Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-366
866. orsiágos ülés májjns 3-án, szombaton. 1890. 45 ne méltóztassék azt hinni, a mint t. képviselőtársam magát kifejezte, hogy a jogviszonyokban való bizonytalanság egyszer megszűrik, mihelyt egy magánjogi törvénykönyv életbelép, mert soha semminemű törvénykönyv által el nem lehet érni azt, hogy minden vitás jogviszonyra, hogy ugy fejezzem ki magamat, paragraphusokat lehessen idézni. Ha már most azt az utat követnők, melyet t. képviselőtársam megjelölt, hogy t. i. előbb az általános polgári törvénykönyvet alkossuk meg, az anyagit, azután junctimabirói szervezetet és az alaki jogot, melynek horderejéről mindjárt fogok beszélni: akkor mondhatom, hogy ezen százid vége feléig a magyar igazságügyi kormány tervezgetésekkel tölthetné el az időt s tényleges alkotások alig következhetnének be, legfölebb csak ezen század vége felé, hacsak különösen a magánjog terén ugy nem akarunk codificälni, amint nagy hiba és bűn volna. Mert nem hiszem, hogy e házban valaki kívánná a jognak elhamarkodott codificátióját, különösen a magánjog terén, a mely már természeténél fogva kell, hogy a legnagyobb állandóságra legyen szánva. Nem hiszem, hogy megelégednének oly előterjesztésekkel, melyek épen a kétség miatt még a kezdetleges botlásoktól semvolnánakmenteks hogy a kormány minduntalan kénytelen volna az ad oculos demenstrált hiányokat pótolni, hibás szabályát reassummálni és utólagos módosításokkal javítni. Marad tehát azon második ellenvetés, melynek Horváth Lajos és Vesztei- Imre t. képviselőtársaim adtak kifej ezé-t s a melyhez a függetlenségi párt részéről felszólalt képviselőtársaim is csatlakoztak s a mely abban áll, hogy a helyes mód az lett volna, ha a büntető és polgári eljárás megalkotta tik, ezzel kapcsolatban a birói szervezet, tehát ez a törvényjavaslat is s azután — a mint t. képviselőtársam Horváth Lajos magát kifejezte —• midőn mind e három teljesen meg van alkotva: akkor kellene életbeléptetni előbb a birói szervezetet s miután annak megszilárdulása az első nehézségeken kereszíülesett, akkor lépjen hatályba az egyik s azután a másik eljárás. T. barátom azt hiszi, hogy ily módon az összhangnak és sikeres codificatiónak sokkai nagyobb mérvét érnők el, mint az általam követett utón. T. ház! Mindenekelőtt megengedem avt, hogy ebben az eszmében sok captivaló van. (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen például az, t ház, hogy a birói szervezet és az eljárás összefüggnek. Ezt alkalmazva a jelen törvényjavaslatra: a főtörvényszéki birói szervezet és az eljárás összefüggnek a jogorvoslat rendszerével. Mert a jogorvoslatok elintézési formái azok, a melyek a felsőbb bíróságoknak ügykörét és munkamenetét meghatározzák. Ha aztán vizsgálj uk azt, t. ház, hogy t. képviselőtársaim minő előnyt várnak ebből az összekapcsolásból, akkor azt találom, hogy tévedésben vannak egyrészt az összefüggés természete iránt, mely az eljárás és a birói szervezet között van és másrészről tévedésben vannak az iránt, hogy ezen eljárás követésével mennyivel szabatosabb, menynyivel helyesebb számítás alapján volna lehetséges A táblák szervezetét meghatározó törvény megalkotása. És ezt a t. ház ebben a pillanatban igen világosan át fogja látni. (Halljuk! Halljuk!) A jogorvoslatok rendszerénél tulajdonképen csak egy pont az, mely érdemileg, mint előre megbatározott tényező figyelembe jöhet a birói szervezetnél. És ez a pont abból áll, hogy tudni kell, minő neme a jogorvoslatoknak juthat a szervezendő biróságokhoz és másodszor tudni kell nagy vonásokban azt, hogy minő formák szerint fogják a bíróságok ezen jogorvoslatokat elintézni. De, uraim, ezzel még korántsem nyertük meg azon biztos ágot, mely bennünket arra képesít, hogy lényegesen nagyobb szabatossággal, mint minővel ma rendelkezünk, akár a főtörvényszékek számát, akár a főtörvényszékek tagjainak létszámát meghatároztassuk. Iliért nem? Mert a leglényegesebb tényező felett, mely befolyásolja egy adott jogorvoslati rendszer mellett a felső bíróságok elfoglaltságát, sem ma sem ha a perrendtartás ki lesz dolgozva, biztos felvilágosítást nem nyerünk. Ez az a két körülmény, hogy mily sűrűen fognak nálunk élni az új rendszer szerint jogorvoslattal és mennyi erőt és időt kell ez egészen új feladat megoldására a felső bíróságoknak fordítani. Azt mondják feltételezésekre van e javaslat építve. Igenis két feltételezésre. S a ki az egyik vagy másik suppositumot nem fogadja el: az ellenezze a törvényjavaslatot; de e két föltételt olyannak tekintem, mint a mely hazai szükségeinkben gyökerezik, a melyről alig lehet kétféle vélemény s a melynek méltánylása elől soha sem törvényhozás, sem igazságügyi kormány nem vontatja el magát. Mi e kettő? Az egyik az, hogy szóbeli eljárásra, perjogra akarunk áttérni. A másik tudniillik az, hogy ezen szóbeli perjognak ugy kell alkotva lenni, hogy — a mit oly nagy szörnyűködéssel említett fel Mocsáry t. képviselőtársam — az első bíróságok a ténykérdést végleg ne döntsék el, hanem abban jogorvoslatnak legyen helye. (Helyeslés jobbfélől.) Aki ezen két suppositumot nem osztja: az ne fogadja el ezen törvényjavaslatot. De én azt kérdem, hogy a ki komolyan akar Magyarországon reformokat kezdeményezni; a ki számol az első bíróságainknál elért s a legnagyobb gonddal közeljövőben elérhető állapottal, a ki számol nemzetünknek még művelt osztályaiban is praeponderáló természetével — a mire rá fogok térni — a
