Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-378

234 378. országos ülés május 20-án, kedden. 1890. lábába, a szolgaiasságba sem fogok beleesni soha, megjegyzem, még királyom irányában sem. (He­lyeslés szélső balfelől.) És ha ezen a földön, melyet hazánknak akarunk nevezni, mint magyarok aka­runk megmaradni, nem volna szabad egy magyar embernek sem beleesni ezen lealacsonyító hibába. (Helyeslés szélső bálfelöl.) Mi bizonyítja, t. ház, jobban e törvény tarthatatlanságát, mint épen az, hogy az az ember, ki furfangjával ezt a törvényt megterem­tette, még mint ministerelnök látta, hogy e törvény hibás, hogy sérti a nemzet önérzetét és jó pillanatában rászánta magát, hogy e törvényt megváltoztassa. És önök túl — előbb voltam már bátor vagy szerencsés, vagy szerencsétlen mon­dani — egy lidércznyomástól szabadultak meg, mások hozsannával fogadták, némelyek hallgata­gon beleegyeztek, de az egész párt elfogadta. (Igaz! TJgy van! szélső balfelől.) És ime, mi történt? Midőn azon ember, ki ezen törvénynek megterem­tője volt, mint ministerelnök hibáját helyre akarta hozni, felteszem, hogy helyre is hozta volna, ha önök útjában nem lettek volna: megvallom, sajná­latra méltó átalakulások történtek. Én nem tudora, mi történt a culissák, a leeresztett függöny mögött a kormányváltozást megelőzőleg, nem is akarok beleavatkozni; egyet azonban tudok és ez az, hogy az a Tisza Kálmán, a mily okos embernek én is tartom, azt a törvényt nem azért hozta, hogy ő essen bele a verembe, hanem abba Kossuthot akarta beletemetni. (Igaz! TJgy van! szélső balfelől) De teljesült rajta is a példabeszéd: „A ki másnak vermet ás, maga esik bele íf . Mint minister bele­esett, bele is veszett; de annyit is mondhatok, ez a verem még nincs tele (Halljuk! Halljuk!) s én nem akarok jövendőmondó lenni, mert nincs is hozzá tehetségem, de merem állítani: (Halljuk! Halljuk! balfelől) hogy az a kormány, mely ezt a szerencsétlen honossági törvényt fenn akarja tartani, követni fogja Tisza Kálmán példáját, mert ezt a ministeri vermet csak e honossági törvény hullájával lehet betölteni. (Igaz! TJgy van! a szélső balon.) De ha a tisztelt kormány elejti e törvényt, akkor birni fogja a nemzet bizalmát, ellenkezőleg a törvény fentartása mellett annak alkotójához — épen ezen törvény által — hasonló sorsban fog részesülni. Nem akarom a t. ház türelmét továbbra is igénybe venni, (Halljuk! Halljuk!) de kijelentem, hogy a honossági törvény 31. §-ának eltörlése mellett küzdök (Élénk helyeslés a szélső balon) és elfogadom az igen t. barátom, Irányi Dániel kép­viselőtársam által benyújtott törvényjavaslatot (Helyeslés és éljenzés a szélső balon.) Madarász József jegyző: Illyés Bálint! Illyés Bálint: T. képviselőház! (Halljuk!) Magyar embernek, midőn testvéreiről van szó, kik vele egy és ugyanazon édes hazának gyer­I mekei, melyhez ugyanazon természetes jogok, | ugyanazon gyermeki kötelékek kapcsolják — mi­í dőn ezekről van szó és pedig oly értelemben, hogy kérdésessé válhatik reájok nézve: ha vájjon tart­hatnak-e jogot arra, hogy a szülőhaza gyermekei­nek neveztessenek ? — bizony elfásultság nélkül hallgatnia nem lehet. S az mentse ki gyöngesé­gemet, ha a honossági törvény kérdésében az j előttem elhangzott jeles beszédek után is fel­i szólalok. Mint Irányi Dániel t. képviselőtársam, ugy vagyok én is meggyőződve, hogy a honpolgárság joga: természeti jog, melytől megfosztani senkit sem lehet. A szüle kitagadhatja ugyan gyermekét, de azt a tényt, hogy az tőle származott s vérörökség szerint hozzá tartozik, elvitatni nem fogja soha. Az ily kitagadás s átvitelesen, honpolgári kiközö­sítés erőszaktétel a természet adta jogokon s ma­gának a törvény és társadalmi rend alapjának: az igazságnak kiközösítése, melyre törvényhozónak nem lehet, nem szabad, hogy jogosultsága legyen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Prometheus isteni lángot lopott el, hogy lelket önsön a durva anyagba s mégis bűnhődnie kellett, mert a természet törvénye ellen cselekedett. Hát a ki a törvényből lopja ki az isteni lángot, ki a törvény lelkét, az igazságot ragadja ki annak porhüvelyéből, ugy, hogy a kezében csak a száraz paragraphus marad, jelképezni mintegy azt a kettős csavar lánczszemekből alkotott bilincset, mely az ember kezére és lábára nehezedik: ne vonná-e magára, ha nem az istenek haragját, de ember­társai rosszalását. Ily rosszalással áll a nemzet nagyrésze, ily rosszalássa] állunk mi az évtizedek előtt alkotott honossági törvény 31. §-ával szemben s kívánjuk az elkövetett bün helyreigazítását, kívánjuk a tör­vény módosítását a természeti jog és igazság­alapján s kívánjuk egyszersmind a honfiúi köte­lesség alapján. Nem hivatkozom a nagy Széchenyinek már sokszor hangoztatott mondására: oly kevesen va­gyunk, hogy még az apagyiíkosnak is meg kellene kegyelmezni, csak a statistikára utalok mindenkit. Ebből látni fogja fajunk szaporodásának kedve­zőtlen arányával szemben megdöbbentő nagy tö megét a bennünket át- és köriilözönlő s másfelé gravitáló idegen elemeknek. Láthatja, hogy mi itt egy oly kis szigetet alkotunk, melyet hullámok verdesnek mindenfelől és sokszor jelentéktelennek látszó vízcseppek mosnak alá. (Igaz! TJgy van ! a szélső balon.) Az ebben rejlő veszélyt látták és érezték a nemzet nagyjai mindenkor. Sőt voltak egyesek, kiket a honszeretet és lelkesülés lángja testvérek keresésére ösztönzött túl a haza határain, messze tengerek és idegen vadnépek birodalmán túl, kik

Next

/
Thumbnails
Contents