Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-366

366. országos ülés május 3>án, szombaton. 181-0. 43 dásához azért sem, mert a székhelyek meghatáro­zásánál irányt látok inaugurálva, melylyel a tör vényhozásnak nem volna szabad eljárnia. Ezen elhelyezésből valósággal az látszik, mintha a tör­vényhozás kedvezéssel viseltetnék az ország egyes helyei és azok érdekei iránt s mintha nem akarna egy mértékkel mérni. Hogy Debreezenben és Nagyváradon, tehát egymás mellett legyen két kir. tábla, akkor midőn a felföldön Kassától Pozsonyig egyáltalán nincs, megengedem, hogy ügyes dialecticával lehet még e mellett is érveket fel­hozni, de hogy igazolni lehessen, azt határozottan kétségbe vonom. Miért akarja az igazságügy ­minister ur az országnak épen legszegényebb ré­szét sújtani azzal, hogy a törvénykezés sok pénzbe kerüljön? Lehetetlen, hogy meg ne újuljanak azon feltevések, mintha az alföld az országnak kedvenez, a felföld pedig mostoha gyermeke volna és lehe­tetlen is, hogy az ott lakó nemzetiségek ne annak tulajdonítsák, hogy ez az irántuk nyilvánult ellen­szenv kifolyása. De nemcsak a tót és német ajkú polgártársainkat méltóztassék tekintetbe venni, hanem méltóztassék figyelemmel lenni azon igen jelentékeny magyar elemre is, mely azokon a vi­dékeken lakik s mely egyaránt fogja szenvedni azon disloeatio hátrányait és azok buzgalmát semmi esetre sem fogja előmozdítani, hogy kellő­leg megfeleljenek exponált helyzetükben nehéz feladataiknak: fenntartani, megszilárdítani azok­ban az országrészekben a magyarságot. Nagyon örvendek, hogy nézeteim épen ez alkalommal Polónyi t. képviselőtársam nézeteivel találkoznak. Azon egészen új, reám nézve azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy épen a nem­zetiségi kérdésben értünk egyet. Nem értem ez­alatt t. képviselőtársamnak azt az elméletét, Logy a magyarosítás jogosult szempont az állam, a törvényhozás bárminő intézkedéseinél. Én ezzel ellenkezőleg azt tartom, nogy az államnak nem lehet czélja magára vállalni egy culturegyletnek feladatát, mert ha ezt akarná tenni, akkor lehe­tetlen volna, hogy megfeleljen azon kötelességé­nek, hogy egyenlő mértékkel mérjen a haza min­den nemzetiségű polgárának. De hát én Polónyi t. képviselőtársammal elméleti vitába e fölött ez alkalommal legalább bocsátkozni nem fogok, sőt azt mondom, nekem mindegy, bármiféle elméletet valljon is, ha azt látom, hogy helyesen akar cse­lekedni. Ha t. képviselőtársam avval akar szol­gálni a magyarosítás ügyének, hogy azt mondja: „igazságosság és méltányosság a haza minden polgárának", akkor azt mondom, hogy erre minden­esetre a legjobb utat választotta, mert ez úton mindenesetre el lehet érni, ha nem is azt az uto­picus általános magyarosításodé azt, hogy e haza minden nemzetiségű lakosai közös hazaszeretetben, sőt egy közös nemzeti érzületben egyesüljenek. A törvényjavaslatot, a mint azt felszólalásom ele­jén már kijelentettem, a részletes tárgyalás alap­jául nem fogadom el. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincsen fel­jegyezve. Ha tehát szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. Szilágyi Dezső igazságügyminister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Ha azon szokás ellenére, a melyet eddig követtem és jövő­ben is követni óhajtok, ma a vita bezárása után emelek szót, ennek oka kettőben rejlik. Az egyikre nézve, ugy gondolom, a t. ház egyetért velem, hogy midőn a háznak úgyszólván minden oldaláról, egyeseket leszámítva, a javaslat általánosságban elfogadtatik : akkor talán nincs ok az általános vitát megnyújtani, minthogy ;i vé­lemények különböző voltának súlypontja a rész­letes tárgyalás egyes pontjainál concret alakban kifejthető. A második ok pedig abban áll, hogy a ház t. tagjainak tökéletesen elég alkalma lesz mindarra, a mit mondandó vagyok, visszatérői a javaslatnak azon egyes lényeges pontjainál, a melyekre nézve indítványok és felszólalások ki­látásba tétettek. A mi magát a törvényjavaslatot illeti, mind­azok az ellenvetések és aggályok, a melyek vele i szemben nyilvánultak, két csoportra különíthetők el. Az egyik csoport — hogy nagyban megmond­jam — abban áll, hogy több oldalról vélemény­különbség mutatkozott arra nézve, vájjon az egész ház által általánosan helyeselt jogi reformokban az első lépést ezzel a javallattal kellett volna-e tenni; különösen véleménykülönbség mutatkozik arra nézve, vájjon nem kellett volna-e e javaslat­tal más oly törvényjavaslatokat és azok törvény­hozási megállapítását összekapcsolni, a melyekre nézve a t. ház tagjai közül többen ugy véleked­nek, hogy ezen törvény nem állapítható meg oly helyesen, a mint az azon törvényeknek együttes megalkotása esetében lehetséges volna. Ez az ellenvetéseknek egyik csoportja s ez az, a mi általános természettel bir s a melyre a jelen alka­lommal lehető rövidséggel részletesebben fogok felelni. Van azután az ellenvetéseknek egy egész serege, egész lánezolata, mely részint a területi elhelyezésre vonatkozik, részint vonatkozik azon jogra, hogy a ministerium a járásbíróságok terü­leteit rendelet által módosíthatja; részint vonat­kozik a Curiának e törvényben szabályozott dön­tési jogára és a bíráknak itt szabályozó nyug­díjazására és áthelyezésére. De mindezen ellen­vetéseket, egyetlen t, képviselőtársamat kivéve, a többi felszólaló olyanoknak tartotta, hogy bár eb­ben különbségek, tán lényeges különbségek mu­tatkoznak, de e különbségek nem elégségesek arra, hogy a törvényjavaslatot általánosságban visszautasítsák. Ezeket tehát csak futólag fogom érinteni; mert mindegyike finom és nehéz kérde­tt

Next

/
Thumbnails
Contents