Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-419

j8f> 419. orsí.1gos ülés november 28-án, pénteken. 1S90. állandóul fenn akarja magát tartani, Ázsiából hozott ős vallását el kell hagynia és az európai művelt nemzetek vallásához, a kereszténységhez idomulnia és midőn ezt belátta, hogy nem a byzanthi, nem a görögkeleti vallást, hanem a nyugat-európai népek vallását választotta: ezzel is bebizonyítá életrevalóságát és fogékonyságát az európai civilisatio iránt. Sőt ha tovább megyünk, ha vizsgáljuk, hogy midőn Európában akár egyházi és iskolai téren, akár a miivelődés egyéb terén, például a humanisticus irodalom terén újabb vívmányok merültek fel: mindig azt tapasztaljuk, hogy a magyar népfaj mindezen művelődési módozatokat jókor felismerte, sietett azokhoz a maga részéről is hozzájárulni, az európai civilisatio iránti fogékonyságát ez által is kimutatva. Van szomszédságunkban egy hajdan hatalmas és vitézségeért a félvilág által méltán csodált nemzet, a velünk fajrokon Osmanli törökség, a melyre talán inkább illenek a nyugoti tudósok érintett vádjai, mint reánk; ámbár a mint én a törökséget a maga országában megismertem, örömmel constatálhatom, hogy ezen velünk fajrokon nemzetben is meg van a civilisatio iránti érzék, a mennyiben az újabb korban ott is óriási haladást látunk különösen az iskolázás minden ágában. Egy dolog gátolja azonban, az ozmanlit, hogy az európai népekhez szorosabban simuljon és ez vallása, a mely ridegen elkülöníti őt Európa népeitől. Tehát ő épen vallásánál fogva nincsen abban a szerencsés helyzetben, a miben mi magyarok, kik már vallásunk eredeténél fogva is, akár a katholicus, akár a protestáns vallásfelekezeteket tekintjük, arra vagyunk utalva, hogy a nyugoteurópai nemzetekkel folytonos érintkezésben legyünk, mint voltak őseink és az ezen nemzeteknél felmerülő közművelődési mozzanatok főként ezen régóta megszokott utón jutnak s jutottak el hozzánk. Én tehát lelkem mélyéből át vagyok hatva attól, hogy az indogermán büszkeségből eredő ama vád s különösen a német tudósok részéről újabban mindig gőgösebben hirdetett ama tan, hogy a magyar faj kiveszőben van és a nyugateurópai civilisatióra képtelen, nem felel meg a valóságnak. E vádak tényleges czáfolatukat lelik évről-évre egyebek közt a t. vallás- és közoktatásügyi minister ur jelentéseibeu, a melyek iskolai, közművelődési és általában culturalis ügyeink legnagyobb részét felölelik. A kik e jelentéseket figyelemmel átolvassák, lehetetlen, hogy azokból a művelődésben a haladást ne constatálhassák. Örömmel constatálom én is e haladást az igen t. minister ur folyó évi jelentéséből a középiskolákra vonatkozólag is, a mely tárgyban az előre bocsátottak után felszólalni akarok. Benedek Elek t. képviselőtársam az általános vita alkalmával tartott beszédében kiemelte, hogy a minister ur jelentése meglehetősen őszinte, a mennyiben nemcsak a haladást jelzi, hanem az itt-ott még fennálló s fájdalom, néhol még a lényeges hiányokat s a hátramaradást is feltárja, nem akarván azokat a törvényhozók szemei előtt leplezni. Ez igen helyes s én is igy találtam. Figyelemmel olvastam el a minister ur jelentését s elismerésemet kell kifejeznem, hogy az őszinteség irányát követi, talán még inkább — s ezt nem szemrehányásképen mondom, hanem csak a haladás criteriumát jelzem — mint elődei tették, feltárja a sebeket, hogy azok, a mennyire lehet, általa s a képviselőház által is orvoslást nyerjenek Ez jól van igy, mert csakis ugy vagyunk képesek állapotainkat felismerni s a. hiányokon segíteni. Középiskolánkra vonatkozólag, melyek az egyetemeknél szélesebb körben képezik tényezőit nemzeti művelődésünknek, általában véve örvendetes haladás constatálható. Van azonban egy körülmény a minister ur jelentésében, mely méltán feltünhetik, az t. i., hogy a középtanodai tanulók osztályzata minőségileg a múlt évekhez képest csökkent, azaz ezúttal kevesebb a jeles osztályzatú tanulók százaléka, mint ezelőtt volt. De e körülményt megmagyarázza a t. minister ur, ő maga is rámutatván az okra, a mi ezt szüli. És ez az ő hírhedt németesítő rendelete. E hibát elkövette hivatali pályája kezdetén a minister ur, megengedem, hogy jó szándékból tette, szándéka tisztaságát nem vonom kétségbe, mert én sem vagyok ellensége annak, sőt inkább óhajtom, hogy miután nemzetünk, fájdalom, csak kis létszámú, tehát az európai nagy kiterjedésű nyelvek közül egyet vagy többet is irodalmilag elsajátítson De én erre különösen a német nyelvet nem tartom helyesnek, mert ez germanisatióra vezethet azon viszonyok között, melyekben Austriával élünk s azon viszonynál fogva, melyben a közös hadsereg tisztikarával vagyunk, a mely még mindig nem akar lemondani abbeli reményéről, hogy legalább a hadseregben a német nyelv élni és virágozni fog. Ily viszonyok közt a franczia, angol, olasz, latin nyelvtől egy cseppet sem félnék, hanem csakis a némettől; ámbár különben óhajtom, hogy bizonyos mértékben ezt is tudják, hogy megértsék a német elassicus irodalmat, mert a magyar nemzet művelődési előhaladásáhos ez is alkalmas segédeszköz. Ugyanis a szorgalmas németnek megvan az a jó szokása, hogy minden kiválóbb munkát átültet a saját nyelvére. Én tehát a német irodalom ismeretének nem vagyok ellensége s annak idején magam is megszavaztam a középtanodai törvény azon intézkedését, hogy a gymnasiumokban a német nyelvre és irodalomra is gond fordittassék.