Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-382

322 38-* omágos ülés míljns 28-án, Mordan. 1890. módosítani nem akarja, egyéb tervezett módosításai pedig nem voltak politikai jelentőségűek, a leghelyesebb volt azon eljárás, hogy a honossági törvény módosítása tárgyában előterjesztés a kormány részéről egyáltalában ne tétessék." íme, t. ház, a ki jóhiszemííleg akar magyarázni tényeket, ebben a néhány sorban benfoglaltatik minden, benfoglaltatik ennek a vitának egész magva, benfoglaltatik az, a mi köztünk a különb ség. Tudniillik mi van ebben ? Benne van az, hogy a mostani kormány maga is szükségét látja a ho nossági törvény módosításának, szükségét látja bizonyos részekben 8 ezek politikai motívumokat nélkülöznek; miután azonban a 31.§-t nem akarja módosítani, tehát nem akarja módosítani az egész törvényt. Ha ez nem hypocrisis, (ügy van la szélső haloldalon) hogy önök inkább nem akarnak egy jobb törvényt alkotni többi szakaszaiban, csakhogy Kossuth ne lehessen honosítva: ugy nem tudom, mi a hypocrisis. (Élénk helyeslés a szélsőlaloldalon,) Ezzel szemben mi igenis akarjuk módosítani a törvényt mindenkire egyaránt, azért, hogy Kossuth Lajos az 'ó fenséges alakjával beleférjen annak a törvénynek áldásaiba, mint mindenki más. A különbség köztünk tehát az: önök nem akarják megtenni a törvényben azon módosítást, a melynek szükségét pedig önök maguk elismerik, csak azért, hogy Kossuthra ne kelljen alkalmazni, (Ugy van! a szélső baloldalon) mi pedig módosítani; akarjuk a törvényt azért, hogy az Kossuthra is kiterjesztessék. (Élénkhelyeslés a szélső baloldalon.) De férhet-e ehhez kétség, t. képviselőház? Hivatkozni fogok a t. igazságügyminister úrra személyesen, még pedig azért, mert azon alkalom, a melylyel meggyőződtem arról, hogy miként fogja fel a kormány a kérdést, nem bizalmas alkalom volt, hanem hivatalos minőségemben érintkeztem a í. igazságügyministerrel. Azt mondják, hogy nézeteltérések merültek fel a t. minister urak közt a honossági kérdést illetőleg. Miként állanak a tények'? Ugy állították oda a dolgot, mintha Tisza Kálmán niinisterelnök ur egyedül állott volna a ministeriumban, a kinek más nézete volt, mint a többi minister uraknak. De haigy lett volna is, t. képviselőház, szabad-e, lehet- e parlamentáris országban — neoiiskérclem, hogyillik-e — bekövetkeznie annak, hogy ha csakugyan am'nisterelnök ur a saját ministertársaival került volna ellentétbe oly kérdésben, a melyben egyszer már a ház többsége a ministerelnök álláspontját helyeselte, ne az bukjék meg, a ki a többséggel ellentétben áll, hanem az a ministerelnök, kinek a többség helyeselt ? (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Önök provocáltak rá, egyik beszédében az igazságügyminister ur fel is hivott bennünket, hogy csak várjunk, majd ha tényekre tudunk mutatni, akkor mutassunk reá a hypocrisisre. Nos hát van annál nagyobb hypocrisis, (Igaz! Ugy van! a szélső balon) mikor a t. minister urak azzal állanak elő, majd átveszszük a kormányt mi, kik ezen Ígéretet nem kell majd hogybeválfcsuk?Hiez önök részesei voltak ennek az Ígéretnek, önök nem mondottak le a piros bársonyszékről, mikor az ígéret megtétetett, csak mikor kiszorittatott Tisza Kálmán, következett be egy áldásos korszak és mondották, hogy mi nem adjuk be a törvényjavaslatot. (Élénk tetszés és derültség a szélső balon.) De visszatérek az igazságügyminister ur beszédére. Hát csakugyan véleményeltérés volt a minister urak között? Miként áll a helyzet? Gróf Teleki Géza akkori belügyminister — a ki pártatlanságával és tiszteletre méltóságával hervadhatatlan érdemeket szerzett azon rövid idő alatt is, melyben minister volt — megkapta a ministerelnöktől azt a felszólítást, hogy csinálja meg a honossági törvényt. Igen ám, de a honossági törvénynek nemcsak oly részei vannak, melyek a belügyministerhez tartoznak, hanem igen sok oly része is van, a mely az igazságügyministeriumhoz tartozik. És ezen nézeteltérésben levő minister urak hozzá is fogtak és meg is csinálták a törvényjavaslatot. A t. igazságügyminister ur megcsinálta a rá eső részt az ő nézeteltérésével. (Derültség a szélső baloldalon.) Miként higyjünk már most, igen t. igazságügyminister ur, ilyen tények után a többségnek, mikor az egyik napon tapsolnak a díszpolgárságd elmélet felállításának, a másik nap tapsolnak annak, hogy bizony mégis kell törvényjavaslat, a harmadik napon meg tapsolnak, hogy nem kell törvényjavaslat. (Élénk derültség és tetszés a szélső baloldalon.) A t. igazságügyminister ur saját beszédében legalább is háromszor felhánytorgatta nagy őszinteségét, a melyet még görög tűzzel is némileg megvilágított, a minek különben csak örülhetünk, mert hisz az őszinteségi kívánság kielégítésének kéjérzetében részesített; de, t. igazságügyminister ur, három-négy hónap leforgása alatt a négy őszinteség közül melyik az; igazi ? (Élénk tetszés^ és derültség a szélső baloldalon.) És ha ez igy van, t. ház, ha a többség padjaiban — a mint biztosan tudom, becsületére magyarságunknak — ma is süríín ülnek azok, a kik Irányi és Eötvös beszédének szivük mélyéből tapsolnának: miként értsem akkor a Kossuthnak a miatt tett szemrehányást, hogy ő azt mondja, hogy a magyar parlamentarismushumbug; miként értsem e szemrehányást, t. ház, mikor ugyanazon többség feltétlen hűséggel végig támogat minden ministerelnököt, akármilyen is az álláspontja. (Élénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) De érdekes mozzanat, t. ház, hogy a t. ministerelnök ur Kossuth Lajosnak egyik levelével — nagy hatalom lehet az a Kossuth-levél, majd