Minden gyűlésünkön constatáltatnak hívány-csonkítások, egyik vagy másik egyházban a szolgálmányok alapja megszűnik a nélkül, hogy mással pótoltatnék s igy valóban ugy yagyunk, hogy a mi papjaink fizetése nem halad a korral, hanem a kor igényeinek daczára mindinkább hátrább megy. Hogy ez a cultus szempontjából tarthatatlan alapokra vezet, azt magyarázni, azt hiszem, fölösleges. De a eultuspolitikának hiánya a mi felekezetünkben még más szempontból is nagyon érezhetővé vált, a melyre most kiterjeszkedni nem fogok, tudniillik nem fogok a panslavisticus mozgalmak kérdésére kiterjeszkedni, a melyben mi a kormány segítségét síámtalanszor kértük, de azon tartózkodás folytán, melylyfl nem szerette a kényes kérdéseket bolygatni, magunkra hagyott. Én azt tartom, hogy a kormánynak szükséges ismernie az ország állapotát egyházi téren is és meg vagyok arról győződve, hogy az erre vonatkozó adatokat szívesen beszolgáltatják püspökeink tájékozás ezéljából, hogy a kormány meggyőződhessék arról, mily nagy a szükség és hol, mily módon s eszközökkel kell ezen a szükségen segíteni. Mert a dotatiónak felemelése, a mit Irányi Dániel t. képviselőtársam proponál — ámbár köszönettel fogadom, ha a t. kormány az egyházfelekezetnek azt megadja — annyiban nem segítség, mert az csakis az egyetemes szükségletekre fordítható, a helyi s partialis viszonyokon pedig édes keveset fog változtatni. Itt tehát gondoskodni kell egy bizonyos általános normaíiváról, szabályokról, melyek, nem azt mondom, hogy a kormányra ruházzák át az egyháznak önrendelkezés és önmegadóztatási jogát, hanem melyekben a törvényhozás gondoskodik arról, hogy azon czélok. melyek miatt az egyházközségek szervezve vannak, eléressenek s elérethessenek. Én tehát a kormány figyelmét ezen viszonyokra felhíva, bátorkodom kérni a t. minister urat, hogy cultuspolitikájában a protestáns egyháznak ezen anyagi viszonyait is gondos figyelmére méltassa és azok orvoslására módot keresni szíveskedjék. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tisza Kálmán: T. ház ! Lehető rövidséggel szólok a kérdéshez, (Halljuk! Halljuk!) mert nem szeretném, hogy bármely irányban félreértsenek, különösen nem szeretném, hogy félreértsenek azon irányban, mintha a magyar alkotmányos kormányzatnak, nemcsak a mostaninak, KÉPVH. NAPLÓ". 1887—92. XX. KÖTET. de bármelyiknek, egyházi ügyekbe való befolyásától félnék, a minthogy ettől a múltban kötelességszerűleg az alkotmányosság szempontjából tartózkodtak. De midőn ezt előrebocsátom, még azt is mondhatom, hogy a ki a protestáns egyház javát akarja, a lelkészi fizetések javítását nem föltételezheti oly alapon,a mely a minden évben való megszavazástól függ, a mely alap nőhet s apadhat évenkint és épen azért biztos állandó építésre nem alkalmas. Én részemről — talán némelyek tudnak is róla — épen az igen t. kormány és a törvényhozás hozzájárulásával egy a czélnak nem teljesen megfelelő, de bizonyos szükségen segítendő állandó alapot igyekeztem szerezni, a mely épen ezen bajok egy részén állandóan, tehát nem esetleg mulandóan segítsen. Nem azt teszi ez, t. ház, hogy ha az igen t. kormány fontolóra fogja venni e kérdést és a pénzügyi helyzet is megengedvén, jövőre az egyházak, de valamennyi subventionált egyház segélyének felemelését fogja proponálni, hogy én azt ellenezni fogom; csakis attól akarok óvakodni, hogy ne higyjék, hogy a segély felemelése útján, a mely, ismétlem, évenkint szavaztatván meg, lehet egyszer sokkal kisebb, mint a mire talán építettünk, állandó javulást hozhatnánk be ezen viszonyokba, melyekre b. Kaas Ivor t. képviselő is hivatkozott. Én hiszem, hogy a t. kormány meg fogja azt fontolni, hogy financialiter mit tehet; de szerintem áldásos, egy esetleg felemelt összeg, csak az esetben lehet, ha mindazon szempontok vétetnek figyelembe, a melyek nem tisztán felekezetiek többé, hanem államiak (Helyeslés jobbfelöl) és ha a segélyezésre lehetőleg állandóan adatik valami ott, a hol a felekezetiség, államiság és magyarság érdekei találkoznak. (Helyeslés.) Ha erre állandóan fogna a t. kormány valami segélyt nyújtani, én üdvözölni fogom őt; de a segélyösszeg olyképi felemelését, hogy azon az egyházi ügyek felépüljenek, nem tudnám remélni, mert ebben — habár nagy köszönettel venném — nem látok olyan biztosítékot, a mely a felekezetet arra indíthatná, hogy a kérelemmel járuljanak akár a kormányhoz, akár a törvényhozáshoz. Concludálok tehát abban, hogyha a t. kormány hajlandó, megfontolva a helyzetet, az összes egyházak segélyezésének felemelését proponálni, ennek ellene nem leszek; csakis az ellen óvakodom, hogy az állandó segítségnek tekintessék. Mert mi sem lehetne veszedelmesebb, bármely egyházra nézve hazánkban annál, hogy a nem tőlük függő összegeknek esetleges megtagadása által hozatnának ügyeik zavarba. (IIelyeslés johbfélöl.) Ezt — méltóztassék elhinni — legjobb meggyőződésem sugallja. (Ellenmondások a szélsőbalon.) Bocsánatot kérek, de ebben ez egyszer nekem van igazam. (Ugy van! jobbfelöl.) 39