Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-366

80G. orszsigos ülés májns 3-án, szombaton. 1890. gj nak több erőt és időt szentelhessenek; óhajtanám, a mennyiben lelietséges, e könnyítést is az eddig a ministeriumból gyakorolt számviteli ellenőrzés decentralisatiójával összekötni. Ha tehát arra kérek felhatalmazást, a mit természeténél fogva törvényben szabályozni nem szokás: ök-e ez a törvény] avaslat meg nem szavazására? Ezt a tévedést csak az múlja felöl, midőn a képviselő úr arra nézve kivan felvilágosítást, hogy az alsó bíróságok függetlenségét és önállóságát a királyi táblákra ruházandó felügyeleti jog mennyiben fogja érinteni. Hát sehol és semennyiben. (Derültség jóbbfelöl.) Mert az a felügyeleti jog, melyet a ministerium ma gyakorol és semmiben sem érinti a bíróságok önállóságát és függetlenségét, ezentúl sokkal jobban, sokkal hatályosabban és sokkal biztosabban a királyi táblák által lesz gyakorolható. (Élénk helyeslés jóbbfelöl.) Már most ebben birja a t. ház mindazt, a mely okokból t. barátom a törvényjavaslatot még általánosságban sem fogadja el. Én megkínálom őt azzal, hogy mondja meg, hogy miként lehetne a czélba vett dolgokat czélszerűbben, mint az ily felhatalmazás utján elintézni? De van, t. ház, két dolog, melyekre nézve megengedem, hogy elvi jelentőségű kérdések pendítettek meg, de sőt megengedem, hogy a Curia döntési jogára vonatkozó kérdés is olyan, hanem erről majd az illető szakaszoknál óhajtok szólani; de legalább érinteni akarok itt két határozatot, a birok nyugdíjázását és áthelyezését. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt a nyugdíjazás. Ebben a törvényjavaslatban arra kérek felhatalmazást, hogy a szervezéssel egyidejűleg némely birok nyugdíjazhatok legyenek. T. ház! Nekem sokkal kényelmesebb lett volna e felhatalmazást nem kérni. Ebből reám nézve, kivéve, ha elhiszik, hogy azon vágyam kielégítésére szolgál, melyet ritka éleselmüséggel és mondhatom, naivitással Polónyi Géza t. képviselőtársam látott benne, (Mozgás a szélső baloldalon) ebből — ismétlem — reám nézve csak súlyos, kellemetlen, nagy felelősséggel és elismeréssel alig fogadott feladat következik, mely elől, ha szabad lett volna, szívesen kitérek. De beható megfontolás után, ugy találtam, nem szabad kitérnem. Ez alapul azon, hogy minden — ismételten minden — elmen a részben irányadó tényező általam megkérdeztetett és én azt mondtam: ha lehet a decentralisatiót eszközölni, a nélkül, hogy a törvényben meghatározott eseteken kivül egyetlen egy biró is nyugdíjaztissék; ha lehet a decentralisatiót eszközölni úgy, hogy annak czélja, t. i. a íőtörvényszékek szervezetének és működésének javítása eléressék: akkor én olynemű felhatalmazást egyáltalában nem kivánnék. (Élénk helyeslés jóbbfelöl) Inkább megelégszem a törvényben már adott eszközökkel, ha azokkal a ezélt lényegében el lehet érni és ha a közügy kára nélkül tehetem, megmenekülök ezen valóban súlyos terhű felhatalmazástól. (Élénk helyeslés a jobbóldalon.) S azoknak a véleménye az volt — de nyíltan kifejezem, hogy a felelősség azért, hogy kérem e felhatalmazást, az enyém és az kizárólag engem terhel — hogy a decentralisatió jó részben eltévesztené czélját és eredményét, ha ilynemű jog nem adatnék. (Derültség a szélső baloldalon.) Ezen lehet mosolyogni és nevetni, de azok az urak, igen komoly urak és nagyon felelős állásban vannak (Élénk helyeslés a jobb és baloldalon.) s ha én valakitől felvilágosítást várhattam, várhattam ezt ő tőlük jellemük és kötelességüknél fogva teljes bizalommal. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) De aztán ily körülmények között nekem egyre nincs bátorságom: nincs bátorságom arra, hogy azt mondjam, hogy mégis,mert kellemetlen élni ezen joggal, a mi kötelesség, kitérjek ezen kötelesség elől (Elénk helyeslés a jobb- és baloldalon) s hogy magamra vonjam azon szemrehányást: itt állottam ezen a helyen, informálja voltam az állapotokról, kötelességem lett volna a törvényhozástól felhatalmazást kérni, de hogy a magam állását kényelmessé tegyem s konnyítsem és hogy ilynemű absurd gyanúsításban, a melyet czáfolatra nem is érdemesítek, mint a minőt Polónyi Gréza képviselő úr mondott, ne részesüljek: meghátráltam kötelességem elől, félénkségből, nem mertem magamra venni a felelősséget hogy ezt mondhassák ós igázok is legyen, ily kötelességsértésre nem mertem vállalkozni. (Zajos helyeslés a jobb- és baloldalon. Nagy mozgás a szélső baloldalon.) Azt mondottam: „absurd gyanúsítás"! Polónyi Géza: Egyszerű gorombaság! Szilágyi Dezső igazságügyminister: Analysáljuk, kérem, hogy ez a szó „absurd" és az, hogy „gyanúsítás" gorombaság-e? Én biztosítom a t. képviselő urat, hogy semmi hajlamom a t. képviselő úrral máskép, mint mindig a parlamenti udvariasság szerint vitázni; de a ministeri széket még sem tekinthetem olyan állásnak, a mely szabadságot adna arra, hogy az ott levő embert durva támadásoknak, a melyek moraliter gyanúsítanak, — bármily passziója van is rá a t. képviselő urnak — szabadon lehessen kitenni a képviselőházban. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Mozgás a szélső baloldalon.) Mit mondott a t. képviselőm"? Azt, hogy: „a ministernek emberi gyarlósága tört ki ezen javaslatban, mert ez a javaslat alkalmas ami, hogy Szilágyi Dezső nagyméltóságú igazságügyminister úr bőven jutalmazza és büntesse azokat, a kiket jutalmazni és büntetni akar." Én megengedem, hogy ez nagyon udvarias, (Élénk derültség) mert hiszen engem még „nagyméltóságúnak" is nevez. De én hivatkozom min-