Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-380

880. országos ülés májns nók, hogy az ő honpolgársága meg nem szűnik. Mert, t. ház, ha illik valakire az, a mit a keltő megirt, hogy : Nem anyától lettél, Rózsafán termettél, Pirospünkösd napján Hajnalban születtél —• (Derültség) akkor — higyje meg a t. ház — a nótának ez a versszaka bizonyára Kossuth Lajosra szól. 0 volt az, a kit a gondviselés különös kegyelme küldött ide, hogy mielőtt bizonyos, a magyar nemesi rend élete ellen a vészharangot már-már meghúzni törekvő szellem (Derültség) ama tervét keresztül vinné, ő legyen az, a ki lehetetlenné tegye, hogy a nemesség lemondjon jogairól és nem a nemesek jogainak cassálásávab hanem a nem nemeseknek is a nemesek közé felvételével tettelehetővé, hogy szabad legyen a föld, szabad legyen az ember; a ki felépíté az egyenlőség, testvériség és szabadság templomát rang- és valláskülönbség nélkül édes mindnyájunkért. Az a Kossuth Lajos, mélyen t. képviselőház, a ki ilyképen oldotta meg hivatását, az én felfogásom és meggyőződésem szerint büszkesége nemzetemnek és ha van, a mi még örömmel tölti el aggódó kebleinket, ez az, hogy 88 éves korában törhetlen lélekkel és elcsüggedketlen kebellel munkálkodik a magyar névnek dicsőségére, fényére és a magyar nemzet boldogságára. (Ugy van! a szélső baloldalon ) Ha tehát, mélyen t. képviselőház, ilyen nagy alkotásokat vitt keresztül ez a nagy honfiú; ha tehát t. képviselőház 15 milliónyi népnek adta meg a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget, valóban, hálátlan dolognak tartanám és tartom is és következzék be bármi a világon, kimondom itt és kimondom mindenütt, (Halljuk!) hogy ha ezen törvényjavaslatot a t. képviselőház meg nem szavazza, egy oly térre lép, a mely téren többé a kegyeletnek, a hálának adójával nem találkozik. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezazoka,t.képviselőház,hogyéngrófApponyi Albert urnak imént tartott nagyszabású, nagy elmeéllel és hatalmas rhetorieával tett előterjesztéséhez nem csatlakozhatom s hogy kizárólag álláspontomnak a talapzatán maradok, történjék bármi, következzék be bármi. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ugyanezen pártról gr. Károlyi István ur elismeri mindazon nagy érdemeket, a melyek hazánk legnagyobb fiát: a mi öreg és édes atyánkat (Ugy van! a szélső baloldalon) jogszerűen megilletik, elismeri, hogy az ő emlékezete iránt mindenki szent kegyelettel tartozik és mégis azon következtetést vonja le, hogy mindennek az elismerésnek daczára el nem fogadja a szőnyegen forgó törvényjavaslatot. És még Tisza Kálmán volt ministerelnök urnak is szobrot állít, mert azt állítja elé gr. Károlyi István ur, hogy Tisza Kálmán 22-éu, csütörtökön. 1890. 379 volt ministerelnök úrra nézve épen a honossági törvény volt az az ok, a miért magas hivatását el kellé hagynia. (Derültség a szélső baloldalon.) Hiszen, ha én azt tudnám, hogy Tisza Kálmán urat annyira megszállotta a hazafiság szelnie, hogy ő magával a tényleges hatalommal is kész volt szembe szállani, hogy a nemzeti közkivánalomnak magát hozza áldozatni, én lennék az első, a ki behamvaznám a fejemet és úgy kérnék tőle bocsánatod, ha több évi képviselői pályámon nem személyileg, hanem hivatalát illetőleg talán megsértettem volna. (Derültség.) De én, t. ház, azt hiszem, hogy az csak ürügy volt arra, hogy bizonyos tekintetben már általa is megunt hivatalától megváljék, mert lehetetlenség, hogy ha ő komolyan akarta volna a honossági törvény megváltoztatását, azt a királyt, a ki annyi jóérzülettel van a nemzet iránt eltelve, ne birta volna capacitálni, hogy épen ő Felsége népszerűségének megerősítése szempontjából e törvényjavaslatot keresztül nem vihette volna. És hiába beszélnek, hiába akarják a dolgot szépíteni é* takargatni, egy dolog annyi, mint kétszer kettő négy s ez az, hogy a Kossuth nymbus a legkisebb gunyhóban és a legmagasabb palotában is él. (Igaz! Ugy van! balfelől.) És leginkább mi tudjuk, a kik a nép közt meg szoktunk fordulni, hogy bizony, ha bekövetkezik az, a mitől mindnyájan tartunk, hogy a lét fentartásáért nehéz küzdelembe kell, hogy keveredjünk, a magyar nép, ha azt fogják neki mondani, hogy: „Kossuth Lajos azt üzente: Elfogyott a regimentje", (Derültség) minden fegyverfogható ember a csatatéren lesz, de ha azt fogják neki mondani, hogy menjen a csatába, mert van közös ügy, van delegatio s van osztrák-magyar monarchia, ezt nem fogja megérteni, mert a magyar nemzet csak Magyarországhoz, magyar királysághoz van szoktatva (Igaz! Ugy van! balfelöl) s ezt az osztrák-magyar országot nem érti s a delegatióról hiába .beszélnének!, mert ő azt mondja, hogy nem birja megemészteni. (Derültség.) Természetes tehát, hogy ily dolgokért lelkesülni sem tud. Szükségesnek jelentkezik, t. ház, hogy én gróf Apponyi Albert s azon képviselő urakkal szemben kik a törvényjavaslat elfogadása ellen nyilatkoztak, bizonyos tekintetben az eszméket tisztázzam. Ezek ugyanis azt állítják, hogy e törvényjavaslat elfogadása által a m. kir. állameszme lenne megtámadva, azon okból, mert Kossuth jóatyánk nem akarja elismerni mindazt, a mi 1867ben történt és az az évi XII. törvényezikkben I szentesítést nyert. Szóval mint hogyha ő az egé^z ; koronázást s mindazt tagadná, a mi az alkotmányos élet attribútumait képezi. Vájjon tagadja ezeket Kossuth, arról nincs tudomásom, de tudomásom van arról, hogy ugy Kossuth Lajosnak, mint az e padokon ülő képviselőknek szent és el-