Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-383

888. országos ülés május 29-én, csütörtökön. 1SÍK). 351 ezen törvényjavaslatot visszavonta és igy sohasem került tárgyalás alá. Később Tisza Kálmán volt ministerelnök benyújtott egy javaslatot. Ez ellen ugyan elég erősen kikeltek pártunk emberei és feltüntették a kötelességet, melylyel a magyar nemzet Kossuth iránt tartozik. De Tisza Kálmán nefast befolyása alatt ezen törvényjavaslat mégis törvénynyé emelkedett. Egy 10 évi respirium adatott Kossuthnak, hogy a kiegyezésnek alávesse magát, de mindig azon feltevéssel, hogy Kossuth, következetes ember lévén, ezt tenni nem fogja. A múlt őszszel Tisza Kálmán azt vágta pártunk szemébe, mintegy megtorlásként, hogy ő és egész pártja Kossuth Lajost a tiz év letelte után is mindig honpolgárnak fogja tekinteni és ha mi nem igy gondolkozunk, ám lássuk, az neki mindegy, ahhoz semmi köze. Most azt látjuk, hogy a minister urak ugy nyilatkoznak, hogy Kossuthot már nem is lehet honpolgárnak tekinteni. Hát hogy egyeztethető ez össze az annyira emlegetett következetességgel és őszinteséggel? Ez nem következetesség, ez egy sötétben való tapogatódzás, mely a parlamentnek szégyenére válik. (Igaz! Ugy van ! a szélső haloldalon.) A t. igazságügyminister ur adós maradt nekünk múltkori nyilatkozataiban valamivel; tudniillik nem magyarázta meg nekünk azt — pedig én közbekiáltásomban megkértem (Derültség a szélső baloldalon) — hogy hogyan egyeztethető össze az ő nyilatkozata Tisza Kálmánnak akkori homlokegyenest ellenkező nyilatkozatával és azt sem magyarázta meg, hogy mennyiben van befolyással a honpolgárságra a díszpolgárságnak. Erről az igazságügyminister ur nem szólt, pedig nagyon kíváncsi lettem volna rá, mert Tisza Kálmán volt ministereínök ur kijelentette,hogy aki díszpolgár, azt ő honpolgárnak is tartja. Ha a t. igazságügyminister ur akkor ellentétes nézetben volt, miért nem állt fel és miért nem ezáfolta meg? (Helyeslés a szélső baloldalon.) De a ministerur hallgatott egész csendesen, (Élénk derültség jóbbfélől) mig az egész kormánypárt bámult és tapsolt a ministerelnöknek. Véleményem szerint ez sem nem következetesség, sem nem őszinteség. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) A kormánypárt eddigi szónokai mind olyanok voltak, kik az 1848—49-iki szabadságharczban tényleg részt nem vettek és nem ismerték közelebbről az akkori körülményeket, sem hazánk nagy fiát Kossuth Lajost. Ok tehát nem közvetlenül vannak informálva; ezeknek tehát még meg bocsátható az eljárásuk. De mit mondjunk azokról, a kik a szabadságharczban részt vettek, (Ugy van! a szélső baloldalon) a kik azt végigküzdötték, a kik Kossuthot személyesen ismerték és tisztelni tanulták ? (Ugy van ! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Azok közt senki sincs, a ki felállt és kijelentette volna, hogy nem tartja Kossuth Lajost oly érdemes embernek, a kiért az 1879-iki törvényen változtatni lehet. Ha ez megtörtént volna, lett volna talán egy olyan argumentum, mely minden jogászi okoskodásnál többet ért volna. (Derültség és helyeslés a szélső baloldalon ) De megmagyarázom e jelenség okát. (Halljuk ! Halljuk!) A t. képviselő uraknak nagyon nehezökre esik e kérdésben szólni és kivált szavazni: nagyon szabódnak, fáznak ettől a kérdéstől és mentegetőznek mindenfelé az egész országban, (Élénk ellentmondások jóbbfélől. Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) ki akarnak bújni és félnek saját lelkiismeretüktől, (Helyeslés a szélső baloldalon) mert a mit tenni akarnak, az apagyilkosság. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Félnek a nemzet ítéletétől, félnek, hogy ugy fognak járni, mint az az apagyilkos, a ki törvényszék elé állíttatván, mint eireongtance attémante-ot, mint .... (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon) . . . Nem találom hamarjában a megfelelő magyar kifejezést, segítsenek a közbeszóló urak. (Élénk derültség.) Enyhítő körülményül csak azt tudta felhozni: „Kegyelmet egy szegény árvának!* (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Igy járhatnak önök is. A törvényjavaslat ellen felszólalt képviselő urak legfőbb gravamennek azt tartják, hogy az illoyalitas a korona iránt. Ezt a magyarázatot, ezt az okoskodást absolute nem érthetem; nem értem pedig azért, mert midőn Tisza Kálmán volt korrnányelnök ur „tekintettel a szóban forgó körülményre" igy fejezte ki magát; azt találta, hogy a törvény módosítandó, akkor ő a korona beleegyezésével cselekedett, mert ha

r nem annak beleegyezésével cselekedett volna, 0 felségének nem lett volna hozzá bizalma. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Már pedig, hogy bizalma volt hozzá, ezt mutatja az a leirat, melyet a király hozzá intézett. Az ily királyi leiratot pedig csak olyanhoz szokták intézni, a kihez bizalommal viseltetnek. De továbbá maguk is azt mondják, hogy Tisza Kálmán azért bukott meg, mert ministertársaival jött coliisióba és nem azért, mintha a korona megvonta volna tőle bizalmát. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nagyon szerettem volna, ha a t. igazságügyminister ur múltkori beszédében, midőn a loyalitas és illoyalitas fogalmát magyarázta, azt a magyar törvények szerint magyarázta volna. A magyar törvényekből nagyon nehezen lehetett volna ezt kisütni; mert az a rémszülött nem magyar származású ; mert a magyarnak mindig az volt a történeti jellege, hogy az igazságot mindenkor ki merte mondani, még a királylyal szemben is. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De most tekintsünk a külföldre. Önök ugy is szeretnek a külföldre hivatkozni. Lássuk Francziaországot. 111. Napóleon uralkodása alatt