Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-363

•:; 368. országos ülés április 22-én, kedden. 1890. enyhítésére vagy megszüntetésére, melyek felszólalásomnak indító okai valának. Ha tehát a t. minister ur válaszában igen kielégítő magyarázatokat adott azon intézkedésekre nézve, melyeket azóta egy enquete következtében tett, én erről csak köszönettel vehetek tudomást és legkevésbé sem juthat eszembe, hogy a fővárosi kereskedők nevében vagy érdekében követeléseimben túlmenjek azon határon, melylyel beérhetni vélik maguk ezen kereskedők, azoknak illetékes képviselői. Csak azt jegyzem meg előre is, hogy sohsem volt az én felszólalásomnak az az értelme, hogy a minister ur által létesített rendszer általában rossz ; én interpellatiómban soha sem mondtam, hogy a régi rendszer fentartassék, mert igen jól tudom, hogy a főváros nagy közönségének érdekében áll, ha nem kell a postahivatalnál a kifizetésekre várnia, hanem a pénzt a házhoz kapja. Én csakis az üzleti köröknek sérelmeit hoztam fel, nem pedig a nagy közönségét, a melyie nézve azon intézkedés már első alakjában is jótékony hatással volt. Az üzleti és kereskedelmi világ forgalmi érdekei azonban más szempont alá esvén és azokon az előbbi rendelkezés által, mint a gyakorlat mutatta, sérelem ejtetvén, ezeknek az orvoslását kértem és ezt a kereskedők érdekében el is értem annak folytán, hogy a minister ur bölcsen belátván, hogy intézkedésében vannak hibák, azokat készségesen orvosolta. A hibák forrása a személyzet számának csekélységében volt és midőn most a minister ur maga kijelentette, hogy 80-ra emelte a kerületek számát és hogy a személyzetet mennyire kellett szaporítania, hogy ez költségeket okoz, ezzel beigazolta, hogy a nagy munkának, mely a postán van, még ma sem felel meg a személyzet létszáma; azonban a postai utalványoknál a minister ur segített, mert a személyzetet szaporította. A mi azon panaszokat illeti, melyek a megterheltetésre nézve felmerültek, azok részben megszüntettek az által, hogy a minister ur a díjakat leszállította és igen természetes, hogy azok, a kiknek az állam szolgálatokat teljesít, ezen szolgálatokért bizonyos megfelelő, rájuk nézve nem túlságos magas díjakat fizessenek. De itt gyakorlati szempontból egy kérdést vagyok bátor felhozni. (Ralijuk ! Halljuk!) Tartozik-e fizetni ilyen díjakat olyan postautalványokért is valaki, a melyek poste restante érkeznek ? Mert azon eset felmerül, hogy a postaigazgatóság olyan utalványokért követel díjakat, a melyek poste restante érkeznek, melyeket pedig ő nem kézbesít. Ha pedig nem kézbesíti, mi jogon követel érte fizetést? Itt ellenszolgáltatásról szó sincs, a rendeletben pedig, melyet a minister ur kiadott, az ilyen poste restante érkezett utalványokra nézve intézkedés nem foglaltatik. Az intézkedésnek tehát itt hiánya van, vagy hiányos talán a postaigazgatóság felfogása. Ezeket mellékesen megjegyezve, még azt is elismerem, hogy a consignatiók behozatalával a sikkasztások lehetőségének —amennyire emberileg lehetséges — eleje vétetett. De én a sikkasztások alatt nem olyanokat értettem, a melyeket postahivatalnokok követnek el, hanem oly sikkasztásokat, melyek a consignatiók behozatala előtt lehetségesek voltak a kereskedők megbízottai részéről, mivel akkor a kereskedőknek nem volt ellenőrzésük saját megbízottaik felett. Most ez is orvosolva van s igy erre nézve sincs több megjegyzésem. Hanem az igen t. minister úrhoz volna néhány szavam. 0 annyi érdemet szerzett a főváros körül hivataloskodásanak egész ideje alatt, hogy az emberi gyöngeség folytán méltán követelhetünk és várhatunk tőle íijabb érdemeket és ezen szempontból kérem, hogy gyakori és nagy haszonnal járó szemléi alkalmával részesítse figyelmében a fővárosi postahivatalok szervezetét nemcsak a központban, hanem a kis postahivatalokban is, melyek a fővárosban elszórva léteznek, mert ezek a postaforgalomnak egyik leghiáiiyosabb részét képezik és a kereskedésre és a forgalomra nézve nagy akadályul szolgálnak. Ha csak — hiszen legközelebb van hozzá, mert leggyakrabban lehet ott dolga — a vámházi, igen fontos postahivatalt nézi, a hol egy szűk, sötét szobában van összezsúfolva az egész ottani kezelés, nagy összegű pénzekkel,nagy tömegű csomagokkal, szállító- és ajánlott levelekkel, stb. teljes lehetetlen ezen viszonyok közt megfelelni a forgalom igényeinek és a közönségnek a posta iránti természetes és jogos követelésének, zsúfolódnak az emberek, zsúfolódik a munka, nem végezhető az rendesen, a postahivatalnokok meg vannak kínozva a szűk helyiségekben. így van az másutt is. Természetesen az állam jövedelmeinek szempontjából is némi fontossággal bir az, hogy egy ilyen nagy városban a posta-állomások ugy szerveztessenek, miként az külföldön nagy városokban szokás, hogy az állomásokon könnyen hozzáférhető helyeken a közönség megtalálja mindazt, a mire szüksége van az egymással való közlekedésre, legyen ott telephon, posta és egyáltalában a postaközlekedésnek minden ágazata és megtalálja azt, a mi most náluuk igen hiányzik, ha például valaki levelet akar irni a vidékről felzónázott idegenek közül, hogy az ne legyen kénytelen kávéházba menni és költeni, hogy ott Írhasson, hanem magában a postahivatalban — mint ez Berlinben és másutt is van —- csekély díjért kapjon levélpapirost és borítékot és ott megírhassa levelét. Ezeket csak felemlítem. Nem akarom én a t. kereskedelmi minister urat informálni arról, hogy mik szükségesek egy nagy főváros postai forgal-