Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-376

jyg 876. orsságes ülés május 16-án, pénteken. 1890. göt pártolják? Ez, t. ház, némileg kényes kérdés és nem is kívánnám, hogy mi itt egymást examináljuk. A kérdést nem kell igy felállítani; mert az egészen téves volna. Hiszen kérdem, csak az-e hasznos, a mit az ember előrehaladottabb korában ép ugy tud, mint fiatal korában? Kérdem például a t. előadó urat, ki a görög életnek alapos ismerője, a ki fiatal korában valószínűié r tornázott is s a kiről felteszem, hogy jelenleg nem igen birja mindazon testi ügyességeket végezni, a miket régebben végzett; mondhatja-e azt, hogy a torna nem ér semmit, mert ő jelenleg nem bir annyiszor és annyiszor ugrani, vagy mert ezt vagy azt a testi ügyességet nem képes többé kifejteni'? De mert ő fiatal korában a testi ügyességeket gyakorolta, ez izmainak és testrendszerének minden esetre nagy előnyére volt s ennek hasznát most is élvezi és érzi. Ép igy vagyunk, t. ház, a nem izomerősítő, hanem lélekidomító és észfejlesztő eszközzel, a melyet szerencsénkre a görög nyelvben birunk. S ha mi, a kik, hogy ugy mondjam, rajongunk a görög nyelvért, ma egy árva szócskát sem tudunk a görög nyelvből, ezért még tőlünk azt a szellemi felüdülést, melyet a göröggel való benső foglalkozásnál élveztünk, senki sem fogja elvitatni és eltagadni. Egészen alapos félreértés volt tehát az, a midőn azt mondották, hogy a görög nyelvvel s egyáltalában a classicai nyelvekkel nem azért foglalkozunk, hogy azoknak practicus hasznát vegyük; hogy később, mint 40 —50éves emberek, olvashassunk és Írjunk azon a nyelven. Boldog, a ki teheti; a ki ráér s kinek viszonyai megengedik, hogy a nyelvekkel foglalkozzék folyton; de a ki iskoláinak bevégezte után nem foglaikozhatik a nyelvekkel, az ne sajnálja, hogy iskolás korában buzgón foglalkozott velők, mert nem az elért eredmény, hanem a ráfordított munkaerő az, a mi valódi áldása a classicus nyelvekkel való foglalkozásnak. Nem az a görög nyelv valódi áldása, a mit az ember megszerzett, zsebre tehet és hazavihet, hanem az a szellemi munka, melyet ráfordított, mit nem lehet kicsinyelni avval, hogy azt mondjuk, hogy az 50 éves ember alig tud még valamit görögül. Hallottam más érveket is, különösen a t. minister ur részéről, oly tetszetősen előadva, hogy sokakat talán meg is győzhettek. Azt mondta, tudniillik, hogy ő nem tapasztalta a göröggel való foglalkozásnak azt a bizonyos varázshatását; például kiváló férfiaknál sohasem vette észre, hogy az illető tanult-e görögül vagy sem. Meghiszem, de ez épen az ő lényének sajátsága. A t. minister ur ugyanis hijján van annak a jellemvonásnak, a mely korszakunkat oly kiállhatatlanná és kevéssé szeretetreméltóvá teszi; tudniillik nincs neki megadva a eritisálás. De mi, a kik, fájdalom, ezen igen kellemetlen tulajdonságra vagyunk kárhoztatva, az emberekben igen gyorsan és igen könnyen észreveszszük, hogy vájjon humanisticus irányban müveiődtek-e vagy sem. A minister ur egy igen csattanós példát is hozott fel: Deák Ferenczet. De szabad-e szabály gyanánt felállítani azokat, a kik ugy kitűnnek a közönséges halandók sorából, mint valódi szellemóriások ? Egy Deák Ferencz, a maga szabályos, mintaszerű eszével, nem szorult arra, hogy a görög nyelv segélyével képezze ki magát és hogy gondolkozásmódját azzal tegye szahatosabbá, lucidusabbá. De mi, közönséges emberek, nagyon is rászorulunk. Ha Deák példáját akarnók tovább vinni, azt mondhatnók, hogy nem kell magánjogi és büntetőjogi törvény, mert ha az emberek mind olyanok volnának, mint Deák Ferencz, sem magánjogi, sem büntetőjogi Összeütközések nem fordulnának elő. Ily mintaemberekből vagy viszonyaikból nem lehet tehát általános szabályt levonni. Csak azt kívántam constatálni, t. ház, hogy a minister ur helyes czél felé törekszik, de eszközei nem felelnek meg czéljának. És ha az, a mit itt proponál, törvénynyé lesz, a miben már most nem is kételkedem, egy szép napon azt fogja észrevenni, hogy más dolgot csinált, mint a mit akart. Ma még abban az illusióban ringatja magát, hogy e törvény által egy lépést tesz, a mint ő mondja, az egységes közép'skola felé, de a mint mondani akarta, a bifurcált középiskola felé. De e lépést nemcsak hogy meg nem teszi, hanem e javaslattal saját czélja elérését meg is nehezíti, sőt tán lehetetlenné is teszi. Arra következtet, hogy a minister tűrni fogja azon gymnasiumoknak nevezett iskolákat is, melyekben a görög nyelv és irodalom a maga eredeti nyelvén egyáltalában nem adatik elő. De ha azt is kívánná a t. minister ur, hogy minden egyes gymnasiumban az eddig fennállott görög nyelvi és irodalmi cursus mellett egy pótcursus áliittassék fel, ennek az 1 következménye, hogy mindazok, kik nem kénytelenek a pótcursusban részt venni, nem fognak oda menni, hanem tanulni fogják azokat a póttárgyakat, melyekre később fogok kiterjeszkedni. Ezzel le lesz szállítva országszerte a görög nyelv jelentősége és később, mikor azt a bizonyos második és harmadik lépést meg akarja tenni a t. minister ur, ha czélját véglegesen el akarja érni és felállítani a bifurcált középiskolát és annak egyik ágát, a tiszta humanisticus gymnasiumot meg akarja alkotni, nem lesz senki, ki abba a humanisticus ágba bele akar menni, mert maga a minister ur mondja azt, hogy a görög nyelv felesleges, nem kell azzal törődni és azt ugy sem lehet elsajátítani, mert négy évi nagy fáradság után nem érhetnek el többet, mint — a hogyan az előadó ur mondja — hogy hézagosan birnak olvasni, vagy a mint azt a minister ur leszállította,