Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-410
410. országos ülés novemlier 18-án, kedden. 1890. 303 rencséje. Kérem a minister urat, kötelezze le magának nemcsak a Soroksár vidékén lakókat, hanem a fővárosban élő nagyközönségeiig. Higyje el, hogy nem lehet semmiféle anyagból maradandóbb emlékszobrot építeni, mint ha valaki a népek szivében állítja fel kitűnő tetteinek emlékezetét. Higyje el, hogy a mely napon meg fog fogamzaní benne a gondolat, hogy azt a soroksári zárgátat a, jelen nyomorult állapotából ki kell emelni és a népet élő folyóvízzel kell ellátni, Budapest főváros és környéke lakosainak szivében egy emlékszobor fog keletkezni, a mely tovább fog tartani, mint a gránitoszlop, mert az átadja' gyermekének, a gyermek leendő gyermekének és ezen nagy emlék igy fog menni tovább a dédunokákra, át. (Derültség.) Midőn a soroksári zárgáttal a soroksári Duna-mederben keletkezett miseriákról beszéltem és beszédemet befejezem, engedje meg a minister ur, hogy még egy dologra felkérjem, (Halljuk!) ez a békésmegyei xígynevezett Fehér-Kőrös szabályozási társulat. Ha a t. minister ur úgv tudná, a mint nem tudja. (Elénk derültség) hogy mik történnek ottan, mert elfátyolozzák előle a valót és irnak valótlant, meg vagyok róla. győződve, hogy azt a társulatot egyenkint és összesen azonnal feloszlatná. Ott csak egyre van gond, kivetni az adót, teremteni őröket, fizetni hivatalnokokat, de hogy azután mi történjék a közjó, a közérdek, a vizmeotesítés tekintetében, az csak harmadrendű kérdés, ött is Pató Pál módjára biznak a jövőben, hogy talán nem lesz árviz és akkor ezek a dolgok nem lesznek szükségesek. A sors véletlenül úgy akarta, hogy Békésmegye székvárosa engem küldött ide. Ugy akarta, hogy szemeimmel nézzem, hogy kezeimmel érintsem mindazon sebeket, melyeket a Fehér Kőrös szabályozási társulat ott tényleg fényes nappal és éjjel elkövet. Én megvallom, sokan jöttek hozzám, hogy e részben panaszt intézzek a t. minister úrhoz. Azt gondolták, hogy talán lesz az illető factorokban annyi önérzet maguk iránt és belátás a józan ész hordereje iránt, hogy majd maguk fogják lehetetleníteni azt a, helyzetet, a mely ott van, hogy végre-valahára normális állapotba jönnek azok a megválasztott titkárok, mérnökök és tudnám is én, miféle hivatalnokok, (Derültség) de látom, hogy mindez nem következik be, mert nagyon kényelmesen érzik ott magukat a zsíros fazekak körül és igy a nagyközönség érdeke itt is, ott is veszélyeztetik. S ha nem lehet a t. minister urnak hivatalosan beleavatkozni, akkor ne vegye rossz néven, ha kijelentem, hogy néhány nap múlva olyan deputatio fogja felhozni panaszlevelét, mely kényszeríteni fogja őt, hogy azon szerencsétlen viszonyoknak és a népeket boldogtalanná tenni akaró állapotoknak véget vessen. Ezeket előterjesztve, kérem, hogy különö| sen e két dologban — de a többiben is — tőle : telhetőleg oda hasson, hogy ezentúl ilyen vízi I szerencsétlenségekkel és bajokkal küzdenünk ne ; kelljen. Azon uri emberrel pedig, a ki a niutt évi : költségvetés indokolását elkészítette s abban a soroksári zárgátra vonatkozólag valótlan jelen\ test tett, ministeri hatalmának egész súlyát érez; tesse, mert mégis csak rettentő dolog, hogy egy ! 453 tagból álló parlament elé valaki egy oly j ministeri költségvetést állítson, a mely a valóság; nak meg nem felel. (Helyeslés a szélső balj oldalon ) Balogh Géza jegyző: G-osztnnyi Sándor! Gosztonyi Sándor: T. ház! Őszintén l megvallom, hogy nem volt szándékom a földj mívelésiigyi tárcza költség-vetésénél fölszólalni; ! minthogy azonban Papp Elek t. képviselőtársam I e §7 °H T kérdést érintett, melyet elhallgatnom nekem sem lehet, mint olyat, a mely azon vidé| ken is előfordul, a melyet Szerencsém van kép! viselni, kényielen vagyok arra néhány szóval I reflectálni. Papp Elek t. barátom azt mondta, hogy j midőn a tiszai védgátak felépíttettek, a melyek oly nagyon megszííkítették az ártereket, a külföldi szakértők véleménye az volt, hogy a gátakat minél kijebb kell vinni. Magam is osztom e véleményt, A múltban a vízépítési calamitásoknak főokát épen abban találták a szakértők, hogy az árterek nagyon szűkre szoríttattak. És mégis mit látunk? Azt, hogy azon védgátak, a melyek az ártereket megszorították, nemhogy feljebb vitetnének, hanem ellenkezőleg lejcbb hozatnak. Tapasztalásból mondom, hogy a jelenlegi algyői hídnál épen azon a helyen, hol 1879-ben a védtöltés állott és a melynek az volt a következménye, hogy a megszorult viz feljebb hatolván, Szeged városát catastrophába döntötte, most ismét egy nj töltés készül, jóllehet az előbbi töltést 600 méterrel a Tisza partján beljebb vitték; mondom, most ugyanazon a helyen egy új töltést építenek, hogy a vizet ismét megszorítsák. Kérdezem tehát a t. minister urat, van-e tudomása arról, hogy az úgynevezett algyői bidnál azon a helyen, hol 1879-ben a régi töltés állott, most ismét egy ujabb töltés emeltetik? S kérdezem a í. minister urat, hogy kinek a költségén emelik ezen még be sem fejezett ártérsztíkítési műveletet? Együttesen fogják-e fizetni azt a tisza-mirosi és a többi érdekeltségek? Mert én azt hiszem, hogyha a t. minister urnak erről tudomása van, akkor okvetetlenül tudni fogja azt is, hogy kik és miből építik ezen védgátat? 46*
