Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-366

866, országos illés május 3-án, szombaton. 1890. 37 hassák. Hogy egy pár esetet mondjak, például itt vannak a biztosító társulatok. Az ügynök ráveszi az iparost, sőt a hivatalnokot is és akárhány gazdát arra, hogy életét biztosítja bekövetkezhető halál esetére nagy összegű pénzért. Ezek mind sokszor megtörtént dolgok, a miket állítok, azért szavatalok is. A szegény ember biztosítja életét, az orvos megvizsgálja, kiadja a bizonyítványt, hogy életerős s ,a felvételre alkalmas egyén. Itt a központban a kötvény kiállíttatván, az illető az illetéket fizeti 10—15 éven át; végre a halál angyala reá borul, meghal. Most jönnek az örökösei a biztosító társulathoz, hogy fizesse meg a biztosított összeget. Mit tesznek ekkor ezek a végtelenül ügyes intézetek? Azt, liogy abban a városban vagy kerületben, vagy a környéken, a hol ez megtörtént, keresnek maguknak egy faczér doctort, ki bizonyítványt ad arról, hogy ez az ember, mielőtt életét biztosította, már beteg volt. S ez elég arra, hogy a kereskedelmi törvény 406. §-a alapján a biztosított ember hátramaradott családja a keresményét és a jogosan biztosított összeget elveszítse, mert ez a szakasz világosan kimondja azt, hogy a ki előbb beteg volt, mielőtt biztosították, az nem részesülhet a biztosítási összegben. Egy 453 főből álló capitolium, t. ház, ime ilyen törvényt hozhatott, mert a törvény, melyben ilyen végtelenül káros határozatok vannak, mely visszaélésekre nyújt módot, hogy ha az osztályokhoz lettek volna utasítva, az osztályokban kétségtelenül találkoztak volna olyan képviselők, a kik a viszonyokat ismerve, ezt meggátolják vala. Az ilyen rendelkezést törölni kell a törvényből. Van egy másik ok is a tüz elleni biztosításra és kérem a t. házat, méltóztassék meghallgatni, mert ez a kérdés megérdemli a figyelmet. Azok, a kik a kereskedelmi törvénynyel nem foglalkoznak, nem hihetik, sőt nem is képzelhetik, hogy egy törvény miket foglalhat magában. T. ház! A kereskedelmi törvénynek van egy szakasza, melyet itt megvilágítani kívánok azért, mert a kereskedelmi törvény az, mely szintén tárgyaltatott itt e házban, e tekintetben szintén tartalmaz káros intézkedéseket. Például én vagyok a tulajdonos s a szomszédom eljön hozzám s kiveszi tőlem bérbe a birtokomat; a szerződésben nem kötöm azt ki, hogy a birtokot nem lehet albérbe adni; ő egy kis haszonnal odaadja azt egy másik embernek albérletbe. Ha az én főbérlőm nem fizet pontosan, nekem az albérlőhöz semmi közöm, hanem a főbérlőt perlem be és lefoglalhatom a kirakott asztagokat, miután nagyon természetes, hogy reám nézve fedezet nem lehet más, mint a mi az ő bérelt birtokát képezi. Hogyha aztán véletlenségből elégnek ezek az asztagok, akkor bejelentik a főügynökségnek, hogy a biztosított asztag leégett, mire a fötigynökség kiküldi a helyszínére az embereit és addig fognak kutatni, mig ki nem sütik, hogy tulaj donképen nem is a főbérlőé volt a biztosított asztag, hanem az albérlőé, következésképen a befizetett összeg elvész és az én főbérlőm egy krajczárnyi kártalanítást sem kap. A jogot természetesen erre is a kereskedelmi törvény adja meg. De van ebben a kereskedelmi törvényben sok hézagos intézkedés, melynek reparálása, azt hiszem, minden higgadtan gondolkozó képviselőnek érdekében fekszik, nem a saját, de nemzete érdekének szempontjából. Azt hittem, t. ház, hogy a mi t. igazságügyministerünk azon nagy reményeknél fogva, melye ket működésébe mindnyájan vetettünk, mielőtt ilyen költséges intézkedést létrehozna, mely a helyzetet javítani egyáltalában nem fogja, azt veszi tekintetbe, hogy van ennek az országnak körüliéiül 5 — 6 millió lakosa, kik közt csak szórványosan tudnak az emberek és a nők irni s ezekre a szenvedő váltóképességet nem lett voln i soha sem szabad kitérje->zteni. Azt hittem, hogy mindenekelőtt feltárul keblében az igazság-és jogérzet, hogy meg kell menteid a megmenthetőt, de látom, hogy sem az igazságügyi bizottság, séma kormány a nép igaz érdekével nem törődik semmit, pedig az lenne hivatásuk, az lenne kötelességük, hogy a tudatlan embereket a gonosz akaratú emberek üzemiéitől megmentsék. Erre egy mód, egy eszköz van: a váltótörvény revisiója, a váltótörvénynek csak azon egyénekre való kiterjesztése és érvényben hagyása, a kik érdekében született, él és napvilágot látott: a kereskedő világra. Az igazságügyminister ur ettől eddig is eltekintett, hagyja tovább a népet országszerte abban az örvényben s ez az oka annak, hogy bármilyen jogokat is predicáljanak Magyarországon, menjenek csak el minden törvényszékhez, a telekkönyvi hivatalokba, vegyék elő a községek telekkönyveit, nézzék meg a czímlapot, hogy van itt haladás, jólét, de amely haladásnak és jólétnek a nemzet halála lesz a vége. Elpusztulnak, elvesznek anyagilag, a mely nép pedig egyszer elpusztul, az nem életképes többé, az szolgaságra sülyedt. Azt hittem, t. ház, hogy az igazságügyminister ur el fog követni mindent arra nézve, hogy e szerencsétlen végrehajtási törvény revisiója mielőbb keresztülvitessék, hiszen annyi abban a hiba, hogy szinte fáj a szive az embernek, hogy az keresztülment az igazságügyi bizottságon, tárgyalták, javították, toldoztákfoldozták és az 1868 végrehajtási törvénynél legalább 50%-el rosszabbak. Azt hittem, t. ház, hogy a minister ur nem ilyen törvényjavaslatot fog beadni, hanem azt fogja mondani, hogy a sanyará körülmények között lévő birák, bírósági hivatalnokok fizetései le nem foglalhatók, a mivel jobban segített volna az igazságügyi miseriákon, mint a benyújtott törvényjavaslattal. T. ház! Kérem meggondolni, hogy az