Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-400

400, országos ülés november 6-án, csütörtökön. 1890. 113 gatást, hogy újabb bureaucratia állíttassák fel a közszabadság akadályozására, a választási szabadság békójául, természetes, hogy a kormány iránt nem lehet bizalmam s igy a költségvetést neffi szavazhatom meg. A mi már igazságügyi politikánkat illeti, ott annyiszor találkozunk kétségbeejtő jelenségekkel, hogy épen ezért semmi áron sem lehetünk az állami kiegyezés barátai. Egy felsőbbségi intés, vagy szemhunyorítás tlég arra, hogy tisztességes ember, ha csak rövid időre is, részint az elkeseredésnek, részint a világ szégyenkövére való állításnak legyen kitéve. T. képviselőhág! Én másképen tanultam ismerni a megyei ügyészeket, írhatott azoknak akármilyen minister, nem sokat adtak reá. Midőn a régi Pest vármegyében lejött a rendelet a hires hatalmas Nyáry Pálhoz, hogy a gazdag zsidókat ereszsze szabadon, jól tudta, hogy mit tegyen. Három évig hevertette a rendeletet s akkor azután felirt, sajnálta véghetetlenül, hogy csak 3 év múlva jött megoldás alá a rendelet, de akkor már azok a gazdag zsidók kitöltötték rabsági idejöhet, így vagyunk ezzel most is. A mi ügyészeink felülről kapják az utasításokat, hogy a vád fentartassék-e vagy elejtessék és ki merem mondani itt a t. ház előtt, hogy a mai ügyészek nem egyebek, mint hogy itt van Budapesten az országos policzáj fődirectio, a törvényszékekben beosztott többi ügyészek Bezirkspoliczájok és mindenkiről vezetnek bizonyos könyvet. Ha az ember szabadon szól, ezt mindjárt besúgják az ügyészek a főügyésznek, a főügyészt oda helyezték az igazságügyi minister mellé, hogy ennek a rovásán azután megtudja azt az egész kormány. Kár ilyennel foglalkozni a t. kormánynak. Egyre legyen elkészülve és ez az, hogy a magyar ember tartozzék a 48-as és függetlenségi párthoz, vagy a mérsékelt ellenzékhez vagy kormánypárthoz, csak egy imádságot ismer, hogy a magyar hazát fenn kell tartani az idők végéig minden viszonyok és körülmények között, hogy azt át kell adni az utódoknak, mint megcsonkítatlan egészet, hogy ez a magyar királyság minden akadályon felül dicsőségben élhessen. Ugyan miért szükséges ezeket a naplókat vezetni a magyar ember észjárásáról, midőn valamennyien mind igy gondolkozunk és miért kell az ilyen meggyőződésű embert üldözni, a ki a kormánypárttal rokonszenvez azért, mert 1875-ben történt egy olyan dolog, a mely a régi traditiókat tette semmivé s ekkor jöttünk sokan át erre a radicalis alapra s itt is maradtunk. Az igazságügyi téren találkozunk oly jelenséggel, hogy már a visszakövetelésnek nincsen többé határa. Ha pl. én szerkesztő volnék » a t. minister ur irna egy czikket, az állami ügyész abban incriminálna valami tételt, sajtópert kezdene KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XIX. KÖTET. ellenünk, a t. miniszter urat az esküdtszék bűnösnek mondaná, elítélné hat hónapra és ezer frfc. birságra, ugy, de a t. minister urnak akkor nem volna pénze, leírna tehát a főügyész a polgármesterhez, hogy hajtsa be a pénzt rajtam. A polgármester azt mondaná: Hallod-e Csatár, ha rögtön meg nem fizeted az ezer forintot, lapod többé meg nem jelenik, én mit tudnék mást tenni, hogy lapom meg ne szűnjék, megadom az ezer forintot. A t. minister urnak hat hét év inulva lenne 80—100 ezer forintja s én ekkor felszólítanám, hogy fizesse vissza azt az ezer forintot, a mit én helyette fizettem, uem is hederít reám. Ekkor beperelem s akad egy törvényszék, a mely azt fogja mondani, igaz, hogy te megfizetted az 1000 forintot, de az is igaz, hogy nem volt te ellened megítélve, hát minek fizetted ki; ha pedig megfizetted, tegyél róla. A királyi táblán pedig talán még akadna olyan is, ki azt mondaná, miért adtam én ki azt a czikket, miért nem néztem meg, hogy nincs-e benne ilyen sajtóvétségre alkalmas recriminatio. Szóval nem lesz bíró az országban, a ki nekem a más helyett kifizetett pénzemet megítélné. A mi most a kereskedelmi törvénykönyvünket illeti, az oly roszsz, hogy én nagyon kérem az igazságügyi bizottság derék, általam nagyon tisztelt és jó magyar embernek ismert elnökét, Kőrösi Sándor urat, hasson oda, hogy az igazságügyminisíer ur ezt a törvénykönyvet minél hamarább revisio alá vegye, mert annyi alkalmat szolgáltat az a visszaélésre, hogy csak az nem él vissza a törvény által engedélyezett jogokkal, a ki nem akar. De, t. ház, más szempontból is elbírálandó ezen költségvetés, abból a szempontból, hogy mindenki tudja, a ki földdel foglalkozik, hogy az az úgynevezett 15—30 darabban levő tagosítatlan gazdálkodás mily áldástalan, mily kegyetlen és mennyire nem hasonlít a, reális gazdálkodáshoz. Tartunk mi egy földmívelési ministeriumot, mely valójában nagy berendezéssel él, törődnek azok az urak mindennel a világon, csak azzal nem, a mitő] czímüket nyerték, a földmíveléssel. Hogyan történik az, t. ház, hogy a szegény népnek törvénv utján rendelje meg, hogy földje tagosittassék. Méltóztassék felvenni, hogy van egy határban 10.000 parcella és hogy annak csak egyik oldalán 10.000 borozda, a másik és harmadik végén szintén 10.000—-íO.000 ilyen börozda. Van tehát 40.000 borozdája, mely a nemzetgazdaságra teljesen elveszett, teljesen tönkrement. A hol a kormányhatalom nem törődik a megélhetés feltételeivel, a hol a kormány nem iparkodik az ilyen jobb intézkedéseket törvény utján megvalósítani, ott a, nemzetgazdaság haldokol és előre soha sem jut, Van nekem azonban, t. ház, más indokom 16