Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-410

^g^ 410. országos ülés november 18-án, kedden. 1880. ben és a község időmutatójában feljegyezve, hogy Budapesttől kezdve le egészen, a meddig csak a soroksári Duna-ág valamikor az áldást árasztó Duna vizét hömpölyögtette, akármilyen cholera-epidemieue idó'Len cholera-eset nem fordult elő, most pedig csak a doctorok és patikároeok tartják aratásukat; (Derültség) mert az úgynevezett malária-láz betegség, melyről azelőtt soha senkinek azon a vidéken tudomása nem volt, mindig lappang, dúl s áldozatokat szed. Azt hiszem, hogy nem lehet az államhatalomnak érdeke, hogy a polgárok elbetegesedjenek, hanem ellenkezőleg érdeke az, hogy erősek legyenek nemcsak testben és lélekben, hanem anyagi erőben is. Pedig az anyagi erő meg van támadva, mivel meg van támadva a talaj termőképessége s igy lehetetlenné lesz &c anyagi erő előállítása. Ily körülmények közt, megvallom, hogy én azon a helyen, a melyen a minister ur ül, szoros figyelem tárgyává tenném a soroksári Duna-ágat s akkor nem történnék az, a miről legközelebb is a budapesti nyári szerencsétlen árvíz alkalmából is meg lehetett győződni, hogy — s ezt állítom s ezért mindenemmel jót állok s szavatolok — ha a soroksári Duna-ágba a nyári árviz alkalmával a viz bemehet, Budapesten a vízállás — régi mérték szerint beszélve — 2 lábbal lett volna alacsonyabb s ez esetben nem lett volna annyi háznak a létezése megrendülve 8 a pinczékből nem kellett volna kiszivattyúzni a maláriát terjesztő vizet és a minister ur Budapest polgárságánál ily irányú intézkedéssel megszerezte ;

* volna az elismerés babérját. Miután már a királyi család is belátta, hogy a soroksári Duna-ág elzárása szerencsétlen experimentum volt. reményeim közelednek ahhoz, hogy a ministerium is eddigi merevségéből ki fog bontakozni s ezt annál inkább hiszem, mert azok a factorok, a kik a 2,300.000 forint kidobásában a főmotorok voltak, hála istennek, eltávolíttattak a ministeriumból, habár ez ránk nézve fájós is, mert végkielégítést vagy nyugdíjat vettek igénybe, de vigye a manó a nyugdíjat és végkielégítést, csakhogy ez emberek, I mint a közjónak akadályai, az útból eltávolít- I láttak, ezen örvendek. Á minister ur pedig Erdélyből annyi jóakaratot, tisztakeblűséget, igazságszeretetet s ugy az ország, mint a polgárok reményeinek megfelelő, kidomborodott elmésséget is hozott magával a házba, hogy j lehetetlenség, hogy e vidék közönségének elhanya- j gólt vizi állapotait, a Duna mentének nyomorult I s a közegészségre vészt hozó állapotát figyel- I mére ne méltassa s reménylem, hogy legközelebb saját maga meg fog győződni azon állapotról, amely Soroksáron ég vidékén van s ha erről meggyőződik, akkor azt hiszem, még azt a 100.000 forintot, melyei most a csépi szakadás rendezésére megszavaztatni kér, sem fogja többé a csépi szakadásra elkölteni és azon lesz, hogy e két gát áthidaltassék és a közönség ismét élő vízzel láttassék el. Ezt a minister urnak nemcsak azért kell tenni, mert minket vidéki lakosokat érdekel, hanem főképen azért, mert csak a soroksári gát helyreállítása óvhatja meg a fővárost a különben kimaradhatlanul bekövetkezendő árviztől. Egyszer magam is ott voltam, midőn a fővárosi vizi bizottság egy gyűlésén jelen volt a kormány egy kiváló közege és egy jóravaló iparos polgár, egy nagy gőzmalom intéző igazgatója azt mondta: »Szeretném ismerni azt az őrült embert, a ki a soroksári Duna-ágat elzáratat.« Erre az a nagy ur igy szólt: »Vigyázzon szavaira, mert éu ez meg ez vagyok és én fenn akarom tartatni az intézkedést!« A polgár erre nyugodtan azt mondja: »Örülök, hogy excellentiádhoz szerencsém van, de a mit mondtam, nem veszem vissza. 26 évig laktam a Duna hátán, mint molnár és jobban ismerem a Duna folyását, mintázok a mérnökök, akik csak a papíron számítják ki. Ha tetszik, tegyünk holnap egy próbautat; ereszszünk el egy propellert a lánezhidtól és hagyjuk, hogy a viz sodorja, a hová tetszik.« A nagy ur ráállott; felültek a propellerre s a viz sodra csakugyan egyenesen oda vitte a propellert a soroksári Duna-ágba. »Látja

? — szólt most a polgár — ha nem volna meg ez a soroksári Duna-ág, meg kellene csinálni, mert a viz egyenes irányban haladván, igy megtörni kénytelen.* Nekünk magyaroknak az a bajunk, hogy a mig a szerencsétlenség tart, addig jajgatunk és tervezünk, hogy igy teszünk majd, ugy teszünk majd; ha pedig elmúlt a szerencsétlenség, összeteszszük kezeinket Pató Pál módjára. A vizszabályozásra elköltött — tudja isten — hány ezer milliót sem kellett volna kidobni, ha a Tisza, Duna és Kőrös mentén nem földmunkával, hanem gránitkövekből létesítették volna a gátakat; még ezek sem kerültek volna többe, mint a földmunkák. Legyen a t. ház tekintettel a népnek jól felfogott érdekére, legyen tekintettel azon magas missiónál fogva, melynek betöltésére a népképviselet hivatva van. Hiszen mit jelent ez a szó »népképviselő« ? Azt jelenti hogy az a képviselő, ki tudatának magaslatán áll, életét, vérét és vagyonát a nép boldogságáért, jólétének megállapításáért és a nép egyenlőségi templomának felépítéséért tegye koczkára. És, t. ház, ha csak a soroksári vidéken lakó nép miseriáját veszem tekintetbe, fájdalommal látom, hogy mi e nagy czímet »népképviselő«, tulajdonképen a teljesedésnek, az életnek át nem adjuk, mert sokkal többet nyom a mérlegben az egyes ember akarata, mint millióknak a boldogsága, jóléte, megelégedése, egészsége és sze-