Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-405
246 405. orsiágOB ülés november 12-én, werdán. 1890. fedezeti contingenst Ígértek a vámok s ez csábító lehetett. Aztán agráriusok ott is vannak. kik szívesen protegáltarják a maguk termékeit az idegen verseny ellen, pártjuk pedig hatalmas. Ehhez járult a frankfurti békeszerződés, melyben a Német birodalom és Franczia ország egymásnak kölcsönösen a legtöbb kedvezményt biztosították. Ez utóbbi elég nyomósnak tetszett, hogy Németország más államoktól is megvonjon minden oly kedvezményt, melyet a vele ellenséges lábon álló Francziaországnak nem szívesen adott meg, de melyet a szerződés értelmében annak is meg kellett adnia, ha más államoknak megadja. (Halljuk! Halljuk!) Voltak tehát elég nyomatékos okok arra nézve, Hogy Németország az elzárkózás! rendszerre lépjen át. Ámde Németország fejlett iparú állam, azonban mezőgazdasági ezikkekben importra szorul s elég súlylyal esett a latba az, hogy lakosságának csak kisebb része adja el, a túlnyomó nagy többség venni kénytelen a kenyeret, elég súlylyal esett, mondom a latba, hogy Németország a védvámos rendszerhez csak habozva nyúljon. (Halljuk! Halljuk!) Németországban, ez annyira felvilágosult államban ne tudták volna azt, hogy a mi igazán jó eredményt ők a védvámos politikától várhatnak, azt e nélkül is elérhetik'? Németországban ne tudták volna azt, hogy a. védvám a legigazság talanabb megadóztatása a többségnek a kisebbség javára, oktalan segélyzése a productiónak a munka rovására. Hogy a védvám az alkalomszerzője a „Ringek" és Syndikatusok bűnös uzsorát űző szövetkezetének, megszorítója a fogyasztásnak s ezzel a művelődésnek. Hogy ellenséges lábra állítja a tőkét a munkával s hogy a vámokkal űzött visszaélés a néposztályok széthasadozására, háborújára vezet, melyet aztán állami beavatkozással kell agyonnyomni, a mi aztán nem egyéb áliamsocialismusnál? (Igaz! ügy van! a szélső halon.) Tudták azt Németországban jól s mikor a védsámokra áttértek is, örömest tettek volna legalább Austriávaí és Magyarországgal kivételt. „Bismarck herczeg gazdasági politikája" czím alatt két vastag kötetre menő actagyüjtemény jelent meg Berlinben ez idén, melyben meg találhatók a eancellár, a porosz kereskedelmi minister s Németország bécsi képviselője között váltott azon okmányok, melyek az osztrák-magyar monarchiával kötendő vám- és kereskedelmi szerződésekre vonatkoznak. Ezekből kiderül, hogy a német birodalmi kormányban meg volt minden készség —- minden frankfurti szerződés daczára is — kímélni az osztrákmagyar monarchia érdekeit s nem sújtani túl ságosan ennek azon czikkeit, melyekből Németország felé az exportja a legnagyobb. Föl is vannak sorolva mind s bizony nagyobbára olyanok, a melyek Magyarországon teremnek s ennek képezik főként a kivitelét. (Halljuk! Halljuk!) Hogyan történt mégis, hogy a politikailag szoros szövetségben álló két fél a gazdasági téren oly ellenséges lábra állhatott? Nem Németországon múlt. Mi rajtunk sem múlt. Austrián múlt. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Németország a mi nyersterményeink kiviteleért iparczikkeire természetesen aequivalens ellen concessiót kívánt. Nekünk, kik ezekben fogyasztók vagyunk, nem lehetett ellenünkre ezt megadni. De ellenére volt Austriának, mely saját iparának alantosabb termékei számára kívánt Magyarországon magas árt biztosítani s most jó alkalma nyilt monopóliumot szereznie a magyar piaczokon. (Igaz! TJgy van! a szélső balon.) Az alkudozásoknak meg kellett hiúsulni. Ennek oka azonban nem Berlinben: Bécsben keresendő. (Igaz! Vgy van! a szélső balon.) Mert hát tudni kell, hogy Magyarország 465 milliót térő importjának V* része, kerekszámban szólva 400 millió kizárólag Austriára esik, a többi egész világ valamennyi állama annak csak a nyolczadik nyolczadrészében osztozik. Olyan becses piacza, a minő Magyarország Austriának, a föld kerekségén csak az egy Angliának van Kelet-Indiában, azon tehát másokkal osztozni ő előtte nem lehet kívánatos dolog. (Igás! TJgy van! a szélső balon.) Most, midőn Németország eljutott proteccionista politikájával és védvám]aival mindazokra a keserű tapasztalatokra, melyektől ez a rendszer egy államot sem kiméi meg, a mely hozzá folyamodott; most, a midőn Németország munkás és más fogyasztó osztályai keservesen panaszkodnak, sőt lázonganak a drágaság miatt; midőn trónusán egy oly uralkodó ül, a ki nem imádója ennek a rendszernek, mely socialpolitikai terveibe ütközik: most Németország részéről közeledést tapasztalunk a gazdasági viszony megjavítására s egy oly gazdasági politika inaug uralására, mely politikai viszonylatunkkal jobban harmonisál. Én, t. ház, részemről e kísérlet iránt valami túlságosan vérmes reményt nem táplálok. Németországban is hatalmasok még azok az áramlatok, melyek ellene küzdenek. De ha a kísérlet megbukik, vagy a kívánatos eredmény teljes mértékére el nem vezet: annak okát én nem Berlinben fogom keresni, hanem Bécsben, annyi bajainknak kútfejében. (TJgy van! TJgy van! a szélső baloldalon.) A magyar minister azonban, a ki e kísérletnek kellő sikerre vezetését komoly törekvése tárgyává teendi, tudja meg azt és tudják meg Belibben és Bécsben és mindenütt, hogy ez a
