Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-383

388. országos ülés május 29-én, csütörtökön. 1890. 345 még azt is „törvényesnek", törvényesítettnek tekinti, hogy pedig mennyiben jogtalanság, azt is megmondja, a mennyiben az az örök igazsággal, hazánknak elidegeníthétlen függetlenségével, történeti múltjával ellenkezik; de a mai állapotok „törvényességét

u kétségbe nem vonja és elismeri, hogy ezen parlament törvényeket hoz és hogy ezen törvények reá és mindenkire nézve kötelezők. (Ugy van ! ügy van! a szélső halóidalon.) És vájjon milyen eszközökkel akarja Kossuth az ő politikai elveit megvalósítani? Tudjuk,! ház, hogy e házban, de e házon kivül sincs Kossuth azon politikai hitvallásának és elvének egyetlen egy követője sem; vagy ha van is, legalább nem érvényesíti magát politikailag. És ő ezen tudatban néma resignatióval jelenti ki azt, hogy látja, hogy a nemzet más meggyőződésben van és más politikai elveket vall, ő ezt látva, kijelenti, hogy nem kivan aetive beleavatkozni ezen meggyőződés megváltoztatásába s hogy ő csak magára nézve tartja fenn azon politikai álláspontot, hogy ő az Austriával való államszövetséget üdvösnek és egészségesnek nem tekinti. A jogrendbe ütköz'ő-e ezen ténykedés? Van-e abban, a mit Kossuth Lajos tesz, az erőszaknak, a pártszervezésnek, az izgatásnak és lazításnak csak a legcsekélyebb mértéke is. Nincs! (ügy van! ügy van! a szélső balon.) És ha a t. minister ur azt mondja, hogy itt talaj donképen egy jogrendbe ütköző tény nyel állunk szemben, akkor mi megkövetelnénk egyet, azt, hogy ne egy személyre, ne Kossuth Lajos személyére való kizárólagos tekintettel, hanem mindenkire nézve, ki hasonló álláspontot foglal el s hasonló helyzetbe jön hazájával és állampolgári minőségével szemben, kérlelhetetlenül mondassák ki, hogy tette az állam jogrendjébe ütköző tény, a melylyel az állampolgárság elvesztése van összekötve. (Helyeslés a szélső balfelöl.) És épen mi azt tartjuk a jogrenddel ellentétesnek, hogy a t. minister ur itt feláll és kijelenti — Kossuth Lajos e tenyéré rámutatva — hogy az a jogrendbe ütközik, midőn számosan lehetnek hasonlók, a kikre e szabály alkalmazása ép ugy lehetséges lenne. (Élénk helyeslés a szélső báloldalon.) T. ház! Bámulom azt, hogy oly éleslátással lett a jogrendbe ütköző e eselekvény kikeresve s oly éleslátással lett azon veszély, a mely ebből előállhat, feltüntetve, midőn az, a mi mindenkinek felötlik és a mi millióknak lelkében és lelki szemei előtt egyszerre feltűnik, a t. igazságügyminister ur és a túloldalon ülő t. képviselő urak figyelmét kikerülte. (Tetszés a szélső baloldalon.) Én csodálom, hogy a t. képviselő urak nem látják, hogy mily nagy sérelem és mily nagy veszély rejlik abban, hogy ha egy nemzet látja, hogy az, akinek szabadságát s mai alkotmányos életét köszönheti; ki midőn az országból eltávozott és az emigrationak keserű kenyerét ette, folytonos odaadó gondKÉPVD. NAPLÓ. 1887—92. XVIII. KÖTET. dal csupán hazája sorsán csüggött s ki mai helyzetében is egynek gyönyörű példáját nyújtja: annak, hogy az elvekhez való ragaszkodás, az önzetlenség ez országban és hazánk honpolgárainak soraiból még nincsen egészen kiveszve, mondom, hogy az ilyen hű fia a hazának legszentebb jogától megfosztatik. (Tetszés a szélső balon.) Nem látjuk-e azon sérelmet, mely ebben milliók érzelmén és lelkiismeretén fog ejtetni? Nem látjuk-e, hogy ezentúl a haza iránt való kötelességteljesítésre nem lesznek meg azon rugók, melyek eddig voltak, mert hisz azt mondhatják a nemzet milliói, miért az önfeláldozás, miért az önzetlenség, miért a hazaszeretet, mikor az, a ki minden hazafinak példája és minden hazafiúi erények tükre volt, élete végével még attól az egy jogtól is megfosztatott, a melyre egyedül volt büszke. Ezen hit, ezen meggyőződés sokkal nagyobb mértékben fogja az ország érdekeit csorbítani, mint azon látszólagos és inkább csak vélt sérelem, mely az igazságügyminister ur argumentatiója szerint a jogrendre nézve előáll. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) De a dolognak másik oldala is van, t. ház és ez az, hogy mi mindannyian őszintén akarjuk a korona és nemzet közötti bizalmat és kapcsolatot minél erősebbé tenni. És ez okból nekünk nem az a hitünk s véleményünk, hogy azt, a mi a nemzet előtt szent és drága, a korona előtt értéktelenné és idegenné kell tenni; hanem nekünk meggyőződésünk az, hogy a koronának és nemzetnek érzelmét lehetőleg össze kell egyeztetni, (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hiszen a rómaiak is addig, mig idegen államokba menve, azon államok és néptörzsek házi istenei iránt durva érzelmekkel viseltettek s ezeket oltáraikról elűzték, nagyobb mérvű hódításokat nem tehettek; de midőn rájöttek azon eszmére, a mely nekik erőt adott, hogy az egyes néptörzseknek házi isteneit tiszteletben kell tartani, magukhoz kell vinni és saját templomaikban elhelyezve azokat, vallásos kegyelettel kell környezniök, akkor azon népek bizalma és ragaszkodása a rómaiak iránt nagygyá és állandóvá lett. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mit kívánunk mi ? Azt, hogy a korona megismerje ama házi isteneket, melyek minden magyar ember házában és szivében megvannak; megértse azt a kegyeletet, mely a magyar nemzet szivében él. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Meri ez a nemzet látja, hogy vandal pusztítással nem irtatik ki minden, a mi a nemzetnek drága, a mi a nemzet előtt szent, hanem az ő kegyelete él és visszhangra talál a korona lelkében is: akkor a nemzet valóban meg lesz hódítva a korona számára és annak soha el nem tántorodó támaszát képezi. (Élénk tetszés a szélső balon.) Mi e kapocs, e bizalom megerősítését kívánjuk és gonosz dilemmának tartjuk azt, hogy 44