Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-343

gg 348. országos ülés márczius 1-én, szombaton. 1890. tiszteletre, buzdításra és elismerésre érdemes indokok vezetik azon férfiút, a ki helyén marad akkor is, midőn semmi, emberileg felfogható személyes tekintet arra nem ösztönzi, (Élénkhelyeslés és tetszés jobbfelöl) midőn maradásának egyetlen indoka az igaz, hazafias kötelességérzet. (Zajos helyeslés és tetszés jóbbfélől.) A t. ellenzék folyton azt állítja, hogy a ministerelnök ur parlamenti helyzete tarthatatlan, mert ő pártjával meghasonlott. Annyit legalább engedjenek meg t. uraim, hogy mi a magunk dolgairól jobban vagyunk értesülve, mint önök (Derültség és helyeslés jóbbfélől) és ezen teljesen jól értesülés alapján biztosíthatom önöket, hogy a politikai és erkölcsi solidaritas e pá: t és a kormányelnök ur között soha erősebb nem volt, mint most. (Zajos helyeslés, ügy van! "ügy van! jóbbfélől.) Biztosíthatom önöket, hogy ha zsarátnok hull az ő fejére, abból mi is kiveszszük a magunk részét s ha dicsérettel illetik politikánkat, örömmel nyújtjuk át neki az elismerés koszorúját. (Élénk helyeslés és tetszés jóbbfélől. Zaj, mozgás szélső baloldalon.) Nem akarom a t. háznak fogyatékon levő türelmét tovább is igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) A lefolyt, hosszan tartó vitából arról győződtem meg, hogy mindazon érvek, melyek a ministerelnök ur politikai és parlamentaris állását megingatottnak tüntették fel, mint szappanbuborékok foszlanak szét a bírálat legelső szellőjétől. (Igaz! ügy van! jóbbfélől.) Azt látom, hogy az önök által megtámadott tekintély csak annyiban szenvedett csorbát, hogy önök veszik maguknak a hivatást és bátorságot, hogy ezt folytonosan ismételjék. Nem az önök véleménye adja meg a tekintély fokának mértékét, hanem megadja azt a mi ragaszkodásunk, az ország és a külföld tisztelete. (Zajos, helyeslés és tetszés jobbfelöl.) Én a kormányelnök urnak sem politikai, sem parlamentaris positióját, sem tekintélyét, sem a kormánynak jövő működése iránt táplált bizalmat megingatva nem találván, a költségvetést elfogadom. (Hosszantartó zajos helyeslés és éljenzés jóbbfélől. Élénk „hoch"-kiáltások, zaj a szélső baloldalon.) Zay Adolf jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! (Halljuk!Halljuk!) Nyíltan és őszintén megvallom, hogy a legtávolabbról sem volt szándékom a vita tárgyához többé hozzászólni, Ha mégis megteszem, azt bizonyos erkölcsi kényszer alatt cselekszem. Mert az előttem szólt igen t. képviselő urnak egynémely állításait nemcsak az igazság, hanem még a parlamentaris morál szempontjából sem fogadhatom el. (Nagy mozgás jóbbfélől. Ugy van ! a szélső baloldalon.) Ez állításoknak rectifieatiójával adós nem maradhatnék. Nem az egyént értem, hanem a tényeket, melyeket a t. képviselő ur felemlített. Előre is igérem, hogy igyekezni fogok bírálatommal vele szemben az objecti vitásnak korlátai közt maradni. A t. képviselő ur mindjárt beszédének elején felhangzó panaszként említette fel, hogy nem szándékozik foglalkozni azokkal a durvaságokkal, gorombaságokkal, erőszakoskodásokkal, melyek innen az ellenzéki oldalról elhangzottak. Malmost, t. ház, ha valaki hallotta volna az ő funebralis, borzasztó nagy gyászbeszédét, a melyet a távozó ministerelnök ur felett elmondott s a melylyel őt nem egyesült görögtűz mellett elbucsííztatja és megkoszorúzza; ha a t. képviselő ur az ő objecíiv beszédét ugy kezdi, hogy egy egész sereg insinuatiót hány szemére az ellenzéknek a saját ítélete alakjában: akkor igen természetes, hogy az objectiv discussio határai ott kezdődnek, hogy mi azt természetesen hasonló igyekezettel visszautasítsuk. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De én nem ott kezdem. Én azt elismerem, contestalom, hogy innen is, onnan is. de főleg ezen oldalról goromba, durva hangok emelkedtek és attól félek és kilátásba helyezem, hogy még durvábbak is fognak emelkedni. (Nagy mozgás jóbbfélől. Ugy van! a szélső baloldalon.) A kérdés, t. ház, az, hogy az én egyéni mérlegelésem szerint — nem a t. többség meggyőződése szerint — vájjon van-e ezen modornak általában véve jogosultsága, vagy nincs? Utalhatnék az európai continens annyi meg annyi | parlamentjére, melyekkel szemben a mi parlamen' tünk még mindig az objectivitásnak és az egymás ; iránt tartozó kölcsönös tiszteletnek olyan piedestálján jelenik meg — pedig nálunk előrehaladottabb álhimok parlamentjeire hivatkozhatom — hogy bátran példák lehetünk előttük. De éu ezt nem teszem, hanem keresem objectiv szempontból annak az igazságnak alapját, vájjon van-e általában véve elvi szempontból joga egy kisebségnek az úgynevezett parlamenti tisztesség palládiumát egy kissé meglebbentve, olyan modorban is fel• lépni, a milyet az ellenzék erről a helyről most is tanúsít. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon ) T. ház! Ha öt évi mandátum mellett alakul egy többség s ez saját előre hirdetett programmjához képest elveihez hiven keresztülviszi azt, a mire ünnepélyesen adott ígérete a választókkal szemben őt kötelezi, legyen bármilyen rideg azon korlát, melyet az igazságosság tekintetében vonnak, azt mondom, hogy ilyen alkalommal nincs és nem is lehet joga a kisebbségnek a tisztelet palládiumán tál menő támadásokkal bárkit is illetni; mondom, ha a választóktól nyert megbízás alapján programmját megvalósítva lép a többség és a képviselőház elé és olyan kérdésekben intézkedik, j a melyekre nézve az ország többségétől megbízása I van. Ha azonban egy öt évi mandátum alatt fel-