Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-383

383. orsssngos ülés május 29-én, csütörtökön. 1890. 347 A másik, a mi felhozatott, az, hogy mindenkitől meg lehet követelni, hogy a létező alkotmányt tisztelje. Hogy Kossuth Lajos semmi olyant, a mi a létező alkotmányt megtámadná, vagy az ellene való tiszteletlenséget tartalmazná, nem tett soha, ezt — ugy hiszem — fényesebben soha senki nem bizonyította, mint épen most Holló Lajos t. képviselőtársam. De midőn elismerem, ha ezt meg lehet követelni, akkor bátor vagyok csak egyet felemlíteni. (Halljuk!) Az 1848-ik évi XXI. t.-cz. 1. §-a „a nemzeti szín, az ország czímere ősi jogaikba visszahelyeztetnek". Ám mutassa meg valaki önök közül nzt a törvényt, a mely azt megváltoztatta. Ilyen nincs, hanem azt mégis látjuk, hogy daczára annak, kitüzetik a monori zászló ; kitüzetik ott is, a hol magyar hadfiak szolgálnak a hadseregben és a magyar államot másutt, mint a kétfejű sas gyomrában felfedezni nem lehet. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Tessék ott is megkövetelni, hogy a törvényt tiszteljék. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Kossuth Lajos pedig nem támadja meg a törvényt és nem követ el tiszteletlenséget. Ezt az érvet én ezen törvényjavaslattal szemben el nem ismerhetem ; ez csak azok közzé tartozhatik, a melyek valóságos érvek hiányában rántatnak elő. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És, t. ház, mi azt az elvet illeti, hogy a törvény és az alkotmány el nem ismerése — a mint felhozatott — nem sanctionálható, hogy ez minden időben veszedelmes volna, ezt szintén elismerjük; sőt épen azzal documentáltuk legfényesebben, hogy a törvényjavaslatot ugy nyújtottuk be, a mint az be van nyújtva. Irányi Dániel és a többi aláírók nem nyújtottak be oly törvényjavaslatot, melyben az van mondva, hogy adassék vissza Kossuth Lajos honpolgársága és nem hozatott fel indokul, hogy azért adassék viszsza, mert nem ismeri el a fennálló állami rendet. Mi egy általános törvényjavaslatot nyújtottunk be, melyben ki van mutatva, hogy a honossági törvény 31. §-a helytelen, ha pedig helytelen, akkor a törvényjavaslatnak feladata az, hogy a helytelen törvényt időben megváltoztass;). Ha pedig ezen törvényjavaslat törvénynyé válik, az nem kizárólag és egyedül Kossuth Lajosra fog vonatkozni. Lehet-e azonban egy ily általános jellegű törvényjavaslat el nem fogadására ok a magyar parlamentben, hogy törvénynyé válásából Kossuth Lajosra is előny háramlik és ez által ő sem veszítené el honpolgárságát? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezt, t. ház, soha elismerni nem lehet. Ez a törvényjavaslat szól másokra is és nem kizárólag ő reá s hogy mily sokakra szól, azt épen az előttem szólott t. képviselőtársam statistikai adatokkal bőven illustrálta. Ha tehát meggyőződhetünk arról, hogy a honossági törvény 31. §-a rossz és helytelen, hogy már akkor sem kellett volna azt a törvénybe felvenni, a mikor azt a törvényt hozták: akkor lehetetlenség tisztán abból az okból el nem fogadni, hogy általa az a férfiú is, ki Magyarországnak legtöbbet használt, kinél nagyobb fia e hazának még nem volt, szintén ismét honpolgárrá válnék. (Élénk helyeslés a szélső balon.) T. ház! Felhozatott még különböző szempontokból ugyanezen törvényjavaslat ellen, ismét a nélkül, hogy a kérdés természeténél és a honosság belső indokaiból folyó okokkal összefüggésben volna, a loyalitas kérdése. Ezt különböző módon magyarázták. De ha figyelemmel kisérjük a loyalitas kérdését, a melynek éle ezen törvényjavaslat ellen fordul, lehetetlen észre nem venni azt, hogy itt a loyalitasnak csak azon része értetik, a melylyel a koronás király iránt tartozunk. Mert azt, hogy Kossuth Lajos valaha bárminő tekintetekben hazáját el nem ismerte volna, hogy valaha azt mondta volna, hogy ez a magyar állam nincs, hogy azt a magyar államot nem ismeri, hogy törvényei nincsenek és alkotmány nyal nem birhat. Ezt nem mondhatta soha az a férfiú, ki egész életén nem tett mást, mint hogy magyar hazafiságát legfényesebben documentálta. Ezt nem is hozhatja fel soha senki. A loyalitas emlegetésének tehát, ugy látszik, nem volt más értelme, mint az, hogy tisztelettel, hódolattal és hűséggel tartozunk a királynak. S e tekintetben nekem, t. ház, az a meggyőződésem, hogy ha loyalitas alatt valaki tisztán csak azt érti, hogy azt az udvari szellem mindenképen áthassa és csak azt tartsa kötelességének, a mit ez a szellem parancsol rá, az nem loyalitas. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ép oly kevéssé lehet ott loyalitas, t. ház, a hol az pusztán csak a formai kötelességek rideg szabályain alapszik. Ez a rideg szabály csak vas, mely igen könnyen eltörhetik s loyalitássá csak akkor lesz, ha azt a kötelességet az érzelem melege is áthatja, az érzelem melege, mely a kit átkarol, azért lelkéből kész életét és vagyonát feláldozni. Erre az áldozatra pedig a fogékonyságot csak az fogja megadni s az csak annál lesz meg, a ki a valódi nagyság iránt egyáltalában fogékonysággal bir. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Már pedig kérdem, birhat-e fogékonysággal a valódi nagyság iránt az, a ki Kossuthot el nem ismeri e haza nagy fiának, a ki képes megfeledkezni azon nagy háláról, a melylyel ez ország annyi millió fia tartozik neki ? (Élénk helyeslés és tetszés a szélső balon.) Ha tehát ez igy van, akkor épen a fogékonyság, épen azon szeretet, a melylyel hozzá ragaszkodunk, változtatja a loyalitas vasát is aczéllá, mely a trónt és hazát egyaránt minden veszélylyel szemben képes megvédeni, (Zajos helyeslés a szélső balon.) Azok fognak igazi loyalitással lenni és azokban biz hátik a koronás király, a kikben ez az 44*