Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-405
405. országos filét* november 12-én, szerdán. 1S90. %iü alább a gazdasági téren a mainál nagyobb fokú kidomborításához vezethet, ha nem is az önállóságnak ahhoz a fokához, melyhez Magyarországnak ugy természeti jelentőségénél, mint régibb, sőt még legújabb törvényeinél fogva is kétségtelen joga van. (ügy van! a ssélsö baloldalon.) De, t. ház, a mikor ezt látom, lehetetlen másfelől nem látnom azokat a nehézségeket és akadályokat, azokat a korlátozásokat és megszorításokat, melyekkel a hazánk érdekeit komolyan szolgáló gazdasági politikának minden léptennyomon küzködnie kell, melyek egészen sajátos, más államokban sehol elő nem forduló nehézségek és akadályok s olt gyökereznek abban a viszonyban, mely legéletbevágóbb, legközönségesebb anyagi érdekeinket is egy más államnak hasonló, de a legtöbb esetben a mieinkkel homlokegyenest ellenkező érdekeitől teszi függőkké, azoknak a vontató kötelére fűzi s közgazdasági ügyeink vezetőjének sokszor és pedig a legfontosabb esetekben lehetetlenné teszi, hogy elhatározásaiban •— mint azt más országok ministerei tehetik, sőt tartoznak tenni — egyedül a gondjaira bizott ország érdekeitől kérjen tanácsot, vagy ha megteszi is, ugy alkothassa elhatározásait s ugy vigye azokat keresztül, a mint azt a saját álláspontjából ránk nézve a leginkább kielégítőnek gondolná talán ő maga is (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) El lehet képzelni, t. ház, hogy az a niinister, a ki megkötött kézzel egy más államnak törvénynyel vagy törvényerejű szerződésekkel biztosított, de sokszor egészen jogtalanul is érvényesülni tudó érdekei által megkötött kezekkel oly eredményekre tudott jutni, melyeket reális eredményeknek kénytelen elismerni minden igazságosan ítélő ember: micsoda eredményeket lett volna képes elérni hasonló igyekezettel és erőfeszítéssel s a nemzet áldozatkészségének fölhasználásával az esetben, ha idegen érdekkel számolni nem kénytelen, ha kezeit az ország törvényhozásának akaratán kivül semmi egyéb nem köti, ha a rábizottak intézésében szabadon járhat el. (Ugy van! a ssélsö baloldalon.) Lehetetlennek, lélektanilag lehetetlennek tartom, t. ház, hogy a kereskedelmi minister Austriáyal folytatott számos küzdelmeiben oly jelenségekre ne bukkant volna, melyek intentióinak keresztülvitelében akadályozták, melyek miatt eredeti eonceptióit elejteni, vagy legalább módosítani kellett s melyeknek szükségszertíleg arra a meggyőződésre kellett vezetni őt: hogy a fönálló nyűgök és kötelékek nélkül, szabad kézzel, nevezetesen a vám- és kereskedelmi ügyekben szabadnak biztosított kézzel, sokkal többet lett volna képes hazájának használni. (Ugy van! a ssélsö baloldalon.) Vajha e tapasztalatok megerősítették volna benne az ország gazdasági emaneipatiója iránti vágyat; vajha eljuttatták volna arra a meggyőződésre, hogy Magyarországot érdekeinek teljesen megfelelő mértékben szolgálni gazdaságilag is csak azon az alapon lehet, melyet itt ez a párt vall a magáénak s mely a ministernek a mai rendszer értelmében folytatott politikájával szemben a vámterület elkülönítésének az alapja. (Ugy van! a ssélsö baloldalon.) Ha a minister ur erre a meggyőződésre még el nem jutott: majd gondoskodik róla Anstria, hogy eljusson oda. Gyűlni fognak az alkalmak és tapasztalatok, a mig a mérték végre betelik s elégnek fogják tartani majd azok is, a kik a vámközösségnek ma a legnagyobb hivei. Ez hitem. Közös területen azért szabályoztuk Austriával kereskedelmünket és vámügyünket, mivel a mellett, hogy tudtuk, a mint most is tudjuk, hogy nagyobb területek több siker reményével állhatják meg a gazdasági verseny harczát, Austriában akkor szabadelvű kormány volt, mely hódolt a szabad kereskedelmi irányzatnak. Ez irányzat állandósága mellett kizártnak látszott az eshetőség, hogy még itt a vámterületen belül is szembeszálljanak egymással az ellentétes éidekek s mi osztott erőyel, félig már idehaza legyőzötten legyünk kénytelenek a külfölddel szemben állani, ha ott védvámos, protectionista áramlatok találnának előtérbe nyomulni. Akkor hittük, vagy legalább hitték, a kik az ügyek élén állottak, hogy egymás megértésével, egymásnak kölcsönös, jóakaratú támogatásával győzelmesen togunk megállhatni a világ gazdasági versenyében. Austria iparczikkeinek mi kész fogyasztó piacza voltunk, Austria is annak Ígérkezett a mi gazdasági terményeinkre, nem látszott hát egészen alaptalannak a remény, hogy egymás mellett s egymás által majd csak megélünk valahogy még az esetre, ha a külföld megváltoztatná gazdasági rendszerét, a mire egyébiránt szintén nem gondoltunk, nem hivén. hogy a reactio korszaka még a mi időnkben új életre kelhet. A mire nem gondoltunk, bekövetkezett. Európa államai s már legújabban Amerika is, elejtve a szabadkereskedelmi irányzatot oly magas fokú vámokkal veszik magukat körül, melyek már szinte tálhaladják a protectio által kivánt méreteket s a prohibitio határába csapnak át. (ügy van! a ssélsö baloldalon.) Általános a hit, hogy a védvámos rendszert, annak is a túlzását, a Német birodalom kezdte s az kényszerítette rá Európára. A dolog plausibilisnek látszik. Ott adták ki a jelszót, hogy a nagy háborúk vivmányait legalább ötven esztendeig kell védeni, fölöttük fegyverrel őrt állani. E védelem óriási hadsereget igényelt, ez óriási költségeket. A költségekhez jelentékeny
