Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-366

36 S6&. országos ülés május 3-án, szombaton, 1890. az ország lakossága vallás-, rang- és nemzetiségi különbség nélkül részesedjék. A t. minister ur akkor, a midőn a többség akarata és ő Felsége bizalma őt a ministeri székbe meghívta, pozsonyi választóihoz irt emlékezetes levelében a reformok egész sorozatát állította a nemzet elé és azt a meggyőződést keltette fel, hogy mindazt, a mit választóinak mondott, a mit igéret alakjában a nemzet elé terjesztett, mint minister tényleg meg fogja valósítani és be fogja váltani. Megvallom,hogy ezen törvényjavaslatban én azon nagy Ígéreteknek csak egy ezred részét sem látom beváltva és megvalósítva, annyit tapasztalok, t. ház, hogy egy intézkedést akar a t. igazságügyi kormányzat, egyetértve az igazságügyi bizottsággal megszavaztatni, hogy igy évenkint 4—500.000 forinttal, később talán egy millió forinttal több kiadása legyen a nemzetnek. Tekintettel arra, hogy az egyes bírói intézmény, ha ki van kötve, milliós perekben ítélhet, igényperekben még akkor is, ha ily kikötés nem történt, mert ő foganatosítja a foglalást, be fogja a t. igazságügyminister ur látni, hogy ezen intézményt, mint a szóbeliségnek és nyilvánosságnak leginkább megfelelőt, fejleszteni, nagyobb hatáskörrel ellátni a legegészségesebb és legügyesebb ténykedés volna az igazságügy terén. És ha az igazságügyi kormányzat és az igazságügyi bizottság szemet nem huny a nemzet nagy részének jogos aspiratiói előtt: akkor okvetlenül megszünteti a királyi táblát, a mely túlélte magát s a melyre szükség nincs, a törvényszékek hatáskörébe pedig kizárólag a büntető ügyeket hagyja meg, a polgári ügyeket ellenben átteszi az egyes bírói intézményhez, melytől a királyi törvényszékekhez, ezektől pedig valamennyi per a Curiához volna felebbezhető. Végtelen nagy baj az, t. ház, hogy nálunk az osztály-rendszer meg van szüntetve, mert igy lehetetlen, hogy a képviselők összesége a tárgyakkal tüzetesen foglalkozzék és a nép bajait, óhajtásait az osztályokban tolmácsolja, hanem megvalósítottak egy új gondolatot, behozták a bizottsági tárgyalásokat és tapasztaljuk azon szomorú tényt, hogy a mit a bizottságok egyszer elfogadtak, talán a ministerek iránti rokonszenvből is, azt a t. ház többsége rendszerint törvényerőre emeli. Ha a jelen törvényjavaslat az osztályokhoz lett volna utasítva, lehetetlen, hogy ezen alakban került volna a t. ház elé. A büntető és polgári eljárás behozatala nélkül nekem is ugy tűnik fel az egész intézkedés, mint a midőn valaki egy uradalmat akar bérbevenni és mielőtt a bérleti szerződést a tulajdonossal megkötötte volna, felfogadja a cselédeket, a kertészeket, megveszi az igavonókat és csak azután veszi észre, hogy nem kapta meg a bérletet, következéskép ezeket a drágán összeszedett tárgyakat olcsó pénzen kénytelen elfecsérelni. Ezen állításom némileg talán sántikál is; mert ha mindazon kiadások, melyek e törvénynek keresztülviteléből az országra fognak hárulni, az igazságminister uruak és az igazságügyi bizottságnak zsebére volnának felírva, akkor nekem az ellen nem volna kifogásom; de az a baj, hogy e kiadások magát a nemzetet fogják sújtani. Igaz, t. ház, hogy a t. minister urnak rettentő nagy a szerencséje. Mert itt van ez a hatalmas függetlenségi és 48-as párt lerakta fegyverét lábaihoz; itt van az egyesült ellenzék, azt hiszi, hogy beteljesedett az idő a maga jóságával, rosszalja, hogy tárgyaltatik e törvényjavaslat, de mégis elfogadja azt. Igy azután oda lyukad ki a dolog, hogy egynéhány felszólaló képviselő, a ki lelki szemeivel belát az idők tömkelegébe és keresi a vezető Ariadne-fonalat, nem találhatja azt meg, mert itt a személyes sympathia nagyobb szerepet tölt be, mint az ország valódi érdeke. Én az igazságügyi kormányzattól nem azt vártam, hogy a királyi táblát megoszsza és pláne abban az alakzatban, mint a hogy itt e törvényjavaslatban contempláltatik, hanem azt vártam, hogy oly törvényalkotásokat fog keresztülvinni, a melyekből az egész nemzet kenyeret szel. Ügy látom, hogy az igazságügyi kormányzat nem sokat törődik magával a nemzettel, csak azzal, hogy mentül több kiadások legyenek, hogy egynéhány ember jóléte kedveért a nemzet vállaira nehezedjék nagyobb teher. Előterjesztem, hogy mit vártam én az igazságügyi kormányzattól. (Halljuk! Halljuk!) Vártam azt, hogy mindenekelőtt a kisebb polgári peres ügyekben való eljárást dolgoztatja át, azt az igazsághoz híven átidomittatja, hogy ne csak alakilag, hanem anyagilag is lehessen felebbezni. Mert nem kicsinyes, nem közömbös dolog az a szegény emberre, midőn 49 forint 99 krajczárről van szó, hogy az a szegény ember, ha elveszti az egyes bagatellbiróság előtt a perét, az ellen semmi panaszt nem tehet, a felsőbb fórum pedig csak azt nézi, hogy alakilag nincsen-e megsértve a törvény és igy el van verve rajta a por, mert alakilag nem volt ellene kifogás. Eámutattam én már régebben többször azon jogügyi hiányokra, melyek a szegény nép életébe mélyen belevágnak. De ugy látom, hogy hiába vannak fülek, az igaz szó meghallására azok nem alkalmasak; hiába vannak szemek, azok a szenvedő emberek bajait meglátni nem akarják. Ezt várta első sorban a nemzet az igazságügyi kormányzattól. Másodsorban azt várta, hogy a kereskedelmi törvény revisio alá vétessék, hogy eltöröltessenek annak azon gonosz szakaszai, melyek tévedésbe ejtik nemcsak a gatyás, hanem a kaputos embert is. Kérdem: tűrhető-e az, hogy törvényben adjunk szabadalmat egyes társulatoknak arra, hogy a jóhiszemű embereket kifosztogat-