Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-371
134 871. országos fiiéi május 9-én, pétiteken. 1890. Ennélfogva, miután a t. előadó ur még adós maradt azzal is, a mi észrevétele az elévülésre volna: azt gondolom, hogy az előadó ur ezen védelme a bizottság jelentése mellett nem állhat meg, illetőleg annak hiányos voltát nem pótolhatja. Én tehát kérem a t. házat, hogy az illető bíróságnak ezen, igazán törvényellenes eljárását, illetőleg kérését és a bizottság azon indítványát, hogy ez esetben a mentelmi jog függesztessék fel, elvetni méltóztassék. (Helyeslés a szélső bálon.) Polónyi Géza: T. ház! Félremagyarázott szavaim helyreigazítása okából kívánok szólani. (Halljuk!a szélső balon.) A t. előadó ur elismeri, hogy törvényben ugy van, a mint én mondottam. Igaz, hogy 1867. május 17 én a minister felhatalmazást nyert a sajtó-eljárás megalkotására, de nem nyert felhatalmazást arra, hogy kihágást alkosson. Törvény helyett ministeri rendelettel nem lehet valamely cselekményt vagy mulasztást kihágásnak qualific'dni, (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon) a mint hogy az illető bíróság maga sem hivatkozik a rendeletre, hanem a törvényre, a mely azonban világosan ellene szól. Ha kiadjuk a képviselő urat, ezzel mintegy törvénymagyarázatot pótolunk, azt mondván, hogy csakugyan a tör vény nyel ellenkező eljárás a helyes s követeljük, hogy az ügyésznek küldessék köteles példány; pedig a ki a hatóság elnöké nek elküldötte, nem követett el kihágást, ha mindjárt az ügyésznek el nem küldötte is s a törvényt nem lehet ministeri rendelettel ugy megváltoztatni, hogy ez új kihágást alkosson, valamely cselekményt vagy mulasztást kihágásnak minősítsen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ugron Gábor: T.ház! Felvilágosítást kell, hogy kérjek a t. előadó úrtól szavazatom adása előtt. (Halljuk! Halljuk !) Felvilágosítást kérek a t. előadó úrtól arra nézve, mivel van igazolva, hogy Kapotsfy Jenő képviselő ur a köteles példányokat az ügyészségnek be nem küldötte? Mert a mint én tudom, az illető lapok postára küldettek s a királyi ügyészségnek semminemu törvényes intézkedése nincs arra nézve, hogy a kiadó postavevénynyel lenne köteles az illető példányokat elküldeni. E szerint kérdésessé válik, vájjon a posta a feladott példányokat megküldötte-e a királyi ügyészségnek vagy sem ? Ezt csak azért kérdem, hogy tudjuk, vájjon nem a postai kézbesítés körül történt-e a mulasztás? Mert ha ezt nem tudjuk, hogyan ítélhetjük meg, vájjon itt zaklatás esete forog-e fenn, vagy sem ? Hogy e tekintetben ítéletet mondhassunk, tudnunk kell, vájjon csak nem kézbesittettek-e azon számok vagy valóban nem küldettek-e el? Mert igazán csak ikkor lehetne ezen kérdésben a kihágás esetét megállapítani, hogy ha a kiadó a beküldésre feltozólittatván, azt megtagadta volna. De hogyha azon eset forog fenn, hogy a postai kézbesítés körül előfordult rendetlenség következtében nem kapta meg az ügyész a példányokat: akkor az a kérdés, hogy reclamálta-e az ügyészség s az illető megtagadta-e a beküldést? Mert ha ezek meg nem történtek, azon esetben itt zaklatás esete forog fenn. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Gál Jenő (feMnczi) előadó: T. ház! Ugron Gábor t. képviselő urnak tartozom azon felvilágosítással, hogy annak az elbírálása, vaj ion ezen hirlappéldányok tényleg elküldettek-e vagy sem az illető királyi ügyészségnek, a mentelmi bizottság hatáskörébe nem tartozik. A mentelmi bizottság ugyanis azt vizsgálja : vájjon azon tény, melylyel valaki vádolva vagy terhelve van, törvénybe ütközik e vagy sem s az az illető képviselő személyével összeköttetésbe van e hozva, vagy sem. (Helyeslés a jobboldalon.) A zaklatás tenyéré azonkívül vizsgálja a bizottság, vájjon az illetékes bíróság kéri-e a mentelmi jog felfüggesztését és forog-e fenn zaklatás esete vagy seml Különben azt hiszem, a t. képviselő ur a bizonyítás kötelezettsége tekintetében nagy tévedésben van, mert a törvény és a ministeri rendelet a lap tulajdonosának kötelességévé teszi, hogy a hirlappéldányokat a főügyésznek beküldje. Polónyi Géza: A törvény nem! Gál Jenő (felvinczi) előadó: A menynyiben tehát ezen kötelezettség elmulasztásával vádoltatik, neki kell igazolnia, hogy ezen kötelezettségnek eleget tett. (Helyeslés jobbfelöl. Ellenmondás a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sem lévén félj egyezve, ha szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. Következik a szavazás. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a bizottság javaslata szerint Kapotsfy Jenő országgyűlési képviselőnek mentelmi jogát ezen esetben felfüggeszteni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik a bizottság javaslatát elfogadják, méltóztassanak feláll ani. (Megtörténik. Felkiáltások: Kisebbség! Többség!) Kérem azon képviselő urakat, a kik nem fogadják el a bizottság javaslatát, méltóztassanak fel áll ani. (Megtörténik. Felkiáltások: Többség! Kisebbség! Meg kell számlálni!) Miután a megszámlálás kívántatik, kérem azon képviselő urakat, a kik a bizottság javaslata szerint Kapotsfy Jenő képviselő ur mentelmi jogát felfüggeszteni kívánják, méltóztassanak szakaszonkint felállni, hogy a jegyző urak a szavazókat megszámlálhassák. (Megtörténik.) Most kérem azon t. képviselő urakat, a kik nem fogadják el a bizottság javaslatát, méltóztassanak szakaszonkint felállani. (Megtörténik.) Elnök: T.ház! A jegyzői kar összeszámít-