Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-420
4Í0. országos ülés november 3*-én, szombaton. 1880. 223 ki az irányban, hogy ezeken az elszomorító nyomasztó állapotokon a lehetőségig segítsen. Ha ma állítanának össze egy ily statistikát, az némi'eg kedvezőbb színben tüntetné fel a helyzetet, a mint az ezelőtt két évvel volt, de ez adatokból a t. ház mégis méltóztatik belátni, hogy itt oly nagymérvű a nyomor, mert hisz ez már nem szegénység, hanem valóságos nyomor, hogy azon az egyház-kormányzatnak, lehető legnagyobb buzgalma sem tud segíteni s itt az államnak segítségére feltétlenül szükség van. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szüksége van nem annak a felekezetnek, t. ház, hanem annak a nemzetnek, (Helyeslés a szélső baloldalon) melynek culturáját e felekezet ugy a múltban, mint a jelenben oly nagy mértékben képviseli és mozdítja elő. Ezek, t. ház, nemcsak annak az egyháznak, hanem magának a nemzeti testnek igen égető sebei s ezeknek sürgős gyógyítására nagy szükség run. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) Én, hogy a költségvetés tételei meg ne zavartassa nak, elfogadom Irányi t. képviselőtársam javaslatát, bár ha magam tettem volna az indítványt, arra kértem volna a minister urat s a házat, hogy a „bis dat, qui cito dat" elvénél fogva igyekezzék a lehető leghamarább segíteni s már a mostani költségvetésbe egy bizonyos tételt tekintettel az erdélyrészi református anyaszentegyház községeinek szükségleteire, fölvenni, de ha ezt a minister ur lehetőnek nem tart]a, akkor igen melegen pártolom Irányi t. képviselőtársam azon határozati javaslatát, hogy legalább már a jövő évben kezdessék meg a protestáns egyházak dotatiójának fölemelése. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Madarász József jegyző: Kovács Albert! Kovács Albert: T. ház! Egy bizonyos egyházi helyzetnél fogva (Halljuk! Halljuk!) én a magyarországi református egyház anyagi viszonyait nagyon körülményesen és részletesen ismerem nemcsak Erdély területén, hanem azonkívül is. S miután pár év alatt tapasztaltam, hogy a cultusminister ur. ha figyelme egy ügyre fel van híva s ő annak szükséges volta felől meggyőződött, azonnal cselekedni is indul, jó reménységgel szólalok fel én is, hogy az előttem szólottak által felsorolt adatokat kissé kibővítsem és a minister urnak tájékozottságát, e tekintetben növeljem. (Halljuk! Halljuk!) Bartha Miklós t. képviselő ur azt mondotta, hogy 8 látott olyan kálvinista papot, a ki maga csépelte a búzáját; de én azt hiszem, hogy kálvinista vidékekeii megfordult képviselők közül akárki látott vagy csépelni, vagy kapálni és kaszálni kálvinista papot, ki reggel kiment a földjére s estig húzta a kapát nem egy sorban a napszámosokkal, mert ilyenek neki nem voltak, hanem húzta csak maga vagy a gyermekével együtt. Olyan református papi állomás, melynek fizetése 100 forinton alul van, van Magyarországon. Nem sok, de van. A 200 forinton alul lévő fizetések száma százakra megy, a 300 forinton alul levőké még több százakra. Erre talán azt mondhatná valaki, hogy hát mit csinálnak a papok hívei, mért. nem gondoskodnak jobban róluk? (Halljuk! Halljuk!) A magyar református egyházban, a hol a híveknek, értem ezeknek zömét, a közönséges földmíves gazdákat, a hol az ilyeneknek egyházi adója nem megy többre, mint állami adója; ezt mérsékelt egyházi adónak szoktuk nevezni. De vannak községek, a hol az egyházi adó az állami adónak két, három, sőt négyszeresét is eléri, hol a fertály telkes gazda 40 forint egyházi adót fizet, midőn állami adója 10 forint. Vannak Erdélyben, az én választókerületemben is olyan községek, a hol a közönséges földmíves gazda évi összes terményei egy negyedét, sőt olyan is van, a hol egy harmadát fizeti egyházi adóba. A hol a hívek ily súlyos terheket viselnek, ott nem helyes azt kérdezni: hogy hát mit csinálnak a hívek'? Ezek megteszik a legnagyobb erőfeszítést és még sem képesek egyházi szükségleteiket a tisztesség legszerényebb határáig sem fedezni. Ily szegény községek főként Erdélyben és a Királyhágón inneni rész azon vidékén vannak, mely hajdan az erdélyi fejedelemséghez tartozott. E vidékeken a mi kevés magyarság van, az majd mind református, úgy az erdélyi mezőségen, a. régen úgynevezett magyarok földjén, mint Sárospatak vidékén fel a határszélig. De ezek idegen nemzetiségek között vannak, szétszórva, kis számmal és többet nem képesek tenni önmagukért. A református egyház most 8 éve országos adót vetett ki önmagára, hogy az ily vidékek szórványos magyarságát megvédhesse. Ez is meglehetős nagy erőfeszítése azon egyháznak, mely mintegy 100.000 forint évi jövedelmet hoz. Ennek hatása már meg is látszik; az utolsó 8 év alatt 50 — 60 utazó papság állíttatott fel nemcsak az anyaországban, de Szlavóniában is. E papok eljárnak 10—15 faluba is, meglátogatva a szétszórtan élő magyar embereket és megtartják őket a magyarságnak. De a fenforgó szükség meghaladja, az országos egyház erejét is. Ha ez a szükség tisztán felekezeti szükség volna: én, minthogy magam is református vagyok, tán hallgattam volna. De e szükséget sohasem tekintettem felekezetinek. A kálvinista egyház a magyar faj legjobb elemét teszi; száz meg száz négyszögmértföldön, a mi kevés magyar van, az református és más magyar, mint református, ott nincsen. A magyar fajnak tehát saját érdeke, hogy ezt az elemet
