Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-405
405, orsstágos ülés november 12-én, szerdán. 1899. 247 magyar minister vagy akár egész kormány ebbeli törekvésében Magyarország minden politikai pártjának őszinte támogatására számíthat, (Ugy van! Ugy van!a siélsö baloldalon) erről legalább e párt részéről biztosíthatom s erre fölbatalmazva is vagyok. (Helyeslés a sgélsö baloldalon.) Különösen ha tarifa szerű szerződésről van szó, vesse latba a minister ennek sikere érdekében a saját és a kormány és a törvényhozás és az ország egész tekintélyét s ily elhatározással jelenjék meg a tárgyalásokon. Annál kívánatosabb ez, mivel a minister ur kormányzata alatt történt, hogy midőn Németország elzárta vámjaival piaczait kivitelünk előtt, a magyar export, ugy szólván esataközben frontott változtatott s az eddigi nyugat helyett dél felé vette irányát. A Fiúmén keresztül nyiló export azonban csak akkor lenne igazán jutalmazó, ha ^Francziaország megnyitná előttünk piaczait. O is érezni volt kénytelen a régi raercantil rendszer keserveit, el is ásta jól. Most azonban látjuk, hogy mint valami drága kincset, újra kiemeli. Bizony nem gazdasági okokból teszi, hanem abból az ellenséges indulatból, melylyel Németország ellen viseltetik. A frankfurti békeszerződést területileg revideálni még nem tartja az időt elérkezettnek; annak ll.§-a folytán megindítja hát a gazdasági háborút az egész világ ellen, csak azért, hogy Németország se vehesse hasznát az abban biztosított előnyöknek. A nemzeti gyűlölség ott akkora, hogy a nép legalsóbb osztályaiból gyakorol nyomást fölfelé magokra a kormányokra is s itt látjuk azt a páratlan jelenséget, hogy még az ipar és kereskedelmi kamarák nagy többsége is — melyeknek pedig eminens érdeke a gazdasági nyerstermények olcsó behozatala —• arra adja szavazatát, hogy a kormány új kereskedelmi szerződéseket ne kössön, a létezőket pedig mondja föl s 1892-re szabad kezet biztosítson magának. Az itt elmaradt haszonért Németország felé kell keresnünk kárpótlást, azért kell fokozott mértékben kívánnunk, hogy a kereskedelmi minister a kínálkozó alkalmat a lehetőségig használja föl. De mig ezt elérjük, megelőzőleg óhajtanám, hogy még megelőzőleg hivna össze, osztrák eollegája példájára, szaktanácskozmányokat . . . Baross Gábor kereskedelmi minister: Megtörtént. Töl'S Kálmán: ... és pedig a gazdasági ágak különbözősége szerint külön a kereskedelem és külön az ipar képviselőiből s hallgassa meg azok véleményét e concrét esetben elfoglalandó álláspont iránt, a mint már ezt az általános közgazdasági kérdésben meg cselekedte e nyár folyamán. A másik tárgy, t. ház, a melyet ez alkalommal érinteni kívánok, az (Halljuk! Halljuk!) a vasúti áruforgalomnak a minister által tervezett reformja. Hivatalos alakban még nem tudhatjuk, hogy ez miben áll s hogy a minister ur miként tervezi. Szívesen előlegezzük azonban neki a hitet, hogy a reform az ország forgalmának javára lesz. Ehhez a minister urnak igénye is lehet, mert megmutatta, hogy a vasúti politikában, a hol más állam beavatkozásától nem kellett tartania, csakugyan az ország javára tudta forgatni ezt a csaknem egyetlen fegyvert, melylyel gazdasági érdekeink mellett még szabadon harczolhatunk. Szinte kísértetbe jön az ember hálát adni a gondviselésnek, hogy 1867-ben a magyar államnak még nem voltak vasutjai. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert különben ki állhat érte jót, hogy osztrák szomszédjainknak vágya nem keletkezett volna ezekre is s hogy közgazdasági ügyekben akkor még oly sajnálatosan tapasztalatlan államférfiaink azokat is ugy el nem közösítették volna, mint a fogyasztási adókat vagy a vámbevételeket. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ma a magyar állam feltétlen ura annak a 8.000 kilométert meghaladó vasúthálózatnak, melyet félmilliárdnál nagyobb beruházással teremtett s mely ma lehetővé teszi, hogy az ország érdekeinek megfelelő vasúti politikát folytathasson, ne csak a saját vonalain, hanem azokon is, melyek még más kezekben vannak s melyeket, ha máskép nem, hát verseny támasztása által e politika közvetítésére szoríthat. (Helyeslés. TJgy van! a szélső baloldalon.) Mikor a személyszállítási új díjszabás, az úgynevezett zónatarifa még csak tervben volt, pártunk részéről annak t. elnöke, Irányi Dániel, a mint talán emlékezni méltóztatik, fölhívta a minister urat, hogy a személy díj szabás iránti javaslatát mielőtt életbeléptetné, a ház elé terjeszsze be. A minister ur erre nem volt hajlandó s vonakodását azzal indokolta a ház előtt, hogy ez a minister ügykörébe tartozik s nem a ház elé. Ugy értettük akkor s ugy értjük ma is, hogy a végrehajtó hatalommal a tarifák körüli hatásköre nem korlátlanul, hanem csak azon korlátok között értendő, melyeket a létező tarifáknak esetenkint való változtatása szab elé; (Ugy van! a szélső baloldalon) de nem vonatkozhatik a fölhatalmazás egy egész tarifarendszernek elvetésére s más, egészen újjal fölcserélésére, a mi az államnak bevételeit is lényegesen alterálhatja s a mi fölött őrködni az alkotmányos ellenőrző testület, a törvényhozás joga és kötelessége. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A tisztelt ház azonban a minister akkori indokolását elfogadta, a minister ur a zónatarifát életbeléptette és az minden várakozáson fölül
