Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-406

274 406. orsrágos ülés november 18-áu, csütörtököm 1880. született csecsemő élete felett, mint a t. túloldal bármely tagja; (Derültség balfelől) de a takarékosságot, különösen pedig a túlságos takarékosságot egy kiválóan földmívelő országban épen a földinívelési tárczánál a lehető legrosszabb helyen alkalmazottnak tartom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Régi igazság, mindenki jól tudja, hogy a vetőmaggal való takarékosság mindig megboszulja magát az aratásnál: a gépet, ha azt akarjuk, hogy jól dolgozzék, kenni kell és a ki egy pár kilo gépolajat akar mindenáron megtakarítani, az veszélyezteti nemcsak a gép működését, hanem magát a gépet is. (ügy van! a szélső baloldalon.) Mindenki azt, hangoztatja, hogy a jelenlegi gazdasági válsággal csakis jó felszereléssel és kellő befektetéssel lehet megbirkózni és a kiválóan földmívelő Magyarország épen ezen súlyos körülmények közt az ellenkezőt cselekedte és épen ennél a budgetnél takarékoskodott folytonosan. Eszembe jött itt, t. ház. hogy egy kiváló angol pénzembertől azt kérdezte valaki, hogy miben rejlik annak titka, hogy az angol vállalatok többnyire sikerűinek és hogy itt a continensen nem birunk oly kedvező eredményeket elérni. Az angol pénzember elmosolyodva erre, azt mondta: igen röviden megfelelhetek rá; a mibe csak egy millióval lehetne belekezdeni és a mibe az angol egy millióval kezd bele, abba önök bele akarnak kezdeni 100 ezer forinttal és aztán csodálkoznak, hogy az a dolog nem sikerül; az egésznek titka tehát az, hogy mi mindig oly összeggel fogunk a dologhoz, a minő a sikerhez okvetlenül szükséges. Hogy mi oly keveset értünk el, ebben azt hiszem, jelentékeny része van annak, hogy mi e tanácsot nem követtük. A mikor egy-egy gazdasági ágra, a melynek emelésére 100 ezer forint lett volna szükséges, csak 5.000 forintot szántunk, akkor igen természetes, hogy a kormányzat nem volt képes eredményeket elérni. (XJgy van! a szélső baloldalon.) Örömmel látom, hogy az előttünk fekvő költségvetésben már nemijeié mutatkozik annak, hogy a t. kormány ezen tárczánál is felhagyni készül ezen koplalíatási politikával. (Halljuk! Halljuk !) Nem tudom, hogy a pénzügyi helyzet javulásának eredménye- e ez, vagy pedig a táreza vezetésében beállott személyváltozás eredménye? De okozta legyen ezt akár az egyik körülmény, akár a másik, akár pedig a kettő összevéve, örömmel üdvözlöm ezen kedvező fordulatot és ellenzéki álláspontom sem tart vissza annak kijelentésétől, hogy az előttünk fekvő költségvetést, habár esak némileg is, de jobbnak tartom az előbbinél. Nem akarok itt az általános vitánál túlságosan foglalkozni a részletekkel; engedje meg azonban mégis a t. ház, hogy egy pár megjegyzést tehessek a részletekre vonatkozólag is. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Az 1889-iki költségvetés tárgyalásakor én is kértem az akkori minister urat, hogy a lótenyésztési jutalomdíj-osztásokat ne hagyja felfüggesztve, mert ezen intézmény épen a kisebb tenyésztő körökben vezet jó eredményre. Örömmel látom és helyeslem tehát, hogy ez a tétel 2.000 forintal felemeltetett; viszont sajnálattal látom, hogy a közös csikólegelők és csikókertek alakításának előmozdítására ezúttal is csak anynyit szántak, mint az előző években, tudniillik I 10.000 forintot. Minthogy ez az intézmény a kisebb gazdák tenyésztését van hivatva előmozdítani, igen óhajtanám, hogy erre legalább is a régebben többször felvett 20.000 frt jövőre is megmaradjon. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mielőtt ezt a tárgyat elhagynám, lehetetlen mély sajnálatomnak kifejezést nem adni a pénzügyi bizottság azon szűkkeblű eljárása felett, hogy a bizományi istálló létesítésére kért 12.000 forintot törölte. (Mozgás és ellenmondás a szélső baloldalon.) A t. minister ur indokolásában, nézetem szerint, igen helyesen kifejtette azon okokat, melyek ezen intézmény létesítését kívánatossá tették volna; de egyúttal az az országos értekezlet, mely a lótenyésztési kérdések megvitatására a t. minister ur által összehivatott és az ország gazdaközöuségének igen kiváló csoportját foglalta magában, a kiknek nézete mindenesetre több figyelmet érdemel a törvényhozás részéről, szintén proponálta ennek létesítését. Állategészségügyünk az 1874-iki és az ezt szigorító 1886-iki törvények erélyesebb intézkedései következtében tagadhatlanul javult ugyan, de én azt hiszem, hogy a tapasztalás mégis arról fog meggyőzni bennünket, hogy ez a törvény nem vált be teljesen, a mennyiben állategészségügyünknek ma egészen agyonrendszabályozott jellege van. Jól tudom, hogy annak oka, hogy e téren nem érhetjük el azon eredményeket, a melyeket el kellett volna érnünk már ezen törvény által is, legfőképen a rosszul képzett szakerők eljárásában s a végrehajtás hiányában rejlik. Örömmel látom, hogy a t. földmi velésügyi minister ur mindkettővel foglalkozik ; azt az intézkedését pedig, hogy az állatorvosi tanfolyamokat 4 évre emelte fel, a magam részéről teljesen helyeslem. A végrehajtás^hiányán majd az administratio teljes reformjánál fogunk tudni segíteni. Nem akarok állategészségügyi viszonyainkkal részletesebben foglalkozni — bár volna több mondani valóm — azon könnyen