Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-404

218 404. orssägos ülés norembor 11-én, tedien. 18»0. valami újabb javaslatot benyújtani és ez által is odahatni, hogy azon igazságtalan állapot, mely ma az export tekintetében fenforog, valamiképen sanáltassék és ez által is mód és alkalom nyujtassék arra, hogy ezen termelési ág Magyarországon emelkedhessek, mert ehhez igazán jelentékeny mezőgazdasági érdek is van fűzve. (Élénk helyeslés balfelöl.) Wekerle Sándor pónzügyminister: T. képviselőház! Hogy minálunk a külön sörbelfogyasztási adó fennállása a söriparra nem valami előnyösen hat; hogy az szintén egyik akadályát képezi a söripar nagyobb mérvű fejlődésének, arra voltam bátor utalni a pénzügyi bizottságban akkor, midőn ezen kérdés fel vettet vén, azt mondtam, hogy ennek a külön söradónak valamikép való reformálása — melyet azonban nem a legközelebbi, hanem távolabbi feladataink közé soroztam — fogja a söriparunknak leggyökeresebb előmozdítását képezni. Vagyok bátor azonban megjegyezni azt, hogy a sörtermelésnél nálunk a sörgyárak, különösen a. kisebb sörgyárak fejlődésének akadálya nem épen az adózási viszonyokban, nem is abban a közgazdasági jelenségben, hogy a nagy hal elnyeli a kicsinyt, keresendő kizárólagosan, hanem annak egyik főoka rejlik a mi közönségünk azon ízlésében, hogy a könnyebb sörök felé egyáltalán nem hajlik, hanem csakis a legjobb minőségű és igen nehéz sörök bírnak minálunk fogyasztási piaezczal. (ügy van! jobbfelöl.) Ilyen körülmények közt nagyon természetes, hogy azok a kis sörgyárak, a melyek a technika újabb fejlődésének megtelelő ilyen nehéz és jobb sörfajokat nem készíthetnek, ma a változó ízlést sem képesek gyártásukban követni, mind szűkebb körre szorulnak, (ügy van! jőbbfélöl.) A mi a, második kérdést illeti, melyet Horánszky t. képviselőtársam vetett fel, méltóztassék megengedni, de az általa felhozott argumentumon kivül, hogy t. i. az italmérési jövedéknek behozatala minálunk szintén esökkentőleg hatott ugy a sörfogyasztásra, mint a, szeszfogyasztásra, ha ezt mint egyik, talán a kisebb indokot el is ismerem: mégis azon körülménynek, hogy mi a contingenshez viszonyítva a fogyasztásban visszamaradtunk, tulajdonképen okát nem ebben, hanem másban keresem. Keresem először is abban, hogy az a contingens, a mely a mi részünkre nem a fogyasztási, hanem a termelési kulcs alapján állapíttatott meg, nagyon természetesen sokkal nagyobb volt, mint az, a mi a mi fogyasztásunknak megfelel. Ha tehát, midőn mindkét országban a megállapított contingenshez képest a valódi fogyasztásban tetemes visszamaradás mutatkozott, nagyon természetes, hogy e visszamaradásnak ott kellett főleg előállani, a hol a contingens a fogyasztáshoz viszonyítva nagyobb mértékben állapíttatott meg. (Helyeslés jobbfelöl.) De egy másik, talán szintén szem elől nem téveszthető körülménynek vagy indoknak, a mely a fogyasztásra visszahatást gyakorol, azt kell felemlítenem, hogy nem annyira az italmérési adó emelése, mint az az általános gazdasági jelenség, hogy ha a közszolgáltatások a fogyasztási czikkeknél emeltetnek, ez nálunk a fogyasztásra oly visszahatást szokott gyakorolni, a mely nálunk sokkal hoszszabb idő alatt egyenlittetik ki, mint Austriában. Tapasztaljuk ezt a dohányáraknál is; ott aránylag rövid idő alatt bekövetkezik a kiegyenlítés, mig nálunk erre hosszabb idő szükséges. Ennek oka talán abban rejlik, hogy mi mezőgazdasági állam vagyunk, Austria pedig ipari állam. Ugyanezen körülményben találom főokát annak is, hogy nálunk azon készletek, melyek adó alá nem vonattak és — megengedem, jogosan — adómentesen átvitet': ettek az új aerába, sokkal nagyobbak voltak, mint Austriában, a mi következik először népünk jellegéből és másodszor azon körülményből, hogy nálunk a kisebb szeszfőzdék, melyek oly kezekbe juttatják a szeszt, melyek azt az átmeneti intézkedés szerint jogosítva voltak adómentesen megtartani, sokkal nagyobb mennyiségben, sokkal több embernél voltak elterjedve, mint Austriában. Egyébként, hogy a kérdés lényegére feleljek, a melyet Horánszky Nándor t. képviselő ur felvetett, bátor vagyok megjegyezni, hogy igaz, hogy a t. ház két és fél esztendővel ezelőtt egy törvényjavaslatot fogadott el, melynek két lényeges dispositiója volt. Az egyik az, hogy a sörtermelésnél külön mérőkészülék alkalmazandó és a sörlének ezen mérőkészüléken kell keresztülfolyni, hogy a termelt sör mennyisége megállapittathassék. A másik dispositio arra irányult, hogy a könnyebb sörök kivitele is lehetővé tétessék. Ezen az alapon lett a törvényjavaslat megállapítva Austriáva], igy lett az a t. ház elé terjesztve. Ha a törvényjavaslat törvényerőre nem emelkedésének az lett volna az indoka, hogy a korona tagadta meg a szentesítést azon törvényjavaslattól, akkor természetesen a kormánynak egyik elsőrendű feladata lett volna ezen felmerült nehézséget a törvényhozásnak tudomására hozni, sőt talán kötelessége lett volna akkor, ha a koronánál egy itt elfogadott törvényjavaslat sanctióját kieszközölni nem képes, ebből a consequentiát levonni. Minthogy azonban a törvényjavaslatnak nem szentesítése nem a koronán múlt, hanem egyszerűen a kormányon, azért, mert — a mint jól méltóztatnak tudni — 1867 : XII. törvényezikk, illetőleg a vámszövetség szerint ez azon törvények közé tartozik, melyek Austriával egyetértőleg, egyforma elvek alapj*án állapítan-