Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-365

20 365- országos Illés mfljns 2-án, pénteken. 1890. A 4-ik §-ban a minister ur kéri magának azt a meghatalmazást, hogy neki joga legyen nem ugyan a járásbíróságok székhelyeit, hanem a járásbíróságok területeit egészben vagy részben egyik törvényszéktől a másikba, egyik tábla területétől a másikhoz beosztani. Nem állítom, hogy a minister ur a végletekre fogna menni; de csakhogy a meghatalmazás jelentőségét illustráljam, fel akarok hozni egy példát. Ha a t. képviselőház megszavazza e meghatalmazást, akkor a minister urnak joga lesz például a váczi járásbíróság egyik részét a kolozsvári kir. táblához csatolni. (Élénk derültség a jobboldalon.) Engedelmet, ilyen a meghatalmazás. Ez egyébiránt csak ad absurdum vitele ezen absurdumnak tetsző meghatalmazásnak. (ügy van! a szélső balfelöl.) A ki pedig a törvényhozástól ilyen meghatalmazást kér, annak ilyen ellenvetésre is el kell készülve lennie. (Derültség jobbfelöl.) De én továbbmegyek. Vegyünk egy gyakorlatibb és olyan példát, melyet esetleg meg is valósít a t. minister ur. Tegyük fel, hogy a karczagi járásbíróság területét részben a debreczeni, részben a budapesti kir. táblához fogja beosztani, természetesen maga a székhely is a területhez tartozván, azt is egyik vagy másik táblához fogja odacsatolni. Ha ez megtörténnék, akkor megszűnik a járásbíróság jelentősége, mert marad oly terület, melynek székhelye más hova tartozik és igy annak okvetlenül új székhely kellend. Ily természetű meghatalmazást kíván a minister ur, melyhez hasonló meghatalmazásokat azonban a függetlenségi párt sem a jelenlegi, sem más ministernek megadni nem volt s nem lehet hajlandó. T. ház! A mi azonban engem e törvényjavaslat megítélésénél arra vezet, hogy azt annak harmadszori felolvasása után, ha a módosításaink el nem fogadtatnánk, meg ne szavazzuk, az főleg két dolog, (Halljuk! Halljuk!) mely megérdemli, hogy megvitattassék s miután azon ünnepélyes Ígéretet méltóztatik tőlem venni, hogy a részletes tárgyalásnál nem fogom e dolgokat újabban felhozni, ne méltóztassék rossz néven venni, ha miután ezek a harmadszori megszavazás kérdésével kapcsolatosak, itt fejtem ki azon érveket, melyek különben a részletes tárgyalásnál volnának czélszerubbeu felhozhatók, melyek a 13., 19. és 20. szakasznak megszavazását részünkről merő lehetetlenséggé teszik. A 13. §. a jogegység szempontjából azon intézkedést tartalmazza, hogy az igazságügyministernek s a Curia elnökének — külön-külön — jog adatik oly esetekben, melyekben a kir. tábla, mint utolsó fórum ítél vagy ítélt, a concret eset felett hozott ítéletet, ha egy vagy több kir. táblának ítélete elvi szempontból ellentétben áll, de azon esetre is, a mire súlyt fektetek, hogy ha az ítélet a jogszabályokba ütközik, szóval midőn a legalitás szempontjáról van szó, a Curia elé terjeszteni teljes ülési megállapodás czéljából s azért, hogy — az igazságügyi bizottság szövegezése szerint — a Curia e teljes ülése az 1881 : LIX. t.-cz.4. §-áaak joghatályával hozhasson irányadó elvi megállapodásokat. E dolog, t. ház, annyira fontos, (Halljuk! Halljuk!) hogy a mélyreható megvitatást nemcsak feltétlenül igényli, hanem meg is követeli. Első sorban szembeszökő az a kérdés, vájjon e dispositio egy organisationalis törvényjavaslat keretébe tartozik-e vagy sem? Vájjon a jogegység megóvása érdekében tett ily természetű intézkedés tartozhatik-e egy tisztán az administratio keretébe vágó törvényhozási intézkedéshez vagy sem? szóval lehet-e egy nyilvánvalóbag és eminenter perjogi kérdést a perjog intézményeinek ismerete nélkül egy szervezési törvényjavaslatban helyesen megoldani vagy sem? Még csak vitatni sem tartom szükségesnek a törvényhozás bölcsessége előtt azt, hogy egy ily intézkedés, mely a perjog alapelemeinek s a fellebbezési rendszernek ismerete nélkül akar törvényhozási actus tárgyává tétetni, nézetem szerint szerencsétlen conceptio. Nem való tehát ez az intézkedés ide, első sorban azért, mert ez nem szervezeti kérdés, hanem eminenter perjogi kérdés. De már most megadható-e ily meghatalmazás a ministernek és a euriai elnöknek ? Megadható-e ily természetű bíráskodás közjogi szempontból magának a Curiának ; igen vagy nem ? Mit jelent ez a szakasz? Azt, hogy ott, hol már a biró a concret eset felett végérvényesen néha irreparabiliter et irrevisibiliter ítélt: ott adassék meg a Curia elnökének és a ministernek az a jog, hogy a már meghozott végérvényes ítéletet stigmatisálhassa, még pedig két irányban; először azért, mert elvileg ellentétben áll egy másik tábla ítéletével és másodszor főleg azon szempontból, hogy ellentétben áll magával a jogszabálylyal is, szóval, hogy törvénytelen. Mit jelent ez? Ez szavakba való elburkolisa annak a thesisnek, hogy ott, a hol törvénymagyarázatnak és törvénypótlásnak, szóval oly intézkedésnek van helye, mely tisztán a törvényhozás hatáskörébe tartozik, felruházzuk a Curiát oly bíráskodás jogával, mely — a mint rögtön ki fogom fejteni — gyakorlati szempontból absolute értéktelen és legfölebb oly chaosra vezethet, mely compromittálja a táblát, a Curiát és a ministert egyaránt, a nélkül, hogy valakinek használna, (ügy van ! TJgy van! a szélső baloldalon.) Mert miként áll a dolog, t. ház ? Tegyük fel, hogy kilencz-tiz tábla kimondott egy elvet, a Ilik máskép ítél; tegyük fel, hogy az Ítélet ellen nincs sem felebbezésnek, sem perújításnak helye, mert ily esetek is vannak s igy az jogerős lesz. A minister azt fogja mondani: az ítélet illegális. Az felmegy a Curiára, mely vagy compromittálja