Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-376

Í94 376. orsiágog ülés mijos 18-án, pénteken. 1890. laieus ötlet kedvéért, egész közoktatásügyünket átalakítani és századokon át szerzett tapasztalokat eldobni, nem helyes és nem bölcs eljárás, nevezzék bár ezen óvatosságot orthodoxiának vagy akárminek. A t. előadó urnak még csak egy megjegyzésére kívánok észrevételt tenni. Nagy derültséget tudott élőid zui azzal, hogy vájjon az orvosnak kell-e tudni a görög szavak aoristusát, genitivusát, accentusát, azért, hogy a jelentésöket ismerje ? Az efféle észrevételekkel olyformán van az ember, mint valakinek azon okoskodásával, hogy minek a nap nappal, a mikor úgy is világosság van, jobb volna, ha éjjel sütne, a mikor setét van. A t. előadó ur, a ki ismeri a nyelv formáit, észre sem veszi, hogy miként segítik ezek őtet a szók megértésében s azt hiszi, hogy az is olyan könnyen értené, a ki a grammatieát nein tudja. Azt mindenki elismeri, hogy a theologusnak kell görögül tudni, ellenben némelyek állítják, hogy az orvosnak nem. Múltkori beszédemben kimutattam és a t. házban sokaknak figyelme megakadt rajta, hogy a görög szók tömege, melyet a theologiai nyelv használ, nem nagyobb, sőt valamivel kisebb, mint az orvosok által használt szók és hogy a szóknak ily nagy tömegét gépiesen, a nyelv formáinak ismerete nélkül senki meg nem tudna tanulni és tartani. A t. előadó ur olyan könnyen beszél arról, hogy ezt igy is lehet, úgy is lehet érteni. Természetes, hogy az előadó urnak igy is, úgy is lehet érteni és mindenkinek lehet, a ki a görög nyelv formáit ismeri. Szóval: nappal mindenkinek világosság van; de hogy az olyan orvosnövendék, a ki a középiskolában görögöt nem tanult, megtanulni és megtartani nem lesz képes, arról egészen bizonyos vagyok, mert ez az emberi agynak határát túlhaladja. Miután a t. háznak, a mint látom, hangulata van most e fejtegetések hallgatására, örömmel folytatnám tovább a tárgyi fejtegetéseket, ha a vita az én beszédem és Asboth t. képviselő uré után egyáltalában nyújtana rá valami anyagot; de a mit nyújtott, azt már kimerítettem s igy átmegyek a felmerült személyes kérdésekre. Vadnay Károly t. képviselő ur beszédének főtartalmát beszédemnek egy oly részletére alapította, a melyre én nem fektettem oly nagy súlyt, mint a t. képviselő ur. Hiszen beszédemben gúnyos részlet nem volt több, mint épen csak az, a midőn a felett értekeztem, hogy a t. bizottság, mig egyfelől azt mondja: korunk nagyszerű vívmányai, az emberi tudás óriási tömege s többi efféle pharásisok, a melyek miatt a görög nyelv tanítását meg kell szüntetni és helyébe e nagy vívmányokat és óriási tömegeket tenni, hát ime; tényleg a helyébe teszi a rajztanítást. Ez engem valósággal egy kis mulatságra ösztönzött, a melyben e ház több tagja is osztozott. Hogy én a fejtegetést talán egy kis humoristicus elemmel vegyítettem, az talán igaz, de nem hiba, sőt természetes. A t. képviselő ur mégis abból a szempontból akadt belé ebbe, hogy ez valami valótlanság volna. Szállítsuk le tehát mindkét oldalról a dolgot oda, a hol a valóság* van. En azt mondtam, hogy két napi vitába keveredett a bizottság. A t. képviselő ur azt mondja, hogy két rövid összejövetelt tartott. Hát az egyik öszszejövetel tartott d. u. 5 órától esti 9 óráig. Ez bizottsági ülésnek a leghosszabb és nem rövid összejövetel; mert egyenlő egy napi ülés tartamával. Ezen négy órai időből, én, mint a javaslat ellenzője, beszéltem körülbelül egy negyed óráig, a javaslat védelmezői szintén körülbelül egy negyed óráig és ezen néhány perez alatt a főkérdés eldöntetett. Ekkor pedig következett annak tárgyalása, a mit Kiss Albert t. képviselőtársam jegyzett meg, hogy a szövegbe bele kell tenni a pótlékot, tehát azt, hogy mit tegyünk a görög helyébe. Javasolták a katonai gyakorlatokat, természettudományokat, a franczia nyelvet stb. és a t. előadó ur volt ki azt mondta, hogy nem jó, hogy ez a kérdés itt felmerült, baj lesz belőle. Én azt hiszem, t. ház, hogy az előadó urnak ez a szava elég anyagot szolgáltatott nekem arra, hogy azt a képet, a mely kissé homoristicusau van színezve, a ház elé hozzam. A másik bizottsági ülés nem tudom, mikor végződött, mert én csak két óráig voltam jelen, de azután el kellett mennem, nem azért, mint a t. képviselő ur mondta, hogy egy bizonyos enquéte eljárását utánozzam; mert habár valami nagy részt nem vettem is ott a részletes vitában, de tényleg egy párszor röviden hozzászóltam. Ez mindenesetre két napi, bár nem reggeltől estig tartó, hanem akkora terjedelmű vita, a minőre két napi rendes ülés kiterjed. Azt mondja továbbá a t. képviselő, hogy hiszen megváltozott a szöveg, ez bizonyítja tehát azt, hogy nem álllak azon álláspontra, hogy az egész fogadt issék el ugy, mint a minister mondta. Igaz, t. ház, a szöveg némely részletében megváltozott, de épen e pontban nem változott meg benne egy betű sem. A t. képviselő ur — valóban azt hiszem — csak a vita hevében és izgalmaiban mondhatta nekem, hogy akkora önteltséget, akkora dicsekedést a görög nyelv ismeretével még soha senkitől sem hallott, mint a hogy én dicsekedem azzal, hogy miképen tudok görögül, sőt hogy még a tanítványaimat is ugy megtanítottam, hogy azok is jól tudnak. Hát igaz, t. ház, hogy beszédem folyamában egy szóval oda vetettem, hogy tanítványaim közt sok jó görög van, de ugyanezen beszédemben áll az is, hogy én a nyelv tanításával nem foglalkozom és abban gyakorlottságom