Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-404
228 *°*- országo s fllés november 11-én, kedden. 1890. Elnök: Me^szavaztatik. Gr. Eszterházy Kálmán jegyző (olvassa) -. Bevétel (32. czím) 28.020 fit. Elnök: Megszavazta tik. Gr. Eszterházy Kálmán jegyző (olvassa) •. Dohányjövedék. Rendes kiadások: XVI fejezet. 21. czím. Rendes bevételek: V. fejezet, 33. czím, Kiadás. Dohányjövedéki köponli igazgatóság 83.658 frt. Bnlogh Géza jegyző : Petrich Ferencz! Petricll Ferencz: T. ház! Bár e párt részéről, melyhez tartozni szerencsém van, maiévek óta minden évben fejeztük ki a költségvetés tárgyalása alkalmával aggodalmainkat a dohányjövedék szervezete, illetőleg adórendszere ellen s iparkodtunk az abból kifolyó kinövéseket tehetségünk szerint a magunk szempontjából meggátolni és megakadályozni. Beismertük azt, hogy az államnak erre a tekin téíyes jövedelemre nélkülözhetlen szüksége van s iparkodtunk olyan alapot feltüntetni, a melyen e jövedék is megmenthető lett volna s mely mellett hazánknak különösen dohánytermesztő osztálya érdekében a dohány szabad termesztése s a dohány kivitelének szabaddá tétele által a termesztők megmérhetlen előnyben részesültek volna. Daczára annak, hogy nézetem e tekintetben legkevésbé sem változott, mégis most ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok és nem akarómat, ház figyel ruét fejtegetésemmel tovább is fárasztani annál kevésbé, mert mélyen meg vagyok győződve, hogy mindaddig, mig ez a szerencsétlen közösügyes rendszer tart, ezen változtatni képesek nem vagyunk s mig az osztrák érdekek a magyar érdekeket mindenütt háttérbe szorítják, addig gazdasági érdekünket soha sem leszünk képesek a nemzet érdekében érvényesíteni. Nem akarok a tárgy fejtegetésébe bocsátkozni annál kevésbé, mert másfelől meg vagyok róla győződve, hogy ha érdekeinket szétmálani és elhanyagolni nem akarjuk, be kell következni azon korszaknak, a melyben a nemzet polgárságának többgége észretérve, e tarthatlan helyzetet belátja s előbb utóbb a nemzeti öntudat fel fog ébredni s meg fogja ragadni önrendelkezési jogát és szavazatával el fogja seperni e szerencsétlen helyzetet, a mely a nemzet legszentebb életérdekeit is háttérbe szorítja. De miután ieméilésekbe belebocsátkozni nem akarok s tavaly is voltam szerencsés dohánytermelésünk érdekében felszólalni, csak egyre kérem a t. ház és a t. pénzügymmister ur figyelmét és ez az. hogy rá kívánok mutatni azon tagadhatlan kinövésekre, sőt zsarolásokra, a melyeket e szerencsétlen dohányjövedéki törvény előidéz. Hogy ezt kimutathassam, t. ház, az általam ismert száz és száz ily visszaélés közül csak egyetlenegyre akarok rámutatni, a melyek ezekre a szerencsétlen törvényellenes kinövésekre elég világot fognak vetni. Az eset következő. Kerületemben P&lfán van egy Férmeg József nevű egyén, a ki mindig dohánytermesztő volt, soha még gyanú sem fért hozzá. 1887. májusában a község többi lakosságával együtt a községházba hivatták. Tudtukra adták, hogy a pénzügyi őrség elrendelte a dohányültetést ; egyúttal irást nyomtak a kezébe. Emberem hazamenet betűzgeti az irást, látja, hogy a pénzügyőrségtől való és dohánybeváltásról szól s azt bivén, hogy a dohányültetés megengedtetett, nyugodtan elültette a szokott helyen dohányát. Pár nap múlva kijöttek a pénzügyőrök s akkor tudta meg, hogy a dohánytermelést nem engedték meg neki. 0 rögtön ki akarta szántani a dohányt, de a pénzügyőrök lebeszélték róla. A büntetést ugy sem engedik el, szóltak. Csak szállítsa be majd a dohányt, abból kikerül majd a birság is és valami marad fáradsága fejében is. Mikor azután beszállította a dohányt, megmonták neki, hogy egy krajczárt sem kap érte, mert, nem volt engedélye. Ez is elég büntetés lett volna, de pár hét múlva még a mellett 247 frt birságra is elmarasztalták, oly összegre, mely egész vagyonát, házikóját elemésztette. A dolog bíróság elé került, mely igy ítélt: bár az ember jóhiszeműsége nyilvánvaló, de minthogy erre nézve pénzügyőri szabályok vannak érvényben, melyeken a biróság nem változtathat, kénytelen őt elmarasztalni. A szegény ember megrémülve kért tőlem tanácsot. Én azt mondtam, folyamodjék kegyed a királyhoz. Meg is tette, de darab idő múlva azzal kapta vissza kérvényét, hogy a kegyelmi kérvényre elég ok nincsen, tehát visszaküldetik. No már, hogy midőn egy szegény ember elveszti egész évi keresetét s a mellett még oly bírságot is szabnak reá, mely egészen tönkreteszi, annak ne legyen elég oka kegyelmi kérvény benyújtására, ezt igazságosnak nem tartom, ha absolut rendszer mellett utasítják vissza a szegény embert, azt értem, de hogy alkotmányos kormányzás alatt koronás királyához jiem volna szabad egy kétségbe esett embernek, adózó polgárnak utolsó eszközül folyamodni, arra magamnak nem képzeltem módot és eszközt. Ezen myomorult ember a község elöljáróságával és plébánosával együtt ismét hozzám folyamodtak, eszközöljem ki, hogy az az ember minél előbb személyesen mehessen koronás királyához. Én azt válaszoltam, hogy ez felesleges és költséges; adjon be még egy kérvényt, azt majd megkísértem beterjeszteni. Nagy tisztelettel figyelmeztetem a pénzügyminister urat, hogy ! én ezt a kérvényt be fogom terjeszteni, remélem, lesz oly méltányos a szegény ember érdeke irányában, hogy pártolni fogja a kérvényt-. Nem azért hozom fel ezt, mintha pre»»iót akarnék
