Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-368

84 3ft8. országos ölés május 6-án, kedden. IH'M. tanám kifejteni, hogy miért óhajtom én Sopron városát táblai székhelyül. E városnak mások feletti előnyeit az igazságügyi bizottságban maga a t. igazságügyminister is beismerte és kiemelte, egyedül a város földrajzi fekvését tartván oly akadálynak, mely miatt Sopronba főtörvényszék nem helyezhető. Szerény nézetem szerint azonban a város közlekedési viszonyai mellett a földrajzi fekvés komoly akadályszámba nem vehető; mert tudjuk, hogy Sopronnak két vasárja is van és ennélfogva nemcsak a sopronmegyei, de a vas-, zala-, sőt veszprémmegyei ember is már a reggeli órákban Sopronban lehet és ügyeinek elvégzésével még ugyanazon napon haza is utazhatik. A város fekvése tehát a kii*, tábla odahelyezésének aka­dályát nem képezheti, másrészt oly fontos állam­érdekekszólnak Sopron mellett, melyeket kicsiny­leni nem lehet, nem szabad. Mert ha állásánál fogva a. társadalmi téren is kiváló szerepet el­foglaló 30—40 tősgyökeres magyar ember ott állandóan megtelepedett volna, ennek üdvös nyo­mai két három évtized múlva a magyarosodás szempontjából is észlelhetők lettek volna, Ziskay Antal, t. képviselőtársam felhozta Sopron ellenében a városi elemi iskolákban divó néniét tannyelvet. Magam is visszásnak mondottam ezen állapotot annak idején, de hogy a városnak komoly szándéka az elemi iskolákban is a magyar tannyelvet behozni, ezt leginkább azon üdvös mozgalomból ítélheti meg bárki, mely Sopron városában egy magyar kisdedóvoda felállítása éi deliében oly sikerrel indult meg, hogy már is 5.000 forintnyi összeg áll e czéí létesítése végett a mozgalom élén állók rendelkezésére. Ha pedig az oktatás abban a kisdedóvodában magyar nyelven történik, akkor ennek szükség­képi következményeként az elemi iskolákban is ott csakhamar a magyar tannyelv leend behozva. A mi a lakási viszonyokat illeti, nemcsak azt merem állítani, hogy ezek Sopronban oly ked­vezők, hogy ezekhez hasonlókat a versenyző városok egyikében sem taláthatni, hanem tudom, egy magasabb állású közlekedésügyi tisztviselő hitelt érdemlő előadása nyomán azt is, hogy midőn a magyar államvasutak igazgatósága egy üzlet­vezetőségnek Győrött leendő felállítását tervezte ezen terv csak azért dőlt dugába, csak azért kellett az üzletvezetőség helyett csak egy forgalmi főnökséget oda tenni, mert sem a kellő számú hivatalos helyiség, sem elégséges magánlakás ott fellelhető nem volt, sőt még a forgalmi főnökség tisztviselői is félévnél tovább voltak kénytelenek várni, mig megfelelő lakáshoz juthattak. A dolgok ily állása mellett a mindenesetre nagyobb testü­letet képező tábla ellesz-e ott czélszerííen helyez­hető, azt én a mondottak után legalább is nyilt kérdésnek kívánom tekinteni. A mi végül Fabiny Teofil t képviselőtársam­nak Sopronuak érdekében tett indítványát illeti, ahhoz természetesen hozzájárulok; minthogy azonban az ennek indokolásában t. képviselő­társam által követett állásponttal teljesen egyet nem érthetek, ennélfogva az én álláspontom kellő megvilágíthatása szempontjából bizonyos körül­írással kell kijelentenem, hogy nagyban és egész­ben egyetértek ugyan igen t. képviselőtársam indítványának indokolásával, nem tehetem azonban magamévá közbeesőieg elfoglalt álláspontját, de hozzájárulok magához a végleges indítványhoz; csak ennyit bátorkodtam megjegyezni. (Helyeslések balfelől.) Halassy Gyula: T. ház! Bár teljesen el­ismerem, hogy a kir. táblák szervezése tekin­tetében csakis a czélszerőségi szempontok és az igazságszolgáltatás érdekei voltak mérvadók, mindamellett nem hagyhatom említés nélkül, hogy a törvényjavaslat a székhelyek kitűzésénél igen mostohán bánt el hazánk felvidékével, a meny­nyiben a Kassa és Pozsony közti nagy teriiletet egészen figyelmen kivttl hagyta. (Ugy van! jobb­felöl.) Azt hiszem, igen méltányos volna e sérelmet még most az utolsó órában orvosolni és pedig olyképen, hogy a mellőzött terület központján, Beszterczebányán állíttatnék fel egy kir. tábla. (Helyeslés jobb- é-t szélső balfelől.) E város minden tekintetben alkalmas egy főtörvényszék befogadá­sára és annak legczélszerűbb módon való elhelye­zésére. (Ugy van! jobbfelöl.) Ez által az egész fel­vidéknek érdekei és jogos igényei ki volnának elégítve. (Ugy van! jobbfelöl.) Bátorkodom ez irányban a következő módosítványt benyújtani (Halljuk! Ohussa): „A törvényjavaslat I. és II. szakasza utasittassék vissza az igazságügyi bizott­sághoz oly irányban leendő átdolgozás végett, hogy a felállítandó kir. táblák székhelyei közé Beszterczebánya is felvétessék. (Élénk helyeslések jobb- és szélső balfelől.) Elnök: Fel fog olvastatni a módosítvány. Josipovich Géza jegyző (olvassa). Boros Béni: T. ház! Igen fontos okok késztetnek arra, hogy szavamat most, a vita ily előrehaladt stádiumában, a háznak úgyszólván kimerült figyelme mellett és az eredmény oly kevés reményével felemeljem. Fontosnak tartom az okot azért, mert nem osztozom azok nézetében, kik a törvényjavaslatot csak egészében tartják nagy jelentőségűnek; én ellenkezőleg azt hiszem, hogy a javaslat 1. §-a egyes vidékekre rendkívüli fontos­ságú, sőt némelyekre nézve életkérdés. Ezért mindenekelőtt azon kijelentésre kell egy megjegyzést tennem, melyet Fabiny Teofil t. képviselőtársam tegnapi napon tett, tudniillik hogy nem tartja egy vidékre fontosnak azt, ha Themis temploma ott állíttatik fel, elegendőnek tartja, ha meg van azon vidéknek forgalma, keres-

Next

/
Thumbnails
Contents