Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-400
400. országos ülés novém Erős kormányra van szükségünk; olyanra, mely mindenkiben respectáltassa a magyar állameszmét és ugy intézze az ország sorsát, hogy senkinek feljajdulnia oka ne legyen. De ha még is akad oly nemzetiség, mely megtámadja a ma gyár állameszmét, azt össze kell törni kérlelhetetlen szigorral. Én nem szavazhatom meg a költségvetést még más dologért sem. Nem szavazhatom meg azért sem, mert ezen kormány uralma alatt történt meg az a rám nézve egyaránt romboló hatást okozó esemény, hogy 15 millió rabszolgából szabad polgárrá tett ember édes atyját, a külföldön végnapjait élő jó atyánkat, Kossuth Lajost (Felkiáltások a szélső baloldalon: Éljen!) a honpolgárok soraiból törvényesen kitiltotta. A magyar királyságért, a magyar független államért élek, halok és vérezni kész vagyok; de tartozom annak kijelentésével, hogy én épen a magyar királyság megerősödése szempontjából végtelenül nagy hibának tartom, hogy azt a férfiút rekesztették ki az állampolgárok közül, a kinek emléke minden becsületes magyar ember kebelében él és azt hiszem, még azokéban is, kik ellene szavaztak, mert ha ezt nem hinném, kétségbe esnék a jövő felett. Nem szavazhatom meg végre a költségvetést azért sem, mert a t. kormány által történt meg az a szerencsétlenség, hogy a magyar fegyvergyár ezer munkásának szájából esett ki a kenyér és a hazai ipar jó hirneve a gyalázat szégyenkövére hurczoltatott. Szavahihető embertől hallottam, hogy midőn a magyar fegyvergyárban elkészült a legelső fegyver, egy közös hadseregbeli százados egymás után száz lövést intézett azzal a fegyverrel s mindannyiszor talált. Mikor átadta a fegyvert az igazgatónak azt mondotta: „Igazgató ur! ez olyan fegyver, hogy a steyeri gyárból ennél jobb fegyver nem kerül ki soha, de azért biztosíthatom az urakat, hogy a mely fegyverre ki fogja mondani az arzenál küldöttsége, hogy jó fegyver, én azzal a fegyverrel fogom magam agyonlőni." Mert oda fenn, hol a kegyelem szele fújdogál, sohasem tetszett a magyar fegyvergyár. Ez nagyon természetes dolog, mert a steyeri gyárban legtöbb részvényes olyan ember, kitől mi reánk a kegyelem szele fúj. Nagy dolog az, t. ház, hogy egy 12 frtba kerülő fegyvert a steyeri gyár 36 forintért ad nekünk. Nagy ott a haszon és azt nem adják ki a kezükbb'l, mert a ministeri székben oly férfiút találtak, Fejérváry bárót, ki könnyű szerrel keresztülvitte a dolgot. Az ilyet megszívlelni magyar embernek még sem lehet és én meg is vagyok győződve arról, hogy Ugron Gábor t. képviselő ur interpellatiójára ez irányban adandó választ még a t. többer 6-án, esüt5rt5k8n. 1890. \ \ 5 ség sem fogja tudomásul venni. Adja Isten, hogy ugy legyen. Még egy dologra akartam a t. ház becses figyelmét felhívni. Magyarországon — Istennek hála — a római katholieusok, reformátusok és evangelicusok szép egyetértésben és békességben éltek. Példája ennek Tisza Kálmán ministerelnöksége. A ki tizenöt éven keresztül, daczára annak, hogy Magyarországon úgy hittak, hogy református pápa, minden katholicus által tiszteltetett. És milyen sajátszerű, t. ház, hogy épen akkor, a mikor a ministerelnök ur elhagyta székét, megjelenik egy ukáz Csáky minister úrtól, a ki, sajnálom, hogy nincsen jelen, az elkeresztelések tárgyában, mintha csak azt akarta volna mondani a volt ministerelnök ur, hogy látjátok ti papok és főpapok, míg a református pápa ült a ministerelnöki széken, addig nem volt semmi baj s most, mikor elmentem, kigyúlt a ház a fejetek fölött. T. ház! Én nem szólottam volna erről az elkeresztelési ügyről, mert én most is azt mondom, hogy nem az a kérdés, hogy melyik vallásnak a papja kereszteli meg a keresztelendő gyereket, hanem hogy milyen vallásban lesz felnevelve. Nekem van kérem egy olyan kereszt fiam, (Éljenzés) a kit katholicus pap keresztelt reversalis alapján, mert az apja református volt, az anyja meg katholicus. És ebből a gyermekből olyan reformátust nevelt református apja, hogy még katholicus keresztapját sem ismeri meg. (Derültség.) Hiába beszélnek tehát nekem, nem a keresztvíz határoz, hanem a nevelés. Nem hoztam volna soha szóba ezt az ügyet, ha most, a mint Zalamegyéből visszajöttem, hát unalmamban megolvastam az illetéktelen keresztelésekre vonatkozólag a „Nemzet" vasárnapi számát. Mi mindennel nem fenyeget bennünket ez az újság. Beszél földindulásról, vagyon elvételéről stb. Ez a „Nemzet." azt hiszem, nem a magyar nemzet, mert a magyar nemzet ilyen nem lehet, hanem ez valami szerénytelen nemzet. Pedig vigyázzon a főpapság magára, mert ha az alpapság ezen agitatiót be nem szünteti és hozzájuk csatlakozik a rakonczátlan világi elem, ennek könnyen az lehet a következése, hogy elveszik a főpapi vagyont s akkor legalább az alsóbb papság is jobban megélhet. Én ugy látom, hogy a szerencsétlen „Nemzet" czikkirója nem tudja, hogy hová lő, mert ezzel csak lovat adott az alpapság alá, hogy annál inkább agitáljon olyan irányban, hogy a főtisztelendő méltóságos és excellentias urak vagyonából ők is kaphassanak valamit és én is azt mondom, hogy jutna is abból, meg maradna is. De hol is van az megírva, hogy egy ilyen kegyes urnak, ha egyébiránt jótékonysága véghetetlen volna is, a 15*
