Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-383

383. országos ülés május 29-én, csütörtökön. 1890. 343 mert különben az elszegényedett polgárok nagy terhére lennének a községeknek és államnak, elfogadja tehát azt, hogy a polgárok nem olvadnak bele egy idegen társadalomba és állami rendbe, hanem folytonosan segítségére szorulnak ezen államnak és mivel rászorulnak, épen azért kell őket megfosztani az állampolgári joguktól. Hogy veheti a t. igazságügyminister ur ép azon argumentumot általános indokul, hogy azok beolvadva egy idegen társadalomba, más érzelmekkel és gondolkozással bírnak és az államtól elszakadnak? (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Sem az egyik, sem a másik állítás nem áll. Áll az, hogy a ki i 0 évig künn volt, az bizonyára megszerezte az önállóságnak és anyagi fenmaradásnak azon eszközeit, hogy ő a haza segélyére rendszerint és általában nem szorul. De nem áll azon második argumentum sem, hogy elszakadnak a hazától, mert a kik a külföldön járnak, látják, hogy azon idősebb, agg polgárok ápolják leginkább a későbben kivándorló polgárok közt is a hazához ^aló tartozást, azok lelkében folyton él azon remény, hogy agg napjaikban, talán némi jólétben a haza földjére visszatérhetnék és a haza kötelékében mint hasznos polgárok ismét érvényesíthetik magukat. (Ugy van! Ugyvan! a szélső baloldalon.) Ezek érzelmeikben, gondolataikban nem szakadnak el a hazától, sőt azon szent kapocs, a mely a honpolgárt a haza szent földéhez fíízi, a távollét alatt csak erősbödik. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) De azt lehet mondani, t. ház, hogy nagyon csekélyek a feltételek, a melyeket az illetőknek teljesíteni kell a végből, hogy honpolgári jogaikat megmentsék. Bármily csekélyek volnának is ezen feltételek, én ez okból egy jogi és politikai elven sérelmet ejteni nem tudnék. De vájjon azon körülmény, hogy ezen feltételek némelyekre nézve csekélyek, beigazolja e azt, hogy azok a többiekre nézve is csekélyek? Nem következik-e ebből az, hogy a kik* például betegség, nagyobb távollét vagy kiskorúság miatt nem képesek ezen feltételeket teljesíteni, kedvezőtlenebb helyzetben lesznek, mint azok, a kikre nézve ezen akadályok nem forognak fenn. Mi czélja van tehát annak, hogy praemiumot nyújtsunk a kedvezőbb helyzetben lévők számára, a kik a feltételeket könnyen teljesíthetik, azokkal szemben, a kiknek viszonyai útját állják annak, hogy azon csekély feltételeknek is eleget tehessenek. De bármily argumentatióval éljenek is a képviselő urak, egy körülmény azon argumentatiónak jogi értékét teljesen lerontja, tudniillik azon körülmény, hogy ezen rendelkezés az Austriában való távollétre nem terjed ki. Hogyha a tiz évi távollétből az illetőnek azon akaratára történik következtetés, hogy honpolgárságát nem tartja fenn, ezt kell következtetni, bárhol tölti is azou időt. Itt tehát csak egy álláspont lehet helyes; nem az, hogy az Austriába költözőket is megfoszszuk állampolgári joguktól, hanem az, hogy a távollét folytán senkit se foszszunk meg honpolgárságától. (Helyeslés a szélső balon.) Ha tehát általános szempontból tekintem, hogy a régi törvény jelzett szakaszai fentartandók e vagy sem, azt találom, hogy sem jogi szempontból, sem a szabadelvüség szempontjából, sem hazánk viszonyaira, különösen a kirándulások nagy számára való tekintettel nem helyes, hogy a 10 évi távollét jogfosztó ténynek fentartassék. A kérdés másik oldala a Kossuth-kérdés. (Halljuk! Halljuk!) Már magában véve, t. ház, azon körülmény, hogy a Kossuth-kérdés nemcsak az ált dános elvi szempontokat, hanem százezrek érdekeit is, a kiknek honpolgári joga ezen javaslat sorsához van fűzve, háttérbe szorítja és eltörpeszti, mutatja azt, hogy itt tulajdonképen nem egy személyről, nem Kossuth Lajos személyéről van szó, hanem oly körülményekről, melyek az egész nemzet érzelmeivel, az egész nemzet örömével vagy bánatával, az egész nemzet dicsőségével, esetleg szegy enérzeté vei vannak a legszorosabb összeköttetésben. (Ugyvan ! a szélső balon.) Nem az a körülmény adja meg a kérdésnek kiváló fontosságát, hogy Kossuth Lajos személyéről van szó, hanem az, mert az egész nemzet érzelmei vannak ezen kérdéssel a legszorosabb összeköttetésben. (Ugy van! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Arra az álláspontra helyezkedtek ugy gróf Aponyi Albert t. képviselő ur, mint a t. igazságügyminister ur, hogy ők elismerik Kossuth Lajos n.igy érdemeit és különösen gróf Apponyi Albert t. képviselő ur azt is mondta, hogy ő kész volna ezen érdemek elismeréséül külön törvényt is hozni, mely kizárólag Kos uth Lajosnak a honosságot megadná ; azonb.m egy motívum, egy indok kizárja ennek lehetőségét. Ezen indok pedig röviden érintve az, hogy azért nem lehet Kossuth Lajosra ezen törvényt meghozni, mert Kossuth Lajos azon feltételeknek eleget nem tehet és eleget nem tesz, mert hazánk mai állapotát törvényesített jogtalanságnak tekinti, amely kijelentéseés ténye Kossuthnak hazánk jogrendjébe ütközik. Ugyan kérdem, ha ezen motívum egyáltalában nem tetszik a t. igazságügyminister urnak és a t, képviselő urnak, ki kényszeríti őket arra, hogy a törvényjavaslatot ebből a motívumból szavazzák meg? Hiszen mindenki a motívumot, az indokot önmaga választja meg arra, a miért valamit elfogad s számos esetben történt és történik ma is, hogy felállnak akár erről az oldalról, akár arról az oldalról s kijelentik, hogy nem ezen és és azon indokból, hanem egyenesen azon indoknak kizárásával egy más indokból járulnak valamely