Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-382
38ä. országos ülés május 28-áu, szerdán. 18ÍW. 323 rátérek még — arany hidat épít magának, a melyen át négy lovas hintóval megugorhatik az előbbi ministere]nök által tett ígérettől. Azt mondja, igaz, Helfy képviselő ur maga is eltalálta, mi történt azóta. Történt a deczember 9-én küldött, deczember 14-én közzé tett levél. Ez akadályozza a ministerelnök urat abban, hogy Kossuth Lajos állampolgárságát elismerje. De hiszen azt a levelet Kossuth Lajos még mint magyar állampolgár irta, annak megírásában a magyar állampolgárság nem akadályozta. Vájjon akadályozni fogja-e ha so dó levél megírásában az a körülmény, hogy önök megtagadják, vagy hatása lesz kisebb ? Annak tudata, hogy a kormány követ dobott rá, csak fokozza azon imádatszerű rajongást, a lelkesedést, (Zajos helyeslés a szélső baloldalon) mely tapsol az igazságnak és a meggyőződés erejének, mely pedig szükséges, hogy példaadó legyen különösen önök előtt, kiknek meggyőződése márólholnapra változik. (Élénk helyeslés a ssélső baloldalon.) De még nem búcsúzhatom el egészen a t. ministerelnök úrtól. 0 egy oly kifejezést használt, a melyre nézve Kossuth Lajosnak egész múltja paranesolólag követeli tőlünk és mindenkitől, a ki őt tiszteli, hogy az refutáltassék, Csanády Sándor: A ki magyar ember. Polónyi Géza: A t. minister ur ugyanis azt mondta — szó szerint is idézhetném beszédét, de azt hiszem elégséges lesz értelmének visszaadása is — hogyan értse ő azt, hogy az a Kossuth Lajos, a ki megtagadja a magyar királyt, a ki nem rendeli magát alá az állam jogrendjének, kívánja, hogy ő az állampolgárok közé felvétessék. Már akkor közbe szóltam — ne méltóztassék a t. minister urnak rossz néven venni, temperamentumom talán meg is követelte — hogy hiszen ő nem kívánja. De a t. minister ur azt, hogy ő nem kívánja, nemcsak tudja, de beszédében öt sorral feljebb maga is mondta. Azt mondta ugyanis: „Felfogásom szerint ezen levelével documentálta azt, hogy a jelen körülmények között az ország polgára lenni nem akar". Hát csakugyan igaza van Tisza Kálmán boldogult ministerelnök urnak, (Derültség a szélső baloldalon) midőn az emberi száj természetét akként jellemezte, hogy az furcsa orgánum, a melyből egy füst alatt meleget is, hideget is lehet fújni. (Derültség a szélső balon.) Mert, ha a t. minister ur beszédjében azt mondja, hogy ő azon levélnek világosan oly értelmet tulajdonít, hogy Kossuth Lajos nem akar állampolgár lenni, akkor legalább ugyanazon beszedjében ne mondja, hogy ő kéri, hogy állampolgár legyen, mert a kettő egymást kizárja. De, t. ház, sem az egyik, sem a másik nem áll. Kossuth Lajos sohasem kért, mióta a száműzetés sanyarú kenyerét e zi. semaministerelnöktől, sem a magyar törvényhozástól semmit. (Ugy van! Ugy van! a szélső balon.) Hogy nekünk kötelességünk helyette követelnünk, az bizonyos; de ő maga nem követeli. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha azonban a t. ministerelnök ur egy időpontot mutat Kossuth Lajos életének egész hosszú fonalában, a midőn azt mondta, hogy magyar állampolgár lenni nem akar: akkor én leszek az első, a ki bocsánatot kér a t. ministerelnök úrtól és kérni fogom a t. házat, hogy méltóztassék a törvényjavaslatot a napirendről levenni. De addig, mig ezt Kossuth Lajos egész életéből felmutatni nem képes, addig nem szabad, hogy saját állásának tarthatlan voltát ily argumentumokkal akarja megerősíteni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De a t. ministerelnök ur tovább is ment. Olybá tüntette fel Kossuth Lajost, mint a ki nem a nemzet érdekében és olybá akarta feltüntetni a do 7 got, mintha az általa hirdetett incompatibilitási elméletnél fogva Kossuth Lajos egyáltalában ellensége volna a nemzetnek és ez ok volna a törvényhozásnak arra, hogy Kossuth Lajost kitagadja. Ez ellen az elmélet ellen, t. ház, tiltakoznom kell. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Lehet közöttünk véleményeltérés, lehet, hogy valaki elfogadja H-nek vagy J-nak téves nézetét, legyen az Kossuth Lajos, Andrássy Gyula vagy gróf Szapáry Gyula — szívesen sorozom őt ide —mondom, lehet, hogy valaki elfogadja egy másnak politikailag téves vagy helytelen nézetét; de hogy valakit azért, mert ez a meggyőződése, ki kellene az állam kötelékéből közösíteni, ezt a magyar parlamentben tenni nem merték és soha nem fogják tenni, ezt nem merték kimondani a honosítási törvénynél és erre a t. igazságügyminister ur rá is mutatott az ő beszédében és szerencsés vagyok kijelenthetni, hogy e tekintetben egy értelemben vagyok a t. igazságügyminister úrral. Azt mondta ugyanis a t. igazságügyminister ur — szeretném szószerint idézni — nagy bún, ügyetlenség és nagy politikai hiba volna az, ha Kossuth Lajost ezen véleménynyilvánításáért üldözésnek, büntetésnek akarnák alávetni. Tehát nyíltan kimondja, hogy nagy bűn volna a törvényhozásban azt az elvet kimondani, hogy politikai meggyőződésért valakit üldözni lehessen. Ezt mondja a t. igazságügyminister ur és mélyen t. collegája, a kivel soha sincsen elvi eltérésben, azt mondja, hogy a nemzetnek ellensége és ezért nem szabad a törvény áldásaiban részesíteni. Én nem vagyok köztársasági érzelmű ember, nem vagyok anarchista ; vagyok, voltam és a mig gondolkozni tudok, leszek mindig tagja azon pártnak, mely a personál uniót irta zászlajára, (Élénk helyeslés a szélső balfelöl) mely ismer koronás királya iránti törhetlen hűséget, de ismeri a nemzeti ideálok iránti tartozó kegyeletet is; (Tetszés a szélső balon) de azért, ha 41*
