Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-405

252 405. országos ülés november 12-én, sz;rdítn. 1S90. tanácsnál is constatálják, hogy őrült és felmentik a bűnvádi kereset alól. Ha a eautionalis rendszer behozatnék a kereskedőkre, akkor mi köze lenne a hitelezőnek ahhoz, hogy kirabolták, vagy őrjöngeni kezd ? Aztán sehogy sem látom helyesnek és a természet-joggal sem megegyeztethetőnek — sajnos, hogy törvényeink nem mindig a természetjogon alapulnak — hogy esőd esetében, ha a hitelezők kiegyeznek a bukottal, mert azt gondolják, hogy jobb a veszett fejsze nyele, mint semmi, hogy akkor nem lehet őket elítélni. A eautionalis rendszert azért is indokoltnak tartom, mert a kereskedőknek legnagyobb része a könyvvitellel visszaél. Legsérelmesebbnek tartom azt, hogy a kereskedőknek könyveik mellé a póteskü feltétlenül megítéltetik. Keserű tapasztalatokra jutottam az életben e tekintetben ; tény, hogy midőn a vevő a kereskedőtől bizonyos czikkeket vesz, a kereskedő megtoldja még 1 — 2 értékesebb vétellel, mert a kereskedelmi könyv alapjai! neki a póteskü megítélendő. inkább a megrendelő részre kellene valami eszközt, kitalálni; talán hogy a megrendelésre csak akkor hivatkozhatnék a kereskedő, ha a megrendelőn kivül még egy tanú jelen van és akkor a vevőnek vagy a kereskedőnek ítélné meg a pótesküt a bíróság per esetén a körülményekhez képest. A midőn ez a kereskedelmi könyvben nem jelentkeznék, én egyáltalában nem ajánlanám a póteskü általi kiegészítését a kereskedelmi könyveknek, kivéve ha a kereskedelmi rendtartás értelmében teljes bizonyítékokkal rendelkeznék. Azt is sérelmesnek találom, hogy bejegyzett kereskedői czégek nagyon gyakran, a nélkül, hogy a kereskedés egy másik helyiségbe vitetnék át és a nélkül, hogy a kereskedői czég megszűnt volna, ugyanazon egy helyen folytonos változásoknak van kitéve, a mi a nagyközönséget megtéveszti és a visszaélés netovábbját képezi. Megtörténik ugyanis, hogy — a bukott kereskedő rendesen kiegyezvén hitelezőivel — ugyanazon kereskedés az eredeti czégtnlajdonos neve és úgynevezett „fia", vagy ügynevezett „utóda", vagy úgynevezett „társa" kibővítéssel továbbra is fennáll, évenkint háromnégyszer jut csődbe, de különböző személyek vagy czégbejegyzések szerepelnek. Szerencsétlen az a váltó-intézmény is, hogy mindenkire nézve fennáll. Nem egyszer be lett bizonyítva, akármelyik bíróságnál, hogy midőn a kereskedő bukni készül, üzletét átadja és senki által nem tudott helyre vándorol egy másik 50 krajezáros névvel, akkor megrendelőitől a megrendelt árúk fejében váltót kér, melyet ezek neki megadnak. Es most mi történik? Az utód, a kire a kereskedés átruháztatott, szintén beperli folyószámla alapján és a kereskedelmi törvény szerint a pótesküt is leteszi a kereskedői könyvre, ugy, hogy az a szegény megrendelő kétszer is kénytelen fizetni. És mit tapasztalunk a bíróságoknál? Ezek azt mondják, hogy a váltó a kereskedelmi számlával t semmi összefüggésben nem lehet és ez igaz. Ámde a jogerőre emelkedett sommás végzést nem lehet hatályon kivül helyezni, mert perújításnak nincs helye. De még ha ideje volna is a kifogásokat a váltó alapján megtenni, a mi bíróságaink, megint igen helyesen, azt mondanák, hogy azok nincsenek összefüggésben a kereskedelmi törvény tételeivel. Ezen állapot mindinkább tarthatatlanná válik, a visszeélések és szédelgések folyton szaporodnak. Csak egy példát hozok fel. Egy bőrkereskedő megbukik 100.000 írt árú portékával, kiegyezik a hitelezőkkel a legrosszabb esetben 20%-ra. Az ily bukott kereskedő, ha portékáját | csak 30.000 forintért is értékesíti, még mindig zsebre vág 10 ezer forintot. Ha most esetleg i suszterájt nyit, az ott készült csizmákat, czipő| ket annyiért értékesíti, a mennyiért annak a | szegény szakértő suszternek a legénye az elí készítést alig volna képes előállítani. A felho! zott példa alkalmazást talál más kereskedelmi ; ezikkeknél is. A selejtes árúkat az utazók elI viszik minden községbe és városba és az ember | csodálkozik azon az áron, a melyen ő portékáját prédálja. Persze az ily portékákat az ily | csődtömegekből hozzák, olcsón értékesítik és még mindig van nyereségük: az az „élelmes nép" nagyon hamar hihetetlenül gazdag lesz s beül a virilis székbe és rendelkezik élv és vagyon felett. Reflectáiva a mélyen t. elnök urnak múltkori szavaira, hogy most van helye a postamester dolgait a visszaélés miatt elmondani, noha- mindig vannak egyes kérdések, a melyek egyik-másik tárczával kapcsolatban állanak, röviden csak azt vagyok bátor megkérdezni a t minister úrtól, hogy van-e jog és alap arra Magyarországon csak egyetlen egy helyen is, hogy a községi jegyző, a ki egyúttal postamester is, évek hosszú soron át — én tudok ilyen helyet, a hol kilencz éven át teszi azt — azon a czimen, hogy postamester Vis kiia búzát, a mi egy vékának a negyedrésze, szedni be a közséffí lakosoktól. Egy másik esetre is kívánom a t. minister ur figyelmét felhívni. Azt hiszem, nem ismeretlen előtte, hogy az úgynevezett „ kölcsönös népsegélyző egyletek" mennyire elszaporodtak az országban. Tudvalevő az is, hogy mily ve-