Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-384

384. országos ülés május 30-án, pénteken. 1880. 355 benyújtott törvényjavaslat tárgyalásának folytatása, jelesen pedig a zárbeszédek. Az első szó illeti a bizottság előadóját. Bezerédj Viktor előadó: T. ház! (Halljuk ! Halljuk !) Előre bocsátom, bogy a t. ház becses türelmét csak annyiban szándékom igénybe venni, a mennyiben azt előadói tisztem kötelességemmé teszi s hogy lehető rövidséggel fogok eleget tenni ebből kifolyó feladatomnak. (Halljuk! Halljuk!) Elsőben is Herman Ottó képviselő úrral szemben, ki beszédében a történelmet illetőleg az ő szokott modorában reám is vonatkozva, az ignorantiának odadobott, de semmivel sem igazolt vádjával illette a ház ezen oldalán ülő ifjabb nemzedéket, tartozom annak kijelentésével, hogy ha a t. ház tekintélye és a tanácskozások méltósága iránt érzett tisztelet nem tartana vissza, meg lehet róla győződve a t. képviselő ur, hogy módomban állna hasonló tenorból utasítani vissza imparlamentaris kifejezését; mivel azonban szerénységem is tiltja önmagam felett bírálatot teljesíteni, a képviselő urnak modorát és hangoztatott vádját a t. ház megítélésére bizom. (Helyeslés jdbhfelöl.) Mocsáry Lajos képviselő urnak pedig, ki azt kérdé tőlem, hogy bevezető felszólalásomban használt azon állítást, mely szerint „azt, ki hazájáról megfeledkezik, tőle elidegenedik, méltán éri, hogy állampolgári jogát elveszítse", Kossuth Lajosra értetíem-e ? Megjegyzem, hogy miután a kizárólag tárgyilagos indokolással benyújtott javaslatban egy szó, sőt a legkisebb czélzás sem foglaltatott Kossuth Lajosról, ennélfogva én is csak általánosságban, elvi szempontokból szóltam s az idézett kijelentést, mely reá különben sem volna találó, az ő személyére nem vonatkoztattam, de miután Irányi Dániel képviselő urat kivéve, a javaslat mellett felszólalt képviselő urak egytöl-egyig Kossuth Lajos személyével foglalkoztak, a kérdéssel összefüggő személyi tekinteteket illetőleg is bátor leszek ezúttal előterjeszteni nézeteimet. (Halljuk!) De mielőtt ezt tenném, Irányi Dániel képviselő úrral szemben rovom le tartozásomat, ki azon állításom kapcsán, hogy a kivándorlók állampolgárságának meghatározatlan időig való fentartása az illetőségi költségekre esetleg indokolatlanul súlyos terhet róhatna, azt hozta fel, hogy miután a törvény nem gördít áthághatlan nehézségeket elébe, hogy magukat visszahouosittassák, az említett teher igy vagy ugy az illetékes községre fog háramlani. Elismerem, t. képviselőház, hogy visszahonosítás esetében a dolog végeredményében egyre megy ki, de a javaslat elfogadása esetén a megterheltetés Damokles kardja a visszahonosítás esetének bekövetkezése előtt is és vég nélkül fäggne a községek feje felett s azt a t. képviselő ur is be fogja látni, miszerint abban különbség van, hogy valaki akkor válik a község terhére, midou visszahonosítva a község kötelékébe visszatért 8 az iránti kötelezettségének ismét megfelel, vagy midőn külföldön tartózkodása folytán összes életviszonyaival tőle elszakadt és semmivel sem járult a közterhek viseléséhez. , S e helyt Beőthy Ákos képviselő urnak is szolgálok némi felvilágosítással, ki azt állítá, hogy a mig valaki más állam kötelékébe nem lép, azon államnak kell a költségeket viselni, esetleg őt repatriáltatni,amelynek kötelékébe tartozott. Példakép hivatkozik, hogy a monarchia ezen elvet érvényesítette az 1883-ban Oroszországból kiutasított zsidókkal szemben. Hát, t. ház, igaz, hogy a monarchia ezt megtette, de megtette nem annyira nemzetközi elv szabályaiból kifolyólag, melyek alapján arra kötelezhető nem lett volna, mint inkább emberbaráti tekintetből s tán egyéb szempontokból is, valamint segélyt nyújtott 1877-ben politikai tekintetekből a Törökországból területére kivándorolt bosnyákoknak. De az iránt akarata ellenére egy állam sem kötelezhető, hogy segélyt nyújtson, vagy költségeket viseljen oly egyénekért, kik fennálló törvények értelmében külföldön való tartózkodásuk által állampolgárságukat elvesztették. (Helyeslés jobb felöl.) Irányi Dániel képviselő ura külföldi törvényhozásokat illetőleg általam felhozott példákkal szemben felemlíté, bogy az e tárgyról intézkedő törvények közül főleg azokra fektet súlyt, melyek a nagyobb és szabadelvű irányokról ismert államok törvényhozásai által hozattak. De nem szabad felednünk, t. ház, hogy az előtte súlylyal biró idézett nagyobb és tengeri hatalmasságokat képező államokat, melyek kiterjedt gyarmatügyi politikát folytatnak, intézkedéseik megállapításánál nem a szabadelvűség, hanem a politikai czélszerűség követelménye vezette, mert egy gyarmatosító állam, minő Anglia, Francziaország és újabban Olaszország is, ha gyarmatokat kivan létesíteni, nem léptetbet életbe oly intézkedéseket, hogy a területéről kivándorlók előbb elveszítsék állampolgári jogukat, mielőbb más idegen állam polgári kötelékébe magukat felvétették. Ez utón érte el Anglia, mely alattvalóit — tartózkodtak azok bárhol és bárminő időtartamig — polgárainak tekinté, hogy a világ minden részében létesíthetett gyarmatokat. A mi kivándorlóink azonban nem szereznek gyarmatokat s azon magyarok, kik visszatérési szándék nélkül végleg elhagyják hazájukat, elvesznek a nemzetre nézve. Állhat-e érdekünkben megtartani oly magyar honost, ki nem kivan az állampolgári kötelékben megmaradni, ki az állam terheihez mivel sem járul, avval semmi összeköttetést fenn nem tart, sőt a ki még arra sem tartja érdemesnek hazáját, hogy koronkint jelezze állampolgárságának fentartása iránti akaratát ? Hisz az ily egyén hazájának nem erősítésére, hanem csak gyengítésére szolgálna, mert az •46*