Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-382

S82. országos ülés május 28-án, szerdán. 1890. 315 törekvés ez, hanem ellenkezőleg százados, ezredéves felfogást akarunk fentartani, mikor ki akarjuk mondani, hogy a puszta távollét által a hazafi jogot elveszteni nem lehet. A törvényhozásnak és a törvényhozás technioájának raisonjával ez nem ellenkezik. Nem kényszerítő e javaslat, hanem jogadományozó; de még ennyi sem, mert voltaképen egy már meglevő jognak útjába álló akadályt törekszik csupán elhárítani. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Gróf Apponyi Albert igen t. képviselő ur Kossuth személyére vonatkozólag is, azzal az őszinteséggel és nyíltsággal, a mely az ő kiváló politikai jellemvonásai közé tartozik, előterjeszté ellenészrevételeit, felállítván egy tételt, a mely majdnem mákony hatással volt n t. házra, vagy legalább annak többségére; mert utána igen sokan emlegették és sok alakban fejtegették azt, mondván, hogy a fennálló államjog, az alkotmány és a közhatalmak törvényességének tag-adása törvényhozási motívumul el nem fogadható. (Halljuk! Halljuk!) Ha a kérdés úgy állana, a mint ezen tételben fel van állítva, semmi sem természetesebb, minthogy én első pillanatra minden őó'vebb gondolkodás nélkül azt mondanám, hogy az igen tisztelt képviselő urnak igaza van, mert törvényhozás motívumául a törvény tagadását elfogadni csakugyan nem lehet, mert ez contradictio in adjecto, ez voltaképen absurdum. (Igaz! JJgy van! a szélső baloldalon) Hanem a mikor végig gondoltam én azt a gondolatfűzést, mely a t. képviselő urat ide vezette: akkor meg kellett m igámnak vallanom, hogy az a gondolatfűzés csakugyan genialis volt, hogy az voltaképen a törvényhozási technieának bizonyos scholasticus metaphysicáján alapszik, (Derültség a szélső baloldalon) az egy nagyon sajátságos, nehéz dolog, úgy, hogy alig tudtam elképzelni, miként jutott a t. képviselő ur, hatalmas judiciumát félretéve, ehhez a következtetéshez. Mi az ő okoskodása ? Ez: Kossuth Lajos elvesztette honosságát. Miért? Mert a törvény egy rendelkezésének nem akar eleget tenni. Mármost, ha mi a törvényhozásnak ezen rendelkezését az ő útjából el akarjuk hárítani, akkor ezzel az alkotmány és az alkotmányos tényezők törvényességének tagadását fogjuk a törvénykönyvbe iktatni. Oly okoskodás, t. ház, melynek hogy párját megtaláljuk, a scholasticusokig kell visszamennünk. Hiszen nein ez a kérdés. A kérdés egész tisztán igy áll: 0 is elismeri, mi is elismerjük, mindnyájan elismerjük — Dárdai Sándor képviselő urat kivéve (Derültség a szélső halóidalon) — hogy Kossuth Lajos érdemeket szerzett a magyar nemzet és a magyar haza iránt és mi nem akarjuk magunkat és nemzedékünket és korunkat a hitvány hálátlanság vádjaival terhelni. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Mi egy embert, a ki akárhogy gondolkozik ma alkotmányról, delegatióröl, habár úgy gondolkozik is, mint Móricz Pál, (Élénk derültség a szélső baloldalon) mi azért őt magyar honosságától megfosztani nem akarjuk. (Helyeslés a szélső balon.) Ez a tiszta kérdés. A törvényhozás motívuma az, a mit a törvényhozás törvénybe belefektet (ügy van! a szélső baloldalon) és ő nem azt fekteti bele a törvénybe, hogy Kossuth tagadja-e a korona egységét vagy kettősségét, tagadja-e a delegatio érvényét vagy elismeri, hanem azt iktatja bele, hogy a hazának egy hű és nagy fiát honpolgárságától megfosztani nem akarja. (Igaz! JJgy van ! a szélső balon.) Ez a kérdés a maga egyszerűségében és hiába okoskodnak itt a metaphysicából jogi érveléssel, magát a kérdést a maga egyszerűségéből kivetkőztetni nem lehet, mert mi nem engedjük. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A kérdés az: igaz-e, hogy Kossuth Lajos érdemeket szerzett a magyar nemzet iránt és illő-e, hogy a nemzet ezért hálátlan ne legyen? Ez a kérdés, ekként tessék szavazni; (Tetszés a szélső balon) a többit bízzák a jogtudósokra és a cathedrara, majd azok 50 esztendő múlva megmondják, hogy mi volt az indok. (Derültség,) De énat. képviselő ur logicáját egyébként is nagyon gyengének, hézagosnak látom ebben a kérdésben és nagyon szeretem, hogy annak látom. Midőn az igen t. képviselő ur Kossuth személyét névszerint belevonta beszédébe, ekkéntjemlékezett meg róla: Kossuth Lajos nagy hazánkfia. Helyes mondás, de az ő álláspontján nem volt igaza. Neki már nem az. (Tetszés a szélső baloldalon.) Nekünk hazánkfia, Önöknek már nem, (Élénk tetszés a szélső baloldalon) hiszen önök a magyar állampolgárságot meg akarják tőle vonni. (Igaz! Igaz ! szélső baloldalon.) Hát akkor Kossuth Lajos nagy hazánkfiáról beszélni önöknek annyi, mint mézes madzag a mi szánkon és talán a nemzet száján keresztül, de nem igazság, nem logica. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mondják őt önök a nagy idegennek, mondják egykori nagy hazánkfiának, de önöknek nem „hazánkfia". {JJgy van! JJgy van! Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Hanem nekünk hazánkfia és hazánkfia marad, ha százszor leszavazzák is önök. (Élénk, helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Az igen t. képviselő ur úgy bánt ezzel a kérdéssel, mint a lusta biró szokott a ténykérdéssel elbánni. Hatalmas terminológiával agyoncsapja a kérdés benső igazságát és hatalmas cathedralis és tudománybeli terminológiával elhomályosítja a ténykérdés egyszerűségét. Ismétlem, a kérdés csak az, szerzett-e érdemeket a magyar nemzet iránt Kossuth Lajos, lehetünk-e iránta hálátlanok ? (Igaz! JJgy van! a szélső baloldalon.) Tisza István t. képviselő ur egy igazán fontos és igazán érdekes érvet hozott fel Kossuth repatriá40*