Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-419

419. orsirtsfes ülés nevén Madarász József jegyző: Veszter Imre! Veszter Imre: T. ház! A költségvetés jelen czíme, véleményem szerint,nagyon szerényen van dotálva. Ha az állam a maga részéről ösztöndíjakra és egyéb tanulmányi czélokra ezen czím rovatai szerint nem fordíthat többet, mint 64 és iiéhány ezer forintot, az valóban nagyon kevés s hogy ebből ezen czímnek 6-ik rovata szerint szegény tanulók segélyezésére nem fordíthatunk többet, mint 1 .?00 forintot, ez valóban majdnem Szégyenletes. En azonban, t. ház, ismerve az állam pénzügyi helyzetét, nem azért szólalok fel, hogy ezen tételeknek ez alkalommal való felemelését indítványozzam, hanem azért, hogy oly módra utaljak s a t. ház figyelmét oly módozatra irányítsam, a mely mellett a t. minister ur a jelen czím sovány rovatát a közjónak valóban gazdag forrásává tehetné, a nélkül, hogy az államkincstár pénztárát kellene igénybe vennie. (Halljuk! Halljuk.') Utalni akarok a humanismusnak és a jótékonyságnak ama kimeríthetetlen forrására, mely Magyarországon mindig élénken bugyog s számos esetben oly végrendelkezésekben is nyilvánul, a melyekben nemes emberbarátok szegény özvegyek, árvák és szegény tanulók segélyezésére nevezetes alapítványokat tesznek és sokszor igen tetemes összegeket rendelnek ösztöndíjaktil s segélyalapokul. Hazánkban milliókra megy az ily közérdekű jótékony alapítványi rendelkezések értéke s hogy e téren még sem gyakorolhatjuk a jótékonyságnak azon mérvét, a melyet gyakorolni lehetne, az nem a magyar társadalom jótékonysági érzületének hiányára, hanem arra vezetendő vissza, hogy számos jótékony végrendelkezésfí intézkedés, számos közérdekű magas alapítvány egyszerűen elkallódik; elkallódik, mert nincs senki, a ki az ily végintézkedésekre felügyelne és nincs vagy legalább eddig nem volt, a ki az ily közérdekű alapítványokat a kellő gondozás és ellenőrzés alá venné. Azt hiszem, hogy a t. minister ur előtt, mint a ki e közérdekű alapítványoknak főgondviselője, ez nem lehet közönyös dolog. Igaz ugyan, hogy az illető magánalapítványok többnyire oly természetűek, hogy azok közvetlen kezelésére és felhasználására az állam nem tarthat igényt, kivált a hol a jótékony végrendelkező felekezetek, intézetek vagy egyes testületek javára disponál és a legtöbb esetben a kezelés módját is szigorúan előirja. Mindazonáltal bizonyos, hogy minden oly végrendelkezés, mely közérdeket érint, kétségtelenül az állam közegeinek felügyelete alatt áll és kétségtelen az is, hogy közhatóságaink ebbeli feladataikkal idáig vajmi keveset törődtek. Ugy vagyok értesülve, hogy a Magyarországon létező közérdekű magánalapítványoknak még csak egyszerű 28-An, péntekem 1890. 205 összeírása sem létezik. Senki sem tudja, hogy a közjó érdekében tett magánalapítványok nagy része ki által, hol és mik ép kezeltetnek? Tudom azt is, hogy számos, már létesített alapítvány a gyarló kezelés és az ellenőrzés hiányánál fogva végkép elpusztult, úgy, hogy ma már alig van Magyarországon 150 évesnél régibb alapítvány, holott pedig a magyar nemzetnek a közjótékonyság mindig egyik kitűnő jellemvonása volt. Gyakran az ily végrendeletek nem is jutnak a nyilvánosság tudomására, mert az örökösök azokat saját önző érdekükben egyszerűen eltitkolják, a mi a mai hagyatéki eljárás mellett nem is nagyon nehéz. De fájdalom, oly esetekről is van tudomásom, hol az ily közérdekű magánalapítványok kijátszásában közhatósági közegek kapzsi örökösökkel közreműködtek. Ugy látszik, hogy az igen t. kormánynak is van ezen dolgokról némi sejtelme, sőt talán tudomása is, mert már 1881-ben az igazságügyministerium rendeletet bocsátott ki az összes hazai bíróságokhoz, melyben azoknak meghagyja, hogy minden közérdekű rendelkezést vagy magán-alapítványt tartalmazó végrendeletről nyomban annak kihirdetése után értesítsék a közalapítványi igazgatóságot, hogy az a hagyatéki eljárásba befolyhasson, magát a hagyatéki tárgyaláson képviseltethesse és egyáltalában mindent megtehessen, a mi az ily magánalapítvány megvalósítása érdekében ezélszerű és helyes. Az igazságügyministerium ezen rendelete azonban, mint sok más rendelet, irott malaszt maradt. A bíróságok gyakran nem értesítik a közalapítványi igazgatóságot az efféle végintézkedésről, minek következtében ezen hatóság a maga tisztében el nem járhat és az alapítványi rendelkezés minden további ellenőrzés nélkül maradván, számos jótékony közérdekű alapítvány megsemmisül, még mielőtt megszületik, egyszerűen azért, mert az erre hivatott közegek nem teljesítik kötelességeiket. Éu azonban kötelességemnek ismertem a t. minister ur nagybecsű figyelmét ezekre a dolgokra felhívni és hogy az általam elmondottaknak nagyobb súlyt kölcsönözzek, bátor leszek a sok eset közül egyet, talán a legfrappánsabbat felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Evekkel ezelőtt meghalt báró Popper Lipót, trencsénmegyei nagybirtokos. 1886-ban kihirdetett végrendelete oly intézkedést tartalmaz, mely szerint a hagyatékból 250 —500 ezer forint kihasíttatván, alapítyánynyá alakittassék, mely alapítvány kamatainak egy része szegény özvegyek és árvák és a szegény trencsénmegyei tanulók, másik része pedig a család netalán elszegényedett tagjainak javára szolgáljon. Noha ezen végrendelet kihirdetése óta egy fél decennium